Facebook-politizálás

A pünkösdi hosszú hétvége után – végül (netán a VácOnline ilyen irányú lehetőségre figyelmeztető cikke nyomán is?) különösebb városházi önfényező csinnadratta nélkül – kedden 9 órakor végre újra kinyitott a Földváry téri Kisposta, aminek nyilván nagyon örülnek a környéken élők, teljes joggal. A legutóbbi bejegyzései alapján Fehér Zsolt körzeti képviselőnek bizonyára nagy ingerenciája lett volna ott lenni a nyitáskor, kicsit ünnepeltetve önmagát, hiszen azt igyekezett kommunikálni, hogy az ő leveleinek és az állítólagosan az ő felszólítására a POSTÁNAK küldött töméntelen lakossági megkeresésnek köszönhetően következett el ez a pillanat. Nos, biztosak lehetünk benne, hogy nem így van: a szolgáltató részéről bizonyára…

Tovább

Az utóbbi hetekben a megszokotthoz képest is sokkal agresszívabb hangot ütöttek meg a váci baloldali orgánumok és a szemlátomást velük egy követ fújó névtelen trollok. Ezek közül is kiemelkedően idegesek voltak a csak egy célra tartott, baloldali, gyalázkodó, anonim oldalalak, amelyek egyelőre még abban a hitben ringatják magukat, hogy a váci jobboldallal kapcsolatban bármit megengedhetnek maguknak. E türelmetlenség okára talán akkor leltünk rá, amikor megtekintettük az összehasonlító Facebook-statisztikánkat, amely után megértettük az adatokból, hogy a váci olvasóknak immáron mennyire elege lett a sok mellébeszélésből, a pofátlan siker-handabandából és az ócska, de sok-sok közpénzt felemésztő propagandából. A városban az egyetlen megmaradt,…

Tovább

Úgy tűnik, sok mindenre futja az alpolgármesteri bérekből Vácon: Ferjancsics László városatya lejárató üzenetek hirdetésére költi pénzét a Facebook-on, már megint. Nem ez az első eset, hogy a balos alpolgármester, Ferjancsics László lejárató cikkek népszerűségét igyekszik pénzért növelni Facebook-on. Legutóbb november elején, az állítólag „független” Váci Hírlap írását hirdette, remélve, hogy a hirdetésre elköltött forintokon az uszító írás minél többekhez eljut. Ez a pénzköltési szokása úgy tűnik, decemberre is megmaradt Ferjancsicsnak, az ünnepi időszakban sem tud leállni. Nemcsak a Vácért Lokálpatrióta Egyesület egyik lejárató propagandaposztját igyekezett pénzért megfuttatni, de költött pénzt egy újabb Váci Hírlap cikk népszerűsítésére, sőt, még közszereplői…

Tovább

A múlt vasárnapi liberál-homíliáját ezúttal a #haladunk és a #legyünkjobbváros hashtag-ekkel záró városi krónikás az elmaradhatatlan kétszínű szívecske, a szivárványocska és a könnycseppecskéket felfogó esernyőcske mellé még betett egy városunk közélete szempontjából teljesen lényegtelen, de talán a politikai felettesei felé igencsak jelzésértékű hírt: „Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást Donald Trump elnökkel szemben, és Kamala Harris lett az első női alelnök.” Úgyhogy mindenki nyugodjon le: egy „szép holnap vár”, hiszen Joe személyében eljött közénk maga a Superman, s Kamala, mint a földre szállt Wonder Woman gyógyítja majd be a világ sebeit. És Matkovich Ilona még egy villanásnyira betekintést is engedett…

Tovább

Aki figyeli a váci és a budapesti közéletet, a két baloldali polgármester között észrevehet egy különleges párhuzamot: mindketten leírják Facebookon, hogy miért NEM tudják megoldani városuk problémáit. Matkovich Ilona vasárnapi beszámolójában több bekezdésen keresztül ír arról, hogy alkalmatlan arra, hogy lehívja az elődei által kilobbizott városfejlesztési forrásokat. Karácsony politikai zsarolásra és hisztériakeltésre használja a Lánchidat, ahelyett, hogy felújítaná. Matkovich jó tanuló módjára pár hét csúszással ugyanezt teszi két Március 15. téri épülettel. Egy dolgot felejtett el megírni: a két épület felújításának célját. Csak remélni merjük, hogy a két épület nem része Matkovich ingatlanbizniszes ügyeinek, ahogy azt is, hogy a polgármester…

Tovább

A polgármester asszony valós intézkedés helyett – sajtós rutinját és remek baloldali médiakapcsolatait kamatoztatva, az ellenzéki városok Facebook-kormányzásának gyakorlatát követve – riasztotta a baráti médiáját egy friss hírrel. Azt tudatta a világgal, hogy össze fog omlani két épület a város főterén és ehhez nem saját forrást akar biztosítani, hanem azonnali, állami segítséget igényel. A váciak már tavaly október óta megszokhatták a megszokhatatlant, Matkovich Ilona ezúttal sem bontotta ki az igazság minden részletét. Vegyük pár pontban akkor, hogy melyek ezek: 1 Ha egy polgármester hónapok óta tudja, hogy össze fog omlani a városban két épület, akkor az életveszélyt már rég el…

Tovább