civil

Nem újdonság, hogy a váci városvezetés alig tesz valamit a településért, de hogy civileknek kelljen dolgozni helyettük, az egészen elképesztő! A Václiget és Márialiget Civil Egyesület rendszeresen végzi el az önkormányzat munkáját, jelenleg például több utat is felújítottak. A civil szervezet a napokban számolt be arról, hogy megtisztította és közlekedésre alkalmassá tette Vácon az Esthajnal utcát, valamint az egyesület egyik tagja a bánya melletti útszakaszt javította kézi erővel, bazalt követ felhasználva. Az egyesület számos felújítást valósított már meg, önerőből vagy vállalkozói felajánlásokból. Úgy tűnik, Vácon, ha a helyiek nem veszik – szó szerint – saját kezükbe a feladatokat, akkor azok…

Tovább

2020-ban sem maradhat el hazánk sokéves hagyományokkal rendelkező környezetszépítő versenye, amelyben idén a virágos balkonok és előkertek mérik össze szépségüket. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várjuk – írja a Virágos Magyarország verseny oldalán. A megmérettetés célja, hogy megmutassuk, milyen szépek az ország balkonjai és előkertjei, és milyen sokan tesznek azért, hogy saját környezetük szebb és vonzóbb legyen. Saját készítésű fényképek beküldésével bárki részt vehet a versenyen, két különböző kategóriában. https://www.youtube.com/watch?v=MQ65JuSMelw A pályázatról: A pályaműveket – kizárólag online regisztrációt követően – elektronikus úton lehet feltölteni a erre az oldalra. Pályázni 2020. május 15.…

Tovább