A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményben. Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk – hangsúlyozza az MME, kiemelve, hogy a tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkákat.” A tájékoztatás szerint az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok…
fecskeállomány
Az elmúlt hetekben déli vándorútjukra készülő, népes molnárfecske csapatok jelentek meg a villanyvezetékeken. Azonban jobban belegondolva, nem is voltak olyan sokan a korábbi időkhöz képest. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a hazai fecskeállomány mintegy 62%-a eltűnt 2000-2010. között. Orbán Zoltán elmondta: félő volt, hogy 2020-ra teljesen eltűnnek a fecskék Magyarországról. 2010-ben az év madarainak választották a fecskéket, amelyek megmentése érdekében sikeresen fogott össze az egyesület a médiával és a lakossággal. Az állomány drasztikus csökkenése ennek hatására megállt és stabilizálódott, de a fecskéket fenyegető veszélyek nem hárultak el. Orbán Zoltán szerint elképzelhető, hogy a következő évtizedekben folytatódik nemcsak…