A város legutóbbi testületi ülésén bekapcsolva maradt a polgármester és az egyik alpolgármester mikrofonja, miközben a másik alpolgármester éppen módosító javaslatot tett egy előterjesztéshez – számolt be róla a Hír TV. Módosító javaslatokat nyújtott be Ferjancsics László, Vác egyik alpolgármestere az önkormányzati testület elé. Több pénzt szeretett volna ugyanis rendelni a számára fontos ügyek mellé. Matkovich Ilona polgármestert azonban láthatólag meglepte saját helyettese, ekkor suttogva minősítette cirkusznak Ferjancsics László módosító indítványait. A mellette ülő Kiss Zsolt alpolgármester pedig azt javasolta, hogy ne fogadja be azokat, hanem szavaztassa meg a testülettel. A váci Fidelitas szerint a baloldal helyi szervezetei közt alig több…
Békássy Szabolcs
Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos eljuttatta a Belügyminisztériumnak észrevételeit a háziorvosok nem beutalóköteles időpontfoglalásával kapcsolatban, amelyet a tárca elfogadott – erről Rétvári Bence, a minisztérium parlamenti államtitkára beszélt. „A rendelettervezet társadalmi egyeztetésének célja épp az, hogy akár az érintettek is elküldjék véleményüket” – fogalmazott a politikus. Rétvári Bence kijelentette: a BM nem kívánja a háziorvosok számára kötelezővé tenni az időpontfoglalást a beutaló nélküli járóbeteg-ellátásokra; ez egy lehetőség. A páciens továbbra is közvetlenül a járóbeteg-rendelő betegirányítási központjától kérhet időpontot. Ugyanakkor a háziorvosoknak biztosítják annak lehetőségét, hogy a beteg állapotára tekintettel tudjanak közvetlenül időpontot foglalni a szakrendelőbe – szögezte le az…