Csereklye Károly, a Vác Városért Választási Egyesület önkormányzati képviselője a szeptemberi képviselő-testületi ülést követően röviden értékelte a 0627 stábjának a baloldali többségű városvezetés szerinte botrányos ingatlangazdálkodását. – Jelen pillanatban, ahogy látjuk, a városnak az a célja, hogy mindent eladni, hiszen azt mutatja az eddig eladott ingatlanok száma is, hogy például a lakásszámlán 370 millió forint van, és nem látjuk, hogy új lakások épülnének, felújítás lenne. Egyedül a volt kommendánsi hivatallal kínlódunk közel két éve – közölte a lappal Csereklye Károly ellenzéki képviselő. Hány lakás lett itt visszapótolva az előzőekhez képest? Itt az a cél, hogy mindent eladni, berakni a pénzt,…
Csereklye Károly
A júliusi testületi ülés előzetesen kiküldött, tervezett napirendjén még ott szerepelt (Csereklye Károly előterjesztésében) egy, a képviselő-testület önfeloszlatására vonatkozó indítvány is. Ám aztán az összejövetelen Matkovich Ilona intett a hajbókoló kórusának, hogy ezt ne vegyék tárgysorozatba, s a bólogató másik Juliska (álnéven Jess Kinga), meg a bólogató Jánosok nem is vették. Ezen az előterjesztő úgy felháborodott, hogy fennhangon gyávának titulálta a szivárványos döntéshozó többséget, a polgármester meg – szintén fennhangon – rendre utasította a képviselőt (mást is rendre utasított egyúttal, de erről majd később, mert megér egy külön fejezetet). Csereklye Károly képviselőtől megkaptuk a jegyzőnek írt, kezdeményezése napirendre vételét indokló…
A Vácról és a környező településekről haláltáborokba vagy munkaszolgálatra elvitt zsidók gettóba zárásáról, elhurcolásáról megemlékező évfordulós kegyeleti eseménynek adott helyet május 26-án a váci zsinagóga, ahol Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Turai János köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy eljöttek közösen emlékezni, osztozni a helyi zsidóság szinte teljes elpusztítása felett érzett múlhatatlan gyászban, és azért is, hogy néhány héttel korábban sokan ott voltak a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendezett gyertyagyújtáson is, aminek borzalmasan szomorú aktualitása, hogy a váci városvezetés továbbra sem határolódik el azoktól az önkormányzati képviselőktől, akik náci megnyilvánulásokkal mérgezték, mérgezik a közéletet. A…
A mai sajtótájékoztató egyik apropója az, hogy a kábeltévén elhangzott polgármester asszony tájékoztatója a 2022. évi költségvetésről – kezdte a sajtótájékoztatóját február 24-én Csereklye Károly képviselő –, aki elmondta nekünk az ülésen, hogy milyen jól állunk a költségvetés bevételi oldalon és mit sikerült megvalósítani a 2022-es, illetve az előző években. Eltelt 28 hónap most már ebből az öt évből. Ez alatt olyan sok mindent nem tudunk felmutatni. Ami látványos, az talán csak a Március 15-i Zöldház homlokzatának felújítása. Kérdezem, mi van a Kosdi úti, illetve a laktanya építkezéssel? Azt a választ kaptuk, hogy vizsgáljuk, felül fogjuk vizsgálni. Mit kell felülvizsgálni…
Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt”. Körülbelül százan vettek részt a rendezvényen, és szinte a teljes magyar sajtó beszámolt róla. Az alábbiakban közöljük az ott elhangzott beszédeket, valamint egy előtte szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelet. A váci zsidó közösség és egy helyi keresztény felekezet vezetője, egy református képviselő, egy katolikus politikus és egy magyar-zsidó honfitársunk szinte egységesen ugyanarról beszél: botrányos,…
Cikkünket frissítettük hétfő délután, mert időközben beérkezett a rendőrségre az ÖTÖDIK feljelentés is a Kosdi úti körforgalommal kapcsolatban. Az ügyet a Szentendrei Rendőrkapitányság viszi tovább. *** Biztosra vehető, hogyha a szélsőségesen egyoldalúan tájékoztató városházi sajtó valamelyik váci polgárt, helyi közszereplőt vagy ellenzéki politikust sűrűn kipellengérez, akkor ők biztosra vehetően valamilyen kínos helyzetbe hozták nemrégiben a baloldali vezetést. Csereklye Károlynak, a Váci Szívvel Mozgalom képviselőjének a jelen sajtóviszonyok között semmi esélye nincs ugyanazokon a felületeken megszólalnia, ezért interjút kérünk tőle. VO Képviselő úr, vajon mi lehet az oka a személyével kapcsolatos, újonnan megjelenő, rengeteg személyeskedő írásnak? Egyértelmű, hogy tyúkszemükre léptünk azáltal,…
Csereklye Károly képviselő úr sajtótájékoztatót tartott a Széchenyi utcában. Szerinte szinte csak neki tűnt fel, hogy sátrakkal árusok jelentek meg ott, ahol eddig nem voltak. Megemlítette, hogy Molnár Nándor, a Gazdasági Bizottság elnöke tőle kérdezte meg, hogy nem tudja-e, hogy GB engedéllyel rendelkező árusok (kiknek kérvényeit tárgyalta a GB) mellett ki adott még ki további árusítási engedélyeket, mert sem ő, sem a polgármester asszony ezekről nem tud. Csereklye Károly úgy tudja, hogy két árus kapott engedélyt, a többi nem! Érdekesnek tartja azt is, hogy a gazdasági bizottság elnöke nála érdeklődik a kiadott engedélyek után. Milyen városban élünk, ahol nem tudjuk,…
Kissé szokatlan, hogy ezen a helyen beszélek – kezdte Csereklye Károly képviselő a mai napon (november 3-án) sajtótájékoztatóját. Ez nem a mellettünk lévő bírósági épületről, vagy a Karacs Teréz kollégiumról szól, hanem a hátunk mögött látható, Vác egyik legkisebb zsákutcájának névadójáról, Dr. Freysinger Lajosról, akinek az emléktábláját a Váci Városvédők helyeztek el ide. Freysinger Lajos áldásos tevékenységére szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyi mindent tett a városért. Freysinger Lajos mindent megtett a közélet megtisztításáért, a város élhetővé válásáért és a korrupció megszüntetéséért. Ezért vagyunk ma itt. Ő volt az, aki Vác város pénzügyi helyzetét rendbe tette, és ő volt az,…
Olvasóink körében nagy felháborodást váltott ki, hogy Rozmaring Sándorral immár a második Összefogás frakciótag kapott vezetői állást egy-egy önkormányzat tulajdonában álló cégnél, intézménynél. (Itt írtunk arról, hogy BALOLDALI POLITIKUSHOZ VÁNDOROL A VÁCI SZEGÉNYEK PÉNZE – TÓTVÁRADI-NAGY BENCE ÁLLÁSHOZ JUTOTT AZ ÖNKORMÁNYZAT EGYIK INTÉZMÉNYÉBEN). A mai (2021. november 2-i) testületi ülésen Csereklye Károly, a Váci Szívvel Mozgalom képviselője egy meglehetősen megalapozottnak tűnő társadalmi elvárást fogalmazott meg akkor, amikor beadott egy határozati javaslatot, hogy a következő testületi ülésre a polgármester és a jegyző dolgozza ki annak a jogi formáját és kerüljön a testület elé, hogy a képviselők ne tölthessenek be állást városi…
Egy képviselői javaslat szerint: „a képviselő-testület határozatában kötelezze a polgármester asszonyt arra, hogy 5 napon belül sajtópert indítson a nevezett online újság ellen, kérve annak bíróság általi kötelezését arra, hogy ezen kijelentését vonja vissza és nyilvánosan, írásban kérjen bocsánatot és jelentse ki, hogy elismeri, hogy valótlan állítást tett, amikor választási csalás elkövetésével vádolta Kiss Zsoltot és Matkovich Ilonát….” Ezúttal a VáciVilágról van szó, de nézzük az előzményeket! A VáciVilág márciusban kezdte meg az Összefogás általuk korruptnak, alkalmatlannak, sötét ügyekbe bonyolódottnak tartott tagjairól szóló cikksorozatát, amelyről elmondható, hogy számos cáfolhatatlan tény közlése, oknyomozói munka eredményeképpen rendkívül sok tisztátalan ügyre derített fényt,…