Budapest

A tervezett időpontban, 21 órakor megtartható a Szent István-napi tűzijáték – jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-oldalán kedd este. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár bejegyzésében azt írta: az operatív törzs egész nap intenzíven figyelemmel kísérte és óránként értékelte az időjárással kapcsolatos fejleményeket. „A jelenlegi előrejelzés és tudásunk szerint Budapest felett az esti órákban az időjárás kedvezően alakul, így a tervezett időpontban, 21 órakor megtartható a Szent István-napi ünnepi tűzijáték” – tette hozzá az államtitkár. Mint írta, amennyiben váratlanul kedvezőtlen változás lesz az időjárásban, az operatív törzs azonnal be tud avatkozni, valamint…

Tovább

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Az intézkedések több Duna-hidat is érintenek. A közlemény szerint a Lánchíd szerda hajnalig lesz lezárva. Lezárásra kell számítani a budai alsó rakparton a Slachta Margit rakparttól a Dombóvári útig, időszakosan a pesti alsó rakparton a Carl Lutz rakparttól (Jászai Mari tér) a Közraktár utcáig, a Margit híd északi oldalán, az Alkotmány utcában, és a Tárnok utcában a Dísz tér és Szentháromság tér között. Lezárták a Várkert rakpartot is, valamint a Döbrentei utcát és a Váralja utcát a Dózsa…

Tovább

A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz – közölték a szervezők. Azt írták, hogy az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik látványossá. A több mint huszonkilencezer pirotechnikai terméket mintegy ötszáz indítási pontról – köztük 9 folyami uszályról, 65 pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról – lövik a magasba a szakemberek, akik hat hónapja készülnek az eseményre – tették hozzá. A közlemény szerint „a tervezők kiemelten…

Tovább

Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a díszes aratókoszorút, amelyet csütörtökön ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István Bazilikában. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú elkészítése. Az idei évi koszorú számmisztikájában megjelenik egy utalás Szűz Máriára, az alsó vízszintes körén 17 darab egységes motívum található, ahogy a Szűz Mária rózsafüzér-imádsága is 17 Miatyánkból áll. A 17-es szám szimbolizálja az önfegyelmet, az együttérzést, a felelősséget, a lelki tudatosságot és a bölcsességet egyaránt – hangzott el az ünnepélyes átadáson. Hajdúnánás egy olyan város, ahol…

Tovább

Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán kiemelte, augusztus 20. az érdeklődés és a részvétel szempontjából az egyik legkomolyabb rendezvény az országban, nem egyszerűen az államalapítás, Szent István király ünnepe és Magyarország születésnapja, hanem egy olyan fesztivál, rendezvénysorozat, amely az ország presztízse szempontjából is mértékadó. A biztonságos lebonyolításért felelős operatív törzs már júniusban megkezdte a munkáját, sok száz ember dolgozik azon, hogy biztonságosan szórakozhassanak az emberek – közölte az államtitkár. Szente Vajk, a Szent István-nap ünnepségsorozat nagykövete…

Tovább

A Belügyminisztérium adatai szerint mintegy 440 ezer, tíz évnél idősebb autó jár Budapest utcáin. Karácsony Gergely embere kitiltaná Budapest egyes kerületeiből a tíz évnél idősebb autókat. A klímaügynökség új vezetőjének Ámon Ada, korábbi MSZP-s árnyékminisztert nevezte ki Karácsony, aki saját bevallása szerint azon dolgozik, hogy kitiltsa a tíz évnél régebbi autókat a fővárosból. Jelenleg 440 ezer, tíz évnél idősebb autó jár a főváros utcáin, ami az összes budapesti autónak közel kétharmada. Karácsonyék ezzel a rendelettel több ezer ember, kisgyermekes családok mindennapjait nehezítenék meg. Köztük a váci emberekét is, akik napi szinten ingáznak munkahelyük miatt Vác és Budapest között. Matkovich Ilona…

Tovább

Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón lesz az augusztus 20-ai ünnepi rendezvénysorozat fináléján – közölte a rendezvény kommunikációjáért felelős ügynökség. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben a nemzeti történelem jelentős eseményeit élhetik át a látogatók a nemzetközileg is elismert magyar alkotóknak köszönhetően. A teljes fővárosi Duna-parton élvezhető látványért 34 ezer pirotechnikai effekt felel, amelyeket 230 indítási pontról lőnek a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti folyószakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon. A Dunán hét folyami uszályról és 65 pontonról indítják…

Tovább

Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak – mondta el a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán hozzátette, hogy az ünnepi eseményekkel igazi fesztiválhangulatot kívánnak teremteni, sok százezer résztvevővel. Idén az atlétikai világbajnokság, a világ második legnagyobb sporteseményének programba illesztését is meg kellett oldani, ráadásul az ünnepségek idején diplomáciai események is zajlanak a fővárosban – jegyezte meg. Az augusztus 20-i program a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással indul, majd légiparádé következik. Novák Katalin köztársasági elnök idén Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd ott…

Tovább