Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is segített az árvíz elleni védekezésben Vácon, Rétvári Bencével töltötték és pakolták a homokzsákokat a Vásártéren. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta: „itt Vácon is remek emberekkel dolgozhatok együtt. Érkeztek az ország számos pontjáról fiatalok és idősek egyaránt. Köszönöm nekik, köszönöm a segítséget, köszönöm, hogy együtt dolgozhatunk. Mire itt Vácon a Duna tetőzik, készen leszünk, együtt, közös erővel sikerülni fog.”
árvíz
Vácon szombatra várják a tetőzést. Vácon csütörtökön már meghaladta a Duna vízállása a 710 centimétert. A becslések szerint szombaton napközben 752 centiméteren tetőzhet. Nagymaroson pedig már szombat hajnalban elérheti a vízszint a legmagasabb pontját, 694 centimétert. A közeli települések közül Gödön és Szobon is harmadfokú készültség van érvényben.
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni. Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják. Kisoroszi kapcsán beszámolt arról, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van. Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az…
Egyre több utat zárnak le az árvíz miatt. A rendőrség tájékoztatása szerint lezárták: a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat a 11-es főutat – a 46-os kilométerméterszelvénytől – egészen Komárom-Esztergom vármegye területéig Kismaroson az alábbi utcákat: Dévér u., Sügér u., Keszeg u., Csuka u., Pisztráng u., Kecsege u., Viza u. Nagymaroson a Sólyom szigetet Vácon a Vám utca teljes szakaszát, a Barabás utcát, a Liszt Ferenc, az Ady Endre és József Attila sétányokat, a Diadal teret és a Budapesti főút dr. Csányi László krt. és az Oswald Gáspár út közötti szakaszát az M2 csomópont és Verőce között a 12-es főutat 4,5 kilométeres…
Rengetegen segítenek és még annál is többen csatlakoznának az árvízi védekezéshez Vácon, ha el lennének látva megfelelő információkkal az emberek. Sokan arra panaszkodnak a közösségi médiában, hogy fejetlenség van a szervezésben. A legfrissebb hír, hogy az önkormányzat standjánál elfogyott az ellátás, és étlen-szomjan dolgoznak a diákok. „SÜRGŐS!! Elfogyott az ellátás a szérűskerti töltőállomásnál az önkormányzat standjánál. 200 diák étlen-szomjan lapátolja a homokot. Lelkes önkétesek segítségét kérjük! Mindent elfogadunk. Köszönjük!” – írta egy név nélküli tag a Váci Élet közösségi média csoportban csütörtök reggel. Egy másik fotón jól látszik, hogy üres az asztal. A bejegyzés nagyjából egy órán keresztül volt elérhető,…
„Szeretjük Vácot, megvédjük Vácot” – mondta a közösségi oldalára feltöltött videójában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Részletezte: „Itt Vácott a területvédelmi tartalékosok teljesítenek szolgálatot. Az 1. Reviczky területvédelmi ezred katonái 156 fővel vannak jelen, büszkén jelenthetem, hogy magam is ennek az ezrdnek vagyok a tartalékos őrnagya. Nagyon örültem ezért, hogy bajtársaimmal együtt tölthettük ezt a délelőttöt. Számos kisebb és nagyobb képességünk van, ami a mindennapokban nem feltétlenül látszik, de egy ilyen veszélyhelyzetben, amilyen most van megjelennek például a kétéltű lánctalpas eszközeink, a helikoptereink, számtalan olyan tehergépjármű, amely személyszállításra, vagy akár homokzsákok szállítására alkalmas. A munka rendezetten, higgadtan, felkészülten zajlik. A vízügyes…
A korlátozások idején az M2-es autóút bizonyos részeit díjmentesen használhatják az autósok, a pontos szakaszokat a lezárásokhoz igazítják a szakemberek. Lezárták a 12-es főút Vác és Verőce közötti szakaszát, valamint a 2-es főútat Sződliget és Vác között. Vácon belül lezárták a főutat a Dr. Csányi László körút – Budapesti főút – Zöldfa utca kereszteződésében, a Dr. Csányi László körút – Tragor Ignác utca – Damjanich tér kereszteződésében, a Gödöllői út – Szent László út találkozásánál Vác belváros felé. A közútkezelő azt kérte, hogy a közlekedők minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és a forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatának weboldalán.…
Magyar Péter árvízjáró körútjának legújabb villámállomása Vác volt, ahol a baloldali polgármester Matkovich Ilona fogadta. A találkozásról a baloldali polgármester videót is készített, ahol hallható ahogyan beszámol Magyarnak arról, hogy a katonák és tűzoltók éjjel-nappal dolgoznak és ennek köszönhetően jelentősen előre léptek az árvíz elleni védekezésben. Azonban Magyar Péter immár több napja folyamatosan támadja a katonákat, állítása szerint nem vesznek részt a védekezésben, nincsenek is jelen a gátakon. Az sem zavarja, ha éppen mellettük halad el a mögötte loholó PR stábjával. Élő váci bejelentkezésében azonban újból hazudott. Pár katonáról 20-30-ról beszélt lesajnálóan. Most azonban nem a kormánytól kapta a végső…
Orbán Viktor miniszterelnök Kismaroson és Nagymaroson is ellenőrizte az árvízvédelmi készültséget. Mint mondta: „Kismaros az egyik legnehezebb helyzetben lévő településünk. Ha nem jöttek volna a katonák, akkor nem is biztos, hogy meg tudtuk volna védeni a települést, de jöttek Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is. Több százan dolgoznak itt, fantasztikus munkát végeztek, le a kalappal, hálásak vagyunk érte. Polgármester úr nem kezdő, korábban is láttak már itt árvizeket. Úgy látom, hogy a helyi önkéntesek, a helyi tűzoltók és a katonák együttműködésének eredményeképpen amit Kismarosból meg lehet védeni, azt meg is fogjuk védeni, meg tudják csinálni.” Nagymarossal kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: „tegnap lépett…
Megállás nélkül dolgoznak az árvíz elleni védekezésben Vác több pontján. A munkálatokból a Fidesz-KDNP nagy létszámmal veszi ki a részét. Az ország több pontjáról is toboroztak segítőket Vácra. Szerdán délelőtt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is a homokzsákokat pakolta. Kocsis Máté kérdésünkre elmondta: „a Magyar Kézilabda Szövetség munkatársaival vagyunk most itt. Szerintem fontos, hogy mindenki részt vegyen a munkában, úgyhogy az országos összefogás mérétkét nem lehet megbecsülni. Az sok tízezer ember. Minden dolgos kézre szükség van. Itt Vácon megvan a megfelelő mennnyiségű homokzsák, megvan a megfelelő mennyiségű fólia, megvan a megfelelő mennyiségű ember. Én azért vagyok itt, mert nagyon rosszul…