Rengeteg önkéntes tölti és pakolja ezekben a percekben is a homokzsákokat a városban, köztük vannak a Fidesz-KNDP tagjai is – tudtuk meg Szádoczki Imrétől, a váci Fidesz elnökétől. Az árvíz elleni védekezés tegnap kezdődött meg a városban. Szádoczki Imréék a Szérűskertben, a Kazinczy Lajos és Németh László utcák kereszteződésében kapcsolódtak be a munkába tegnap, és ott segítenek ma is. „Kisvác megmozdult, mindannyiunk érdeke, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt az árvíz ellen. Hétfőn folyamatosan váltották egymást az emberek, összesen minimum 150-en voltunk. Tegnap nagyjából 8.000 homozsákot töltöttünk meg a Szérűskertben” – részletezte Szádoczki. Vácon a Szérűskert mellett a Csónakháznál lévő tanpályánál…
árvíz
Nehéz lesz, de meg fogjuk csinálni – mondta a miniszterelnök a kialakuló árvízhelyzet megoldásával kapcsolatban a Facebook-oldalán közzétett videóban. Orbán Viktor hozzátette: ahogy az eddigi legmagasabb árszinttel meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is így lesz. „Három kritikus szakaszunk van: az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest. A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak, ők lesznek azok, akik segítenek az önkénteseknek, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat, amivel az emberek segíteni fognak a védekezésben” – részletezte Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: minden szükséges…
Szakmai, logisztikai, tárgyi, anyagi segítséget nyújt az állam az árvíz ellen védekező önkormányzatoknak – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről hétfő délelőtt tartott budapesti sajtótájékoztatón. Rétvári Bence ismertette: minden védekező település számára többrétű segítséget nyújt az állam. Egyrészt minden településen van a vízügy részéről egy széleskörű árvízvédekezési ismeretekkel rendelkező műszaki vezető, aki segít kijelölni a védvonalakat, és megszervezni a védekezést. Másrészt minden településen van egy összekötő a katasztrófavédelemtől, a felmerülő tárgyi igények, például homok, homokzsák, gépek biztosítására. Emellett a települések a védekezésre fordított összegeket később igényelhetik a vis maior alapból. Hozzátette: az önkormányzati védvonalakon az…
„Látjuk a környező országokban, mekkora károkat okoz az árvíz. Kismaroson és Nagymaroson is már napok óta dolgoznak az árvíz elleni védekezésen. Sajnos Vácon alszik a városvezetés” – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Mint írja, „Amikor nem kommunikációról van szó, hanem munkáról, akkor láthatjuk, hogy nem történik semmi. Ezzel veszélyeztetve a váciakat. Most nincs itt helye a politikai csatáknak, most az összefogásnak és a munkának van itt a helye. Kérem polgármester asszonyt, hogy kezdje el szervezni a védekezést! Hozzák a homokot, hozzák a zsákokat! Védjük meg szeretett városunkat!”
Nagymaroson mobilgáttal, Szobon és Kismaroson homokzsákokkal védekeznek a dunai árhullám ellen. Vácon eközben látszólag nem történik semmi, amit a városlakók felháborodottan tettek szóvá a közösségi médiában. Az önkormányzati média ugyan napról napra beszámol arról, hogy más települések hogyan védekeznek az árvíz ellen és hogy hatalmas árhullám várható a Dunán Vácon is. Matkovich Ilona is azt kommunikálja, hogy megkezdték a védekezést, de annak látszata nincs. Sehol egy homokzsák, vagy más, védekezéshez szükséges eszköz a városban. Városlakók jelezték a polgármester közösségi oldalán, hogy Vácon is el kellene kezdeni a munkát. A váciak véleménye: „Már régen pakolni kellene itt is ki a zsákokat…
Több mint 500 szakember érkezik az árvízvédelembe országszerte. A rendkívüli helyzetre a MÁV-VOLÁN-csoport is felkészül. Vácon rohamosan emelkedik a Duna vízszintje. A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint széllökés- és csapadékrekord dőlt meg szombaton. A Kab-hegyi meteorológiai állomáson óránkénti 118,8 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos széllökés-rekord. A korábbi rekord óránkénti 101,5 kilométeres volt, amelyet 2010-ben, szintén a Kab-hegyen mértek. Bakonybél településen pedig egy nap alatt 87,4 milliméter csapadék hullott, ami új napi csapadékösszeg rekord. A korábbi rekord 82 milliméter volt, amit 2014-ben, Budapest Rákoscsaba állomáson mértek. A leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz több mint 500 átvezényelt szakember…
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő szombaton az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrizte a Dunakanyar több településén. Rétvári Bence a közösségi oldalán közölte, hogy Nagymaroson helyükre kerültek az első mobilgát elemek, a napokban a többit is beépítik. Kismaroson is folyamatosan figyelik az adatokat, elindult a védművek építése. Szobon is megkezdődött az árvízi védekezés. Ott az uszoda alsó helyiségeit is biztosítják. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Azt írták, az átvonuló ciklon miatt folytatódott a…