focipálya

Makrai Zsolt baloldali képviselő már a hétfői ülés elején jelezte, hogy az egyebek napirendi pontnál szeretne felszólalni. Tette mindezt azért, hogy kínos kérdéseket szegezzen a szintén baloldali Matkovich Ilonához. Makrai egyebek mellett arról a focipálya beruházásról beszélt, amire 73 millió forintot adott az önkormányzat, de máig nem valósul meg, pedig még tavaly nyáron el kellett volna készülnie.  „Hogy áll az a focipálya beruházás, amire 73 millió forintot adott az önkormányzat, majd a megvalósulás reményében szüneteltette a pénz visszaszerzésére irányuló pert?” – tette fel a kérdést Makrai Zsolt Matkovich Ilonának. A képviselő részletezte: „arra adták a váci emberek ezt a pénzt,…

Tovább