2019-es megválasztása óta 780 ezerről több mint 2 millió forintra emelkedett a váci baloldali polgármester fizetése – erre az az internetes oldal világított rá, amelyik korábban Matkovich Ilonát támogatta és a kormányt támadta. Ráadásul a cikkben nem tértek ki Matkovich egyéb juttatásaira, amikkel együtt közel 2,5 milliót visz haza havonta. A Vác és környéke arra is emlékeztet, hogy saját jutalmáról is szavazott Matkovich Ilona akkor, amikor a koronavírussal kapcsolatos gazdasági intézkedések még jelentősen terhelték a váci városkasszát. Azzal és a központi emeléssel együtt 5 év alatt két és félszeresére nőtt a fizetése, ami ma már meghaladja a 2 millió forintot…
fizetés
A baloldali Ferjancsics Lászlónak megvan a véleménye Matkovich Ilona fizetéséről, amit minden hónapban polgármesterként visz haza. A képviselő szerint „túlzó összeg” illeti meg Matkovichot. A múlt heti rendkívüli ülésen tárgyalta a képviselő-testület a polgármester illetményét és költségtérítését. Ferjancsics László felszólalásában elmondta, jogszabályi kötelezettsége az ügyrendi bizottság elnökeként, hogy ezt az előterjesztést a testület asztalára tegye, mely szerint a polgármester javadalma visszamenőleg 2.456.000 forintra módosul. Hozzátette: „a jogszabályt, ami a képviselő-testületet lényegében kötelezi ennek az összegnek, illetve egy részének elfogadására azt a parlament hozta korábban és nemrég módosította. Tehát a képviselő-testületnek ez jogszabályi kötelezettsége, ettől az összegtől lényegében el nem térhet.”…