A hétközi alkalmakat követően szombaton az alsóvárosi református templomban folytatódott, illetve vasárnap a kisváci református templomban zárult a hagyományos év eleji ökumenikus imahét eseménysorozata. A Hősök templomában tartott szombat esti alkalmon Csuka Eszter református lelkész dr. Marton Zsolt megyéspüspököt, dr. Varga Lajos segédpüspököt, Meláth Attila baptista lelkészt és Tömördi Viktor ferences atyát köszönthette szolgálattevő társakként, az igehirdető ezúttal dr. Varga Lajos volt, az alkalomra rendelt ószövetségi alapige pedig a következő: „Kinyitották kincsesládáikat és ajándékokat adtak neki, aranyat, tömjént és mirhát.” – A napkeleti bölcsek látogatásával és ajándékaikkal kapcsolatban megkérdezhetjük az Úristentől azt, amit a zsoltáros is kérdez, hogy mit adhatnék…