Motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött össze Vácon, villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Vácrátóton, kigyulladt egy harminc négyzetméteres melléképület tetőszerkezete Csőváron. Vác Motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután Vácon, a Földváry Károly téren. A járművek forgalmi akadályt okoztak. A váci önkéntes és a váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a gépkocsit és a motort,…
Vezetés közben lett rosszul a buszsofőr, szolgálaton kívüli rendőr mentette meg az utasokat

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje. Civilben a járművön utazott a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársa. Határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A kiemelt objektumőr, Varga-Csikász Bese törzsőrmester július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás…
Motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött Vác határában

Személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött össze csütörtökön délután Vácon, a Külső-Gombási úton. Az ütközés következtében az autó az út menti betonkorlátnak csapódott, forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. Forrás: pest.katasztrofavedelem.hu
Az autóban sült el a vadász fegyvere – válságos állapotban van a nagybörzsönyi erdész

Súlyos vadászbaleset történt Nagybörzsönyben pénteken, a hírt a település polgármestere is megerősítette a 444.hu-nak. A portál úgy tudja, hogy egy vadászatra érkezett vendég lőtte fejbe a település helyi erdészét, akit válságos állapotban szállítottak kórházba – értesült a PestiSrácok. A következő 24-72 órában dőlhet el, sikerül-e stabilizálni annak az erdésznek az állapotát, akit pénteken lőtt fejbe…
A szobi vonalon július 1-jétől változik a pótlóbuszok útvonala

A 12-es főúton, Zebegénynél fél pályán már megindulhatott a közúti forgalom. Ennek köszönhetően július 1-jétől a Nagymaros és Szob között közlekedő pótlóbuszoknak nem kell Márianosztra felé kerülni, hanem a 12-es úton haladhatnak. A buszok csúcsidőben félóránként, azon kívül óránként közlekednek – értesíti utasait a MÁV-START. Utolsó módosítás: 2020. június 30. kedd, 20.13 A pólóbuszok menetrendje…
Családi házba csapódott egy autós Sződligeten, csak centikkel állt meg a gázcsonk mellett
Kerítést kidöntve házfalnak ütközött egy személygépkocsi vasárnap este Sződligeten, az Ibolya utcában. A gépkocsiban egyedül a sofőr utazott, aki önerejéből nem tudta elhagyni az autót. A váci hivatásos tűzoltók kézi erővel kiemelték a sofőrt a roncsból, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. Az autó vezetőjét kivizsgálásra kórházba szállították. A katasztrófavédők által készült fotókon jól látszik,…
FRISSÍTÉS – Sérült turistán segítettek a tűzoltók Nagymarosnál

2020.06.28. 12:00 Tisztelt VácOnline! A tegnapi Remete-barlangos cikküket kiegészíteném még azzal, hogy négy fővel a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület is részt vett a mentésben, a speciális mentő ágyat a Nagymarosi Önkéntesek vitték fel és a Váci hivatásos tűzoltókkal hoztuk le közös erővel a sérült személyt. Rácz Benjámin – Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2020.06.27. 20:15…
Felborult egy személyautó – tűzhelyen hagyott étel kapott lángra Vácon

Felborult egy személyautó kedden délután Vácon, a Kosdi úton. A felborult autó forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók kerekeire állították, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. *** Tűzhelyen hagyott étel kapott lángra szerdára virradóra Vácon, a Gödöllői úton, egy családi ház konyhájában. A tűzoltók kiérkezésekor már a konyhabútor is égett már. A tüzet a…
MÁVINFORM: Folyamatosan dolgoznak a vasúti pálya helyreállításán Dömösi átkelésnél

Nagymaros és Szob között folyamatosan dolgoznak a múlt heti esőzések során károsodott pályaszakasz helyreállításán. A vonatközlekedés várhatóan július második hetében indulhat újra, egyelőre csak egy vágányon. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény szakaszon, valamint vonatpótló hajójárat is közlekedik Nagymaros és Zebegény között. Dömösi átkelés megállóhelynél az omlások során kb. 800 köbméternyi,…
Felborult egy autó Vácon – a Kosdi úton forgalmi akadály alakult ki

Egy kanyarban kisodródott, majd felborult egy személyautó Vácon, a Kosdi úton, a Basa köz kereszteződésének közelében – írja a Katasztrófavédelem honlapja. A balesethez a városi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a kerekeire állítják a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani.