A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának országjáró tájékoztató (és tájékozódó) sorozatában csütörtökön Vác, a Piarista Kilátó Központ volt az újabb, hatvannegyedik helyszín. A 100 éves Váci Reménység Egyesület elnökségi tagja, Fábián Fédra vezette kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Dr. Kecskés Péter főosztályvezető elmondta: – Kollégáimmal együtt azért jöttünk el Vácra is az országjárás keretében, mert itt is szeretnének egyeztetni helyi és környéki civil szervezetek képviselőivel, hiszen kíváncsiak vagyunk a véleményekre, észrevételekre, esetleges kritikákra. Továbbá jó alkalom ez arra, hogy közvetlen tájékoztatást adjunk a pályázati lehetőségekről, a Nemzeti Együttműködési Alapról elsősorban. Illetve népszerűsíteni szeretnénk…
Fábián Fédra
Ahogy az már csak lenni szokott, zsúfolásig megtelt a Piarista Kilátó Központ nagyterme a Rétvári Bence országgyűlési képviselő kezdeményezésére életre hívott Váci Polgári Estek legutóbbi eseményére, az április 28-án rendezett alkalmon Mráz Ágoston Sámuel politológus, egyetemi tanár, a Nézőpont Intézet alapítója, igazgatója volt a meghívott vendég. Az élénk érdeklődés ismételten ékes válasz volt az eseménysorozattal kapcsolatban az egyik balliberális lapban, portálon megjelent pikírt megjegyzésre is, miszerint nagy igény lehet a városban ezekre az estekre – nos, igen, ez erősen így igaz, bármennyire nem tetszik a fanyalgóknak. Ezúttal két piarista öregdiák volt az est két főszereplője, a házigazda Rétvári Bence ezzel…
Különböző oktatási intézmények és hivatalok, kisebb-nagyobb cégek képviselőit látták vendégül a napokban a Vanyek Béla Sportcentrumban a már száz éves múltú Váci Reménység Egyesület és a létesítményt üzemeltető nonprofit kft. vezetői. Az alig másfél éve átadott impozáns létesítmény üzemeltetői rögtön az induláskor rendkívül nehéz helyzetben találták magukat a Covid-világjárvány miatti korlátozások okán, az enyhítések elrendelésekor tehát szinte a nulláról újra kellett kezdeni a sportcentrum „belakását”, az itteni lehetőségek megismertetését a nagyközönséggel. A nyílt nap bevezetéseként Kovács Őrs Levente, a VRE elnöke azzal köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, hogy az egyesület sportbázisául szolgáló létesítmény teljes mértékben nyitott bárki számára, s…
A Váci Polgári Est vendége volt a hónap utolsó csütörtökén Vitézy Dávid, aki pályafutását mindösszesen 15 évesen kezdte, volt Budapest közlekedésfejlesztésének igazgatója, 2016-ban rábízták a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját, jelenleg a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Feladata Budapest és az agglomeráció közlekedésfejlesztése koncepciójának a kialakítása. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az est vendégeit, valamint megköszönte azt, hogy legelsőnek adhatta le a képviselő-jelöltséghez szükséges aláírások háromszorosát, további támogató aláírásokat kért. Beszámolt még a nemrégiben befejezett és folyamatban lévő kormányzati beruházások legfrissebb váci sikereiről. Összegezte az elmúlt ciklus eredményeit, amely a térségben 78 milliárd forint kormányzati támogatást hozott. Ez fejenként 820.000 forint…
Különleges évforduló lesz az idei Vác egyik legpatinásabb klubjának történetében, hiszen jövőre azt lehet mondani, hogy már száz éve él a Remény. – Természetesen az egyesületet is sújtotta a covid-helyzet, de azért összességében azt mondhatjuk, hogy a 2021-es évet sikeresen zárhatjuk. Már csak azért is, hiszen nemzetközi és országos sikereket értek el sportolóink. És itt kiemelhetjük paralimpikonunkat, Szőllősi Istvánt, aki nem csupán az egyesületünket, hanem Magyarországot képviselte a tokiói paralimpián, nagyon büszkék vagyunk rá az ötödik helyezésével és szeretnénk tovább támogatni, hogy a következő olimpiára is kvalifikálni tudjon és ott lehetőleg dobogós helyen zárjon. Tágabb körre tekintve az is szép…