A Vácról és a környező településekről haláltáborokba vagy munkaszolgálatra elvitt zsidók gettóba zárásáról, elhurcolásáról megemlékező évfordulós kegyeleti eseménynek adott helyet május 26-án a váci zsinagóga, ahol Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Turai János köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy eljöttek közösen emlékezni, osztozni a helyi zsidóság szinte teljes elpusztítása felett érzett múlhatatlan gyászban, és azért is, hogy néhány héttel korábban sokan ott voltak a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendezett gyertyagyújtáson is, aminek borzalmasan szomorú aktualitása, hogy a váci városvezetés továbbra sem határolódik el azoktól az önkormányzati képviselőktől, akik náci megnyilvánulásokkal mérgezték, mérgezik a közéletet. A…