Csereklye Károly

A Váci Szívvel Mozgalom nevében Csereklye Károly képviselő tartott sajtótájékoztatót szerdán délelőtt a Béke téren. „Quod dixi, dixi” – „Amit mondtam, megmondtam” – kezdte a képviselő úr e híres latin mondással. „Nem vagyok látnok, de 2019 nyarán előre látható volt, hogyha ez a koalíció győz, abból előbb-utóbb baj lesz.” Választások idején elmondtuk, hogy kikkel szeretnénk szövetséget kötni, legfőképp tiszta kezű és tiszta múltú, a városért dolgozni akarókkal. Elmondtuk azt is, hogy semmilyen körülmények között kikkel nem szabad szövetséget, egyezséget kötnünk. Köztük volt Kiss Zsolt úr is, akivel kapcsolatban már 2018 nyarán fölmerült, hogy bizonyos pénzekkel mintha nem tudna elszámolni.…

Tovább

Csak egy rövid kérdést tennénk fel – természetesen feleslegesen, hiszen semmilyen sajtókérdésre EGY ÉVE nem válaszolnak –, hogy dolga-e, feladata-e, joga-e, erkölcsös-e, demokratikus-e a teljes önkormányzatot képviselő, közpénzből fenntartott honlapnak lejáratni bármelyik képviselőjét? Miféle demokráciafelfogás vezetett Vácon ide, hogy az ehhez hasonló írások megjelenhetnek a városháza honlapján? Kérjük az ellenzéki képviselőket, hogy az ilyen támadások után legyenek szívesek mindig reagálni ugyanezen a felületen, tesztelve a városháza demokratikusnak, liberálisnak mondott szűrőjét!

Tovább

Csereklye Károly sajtótájékoztatót tartott a Harmatkert Kft. tisztázatlan ügyéről, azt firtatta, hogy ki felel az irgalmatlanul nagy összeg teljesen felesleges kifizetése miatt. Beszámolt a város valós pénzügyi helyzetéről, a városházi siránkozások feleslegességéről. Lefestette azt a helyzetet, amelyet a városháza döbbenetes titkolózásaival teremtett, a közadatkérések ellehetetlenítését, még akkor is, amikor nyilvánvaló hűtlen kezelés gyanúja merült fel. Egy véglegesen szomorú eseményről is beszámolt, múlt héten immár a közéletünk verbális erőszaka tettlegességbe fordult, a képviselő urat bántalmazták a nyílt utcán. A Harmatkert Kft. tisztázatlan ügye A sajtótájékoztató első témája a Harmatkert Kft. ügye – kezdte tájékoztatóját Csereklye Károly képviselő úr. A polgármester asszony…

Tovább

Nincs egység Vácott címmel a HírTv jelentetett meg egy híranyagot Vácról. Rossz gazdája Vácnak a várost jelenleg vezető ellenzéki koalíció – jelentette ki a Váci Szívvel Mozgalom önkormányzati képviselője. Csereklye Károly szerint Matkovich Ilona polgármester nem jó irányba viszi a várost, mert nem válaszol a hozzá intézett kérdésekre, és a városvezetők között akad olyan is, akinek az előéletében támadható ügyek is vannak. A képviselő példaként említette Ferjancsics László alpolgármestert, akinek szerinte korábban tisztázatlan ingatlan-ügyletei voltak. Azt ígérte, hogyha nem áll ki a fényre ezekben az ügyekben az alpolgármester úr, akkor folyamatosan részletek jelennek meg a Velencei-tavi titkos megbeszéléssel kapcsolatban. HÍR…

Tovább

A városháza előtt március 25-én a fenti címmel tartott sajtótájékoztatót Csereklye Károly, a Váci Szívvel Mozgalom képviselője.   Ha városi környezetünket nézzük a kosz, a piszok, az általános elhanyagoltság, a kátyúk, a lerobbant intézmények mind azt sugallják, hogy itt a gazda csak a Facebookon van jelen, a szomorúvá tett valóságban nem. Ha nem csak a naturális és igen árulkodó felszínt nézzük, hanem a mögöttes és igen irritáló tényeket is szemrevételezzük, akkor még szomorúbb a helyzet. Az önkormányzati vagyon védelme, fellépés a kártevők és a korrupció ellen igencsak hiányzik a városi vezetők eszköztárából. A polgármester asszony megválasztása után nagy hangon szekrényből…

Tovább

Miután a sajtótájékoztatója elején Csereklye Károly városi képviselő minden váci polgárnak eredményekben gazdag, 2021-es évet kívánt, rátért arra, hogy felháborodásának szeretne hangot adni azért, mert számos kérdésére nem kapott választ Matkovich Ilonától az előző évi sajtótájékoztatók óta sem. Közadatok kiadása egy képviselőnek majdnem félmillióért 2020. októberében eljuttattam a polgármester asszonyhoz a Vác Sport Kft-ben esetlegesen felmerülő problémák kivizsgálásának igényét, akkor ígéretet kaptam, hogy vizsgálat elindul – kezdte a felsorolást Csereklye Károly. Sajnálatos, hogy ennek a vizsgálatnak az eredményéről nem kaptam választ. Megdöbbentő, hogy – a kérésemre, mi szerint a 2016-2020-ig terjedő időszak számláit juttassa el, hogy az esetleges visszaéléseket fel…

Tovább

Tisztelt Polgármester Asszony! A 2021. évi önkormányzati költségvetés tervezéséhez a következő javaslattal szeretnék élni. Vác, Hordó utca teljes hosszában útalapozás és aszfaltozás és egyoldalú kőszegély elkészítésével a felszíni vízelvezetés megoldása, Vác, Szent István tér (Márvány tér) teljes felújítása. A szükséges fedezet előteremtését a következőképpen javaslom: Vác Város Önkormányzatánál kettő alpolgármesteri állás megszüntetése, az összes tisztségviselő, polgármester, képviselők, (bizottsági elnökök) bérének, tiszteletdíjának csökkentése, illetve a Felügyelő Bizottsági tagok bérének csökkentése (amennyivel csökken a Felügyelő Bizottság tagjainak juttatása, a Holdinghoz annyival kevesebb összeg kerül átutalásra). Csereklye Károly, képviselő

Tovább

Megkértük Vác tekintélyes, közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el egy videointerjúban véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő szereplője ezúttal Csereklye Károly volt. Csereklye Károly többek között ezeket fejtette ki az alábbi teljes egészében megtekinthető interjúban: 2019-ben nagyon nagy többséggel nyert az Összefogás nevű társaság. Egy év után Vác város lakossága látja ennek „áldásos” tevékenységét. Az áldásos tevékenységet itt megint zárójelbe teszem. Ez az áldásos tevékenység lehet, hogy abban merül ki, hogy van egy polgármesterünk, három alpolgármesterünk és egy tanácsnokunk. A lendületet, a hozzáértést nem tapasztalom, nem látom ebben a testületben.…

Tovább

Megkértük Vác tekintélyes közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. Ebből készült a VácUp című interjúsorozatunk, amelynek ezúttal Csereklye Károly, önkormányzati képviselő volt a főszereplője. A TELJES INTERJÚT PÉNTEKEN TEKINTHETIK MEG. *** (A sorozat címe egy kis szójátékon alapul, ugyanis az angol „what’s up” kifejezés, aminek a kiejtése azonos a mi sorozatcímünkkel [wʌts ʌp], magyarul annyit jelent, hogy „mi a helyzet?, mizu?”.)

Tovább

Ahelyett, hogy a városi korrupciót üldözné Matkovich Ilona, abba köt bele, aki azt megpróbálja feltárni. Ahogy újabb és újabb adatok kerülnek elő, e kötekedő hang egyre kínosabbá kezd válni. Mint már megírtuk, Csereklye Károly képviselő úr, a Váci Szívvel csapatával váci korrupciógyanús ügyeket kezdett feltárni. Azonban egyre inkább úgy tűnik, ezen munkájuk pont azoknak tetszik a legkevésbé, akiknek erről szólt a választási ígéretük, és akiknek a tényfeltárás ígéretek nélkül is feladatuk lenne. E helyett most azonban azt láthatjuk, hogy Csereklye Károly úr és a Váci Szívvel legutóbbi beadványára a polgármester asszony nem belső vizsgálat elrendelésével, hanem kötekedéssel reagált. Kérdezzük,…

Tovább