Gondban lehet Vácon a bölcsődei ellátás – tömeges felmondás, belső feszültségek – Sívóné Cseh Katalin lemondását követelik – írta meg a 0627 egy vasárnapi írásában. Úgy értesült a lap, hogy hárman már beadták a felmondásukat Vácon a Kölcsey utcai Bölcsődében. Információik szerint pedig további négy fő felmondása „zsebben van”. A Matkovich Ilona vezette önkormányzat továbbra is HALLGAT. Sívóné viszont továbbra is élvezi a városvezetés töretlen bizalmát. Mindez azt jelenti, hogy akár veszélybe is kerülhet Vácon a bölcsődei ellátás, ha sürgősen nem találnak az informátoraink elmondása szerint a Vác Város Önkormányzata fenntartásában lévő Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének igazgatója Sívóné Cseh Katalin…
0627
Tehetség, hit, szenvedély, küzdelem a magyar nyelvű színjátszás megteremtéséért –szeptember 19-én ünnepélyes keretek között mutatták be a Déryné ifjasszony című tévéjátékot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Déryné Széppataki Róza halálának 150. évfordulója alkalmából készült alkotás a vándorszínészet hőskorába kalauzol, a 19. század legnagyobb magyar színésznőjének állít emléket. A Déryné Társulat színházi előadásából készített filmes adaptációjáról a Déryné Program igazgatójával, a tévéjáték producerével, Kis Domonkos Márkkal beszélgettünk. (A 0627 interjúja.) Honnan jött a tévéjáték ötlete? Mi a célja, milyen üzenetet szeretnének átadni vele? A tévéjáték megalkotásával, ahogy a színházi produkcióval is névadónk, Déryné Széppataki Róza, és az ő munkássága előtt kívánunk…
Nem igaz, hogy nem akartunk részt venni a rendkívüli ülésen, nem kaptuk meg időben a meghívót – nyilatkozta a 0627-nek Mokánszky Zoltán (FIDESZ–KDNP) képviselő. Egy korábbi bejegyzésében Matkovich Ilona Vác polgármestere arról írt, hogy egyetlen Fidesz-KDNP képviselő sem jelent meg azon a rendkívüli ülésen, melyen a gázbeszerzésről volt szó. A szeptemberi képviselő-testületi ülésen többen is jelezték, hogy nem kapták meg időben a meghívót a múlt heti testületi ülésre, ami rendkívüli volt. Előző nap este kaptuk meg az anyagot, a polgármester asszony pedig valótlanságot állítva azt mondta, hogy 24 órával előtte megkaptuk, pedig nem kaptuk meg, én csak este kaptam meg.…
Az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Vác Klub szervezésében idén október 13-án kerül sor a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak II. Találkozójára Vácon. A találkozón elhangzó gondolatok a keresztény vállalkozások alapértékei köré szerveződnek. A vezérfonalat az előadásblokkok címei: a Szolidaritás, a Mértékletesség, az Igazságosság és a Szubszidiaritás adják tizenkét előadó gondolatain keresztül. A találkozó egy dinamikus „networking” résszel kezdődik, majd a rendezvény fővédnöke dr. Marton Zsolt váci megyéspüspök mond rövid bevezetőt, ad iránymutatást. Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök – az ÉrMe Vác Klub tiszteletbeli tagja – az üzleti életben érvényesíthető szolidaritási szempontokról fog beszélni. Hasonló témakörben osztja meg gondolatait Schumicky György, az ÉrMe…
Idén tavasszal a Váci Sport Kft. pályázatot írt ki új termálkút lehetőségének vizsgálatára a város területén – írta meg a 0627. Az új kút szükségességét az indokolja, hogy a jelenlegi, 1968-ban fúrt B-58-es kút állapota koránál és műszaki állapotánál fogva kritikus, szükségessé vált új, ideálisabb hőfokú és hozamú vízlelőhely feltárására – jelentette be a a városháza honlapja. Mint a közösségi oldalukon írják: A napjainkban is használatban lévő kút a 33 méteres medence mellett helyezkedik el, pozitív, ami annyit jelent, hogy a víz magától feltör a felszín felé. 1971-ben a víz rozsdabarna színének megszüntetése miatt a béléscsövek mélyebben fekvő részére a…
A Visegrádi Négyek magyar elnökségének kulturális záróünnepségén csütörtökön Nagymaroson Navracsics Tibor szimbolikusan átadta a szlovák félnek az elnökséget. A különleges helyszínen megrendezésre került gálán számos művészeti ág képviseltette magát – írta meg a 0627.hu. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter a 0627 stábjának kérdésére az elmúlt egy évet értékelve rámutatott, hogy az előző, 2017-18-as magyar elnökséghez képest a döntő különbség a koronavírus-járvány, valamint a háború következtében kialakult nemzetközi környezetben volt. Hangsúlyozta, hogy a vitás kérdések ellenére a négy ország közötti szövetség erős: „Vannak vitás pontjai. Vitás pontjai mindig is voltak. Volt, amikor az EU-s támogatások körül, volt,…
Felháborodott lakóktól volt hangos ismét Vácon a Kőhíd utca, miután a Pajor Dániel, Matkovich Ilona polgármester fiához köthető építkezés megkezdődött – tudósított a helyszínről a 0627.hu megrázó riportjában. Első körben több hatvanéves ősfát vágtak ki a hét elején. Emiatt akkor többen sírva fakadtak, és számos lakos elmondta, az elűzött madarak még napokig keresték elpusztított élőhelyeiket, fészkeiket. Szomorú, idős lakosok azt mesélték el a stábnak, hogy maguk nevelgették a több tíz évvel ezelőtt ültetett ősfákat, melyeket úgy sirattak, mintha hozzátartozójukat veszítették volna el. Emellett nagyon sokan féltik nyugalmukat a két éven át tartó építkezés következményeitől, a jövőben megnövekedett autóforgalomtól, zaj, és…
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt csütörtökön kora délután a Sződliget és Vác közötti úton – tette közzé az erről készült fotókat és információkat közösségi oldalán a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület – közölte a 0627. Azt írták, hogy a két személygépkocsi ütközése során egy személy beszorult. Sérülése nem volt életveszélyes. Az egyesület a helyszínre érkezve áramtalanította a gépjárműveket, majd a kiérkező mentőszolgálat munkáját segítve a sérült ellátásban vett részt.
Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, dühösek, és elkeseredettek a lakók a váci polgármester fiához köthető társasház megépítése miatt. A hatalmas zöld területen elindultak a munkálatok, amelynek során Vác város polgármestere, Matkovich Ilona fia, Pajor Dániel érdekeltségbe tartozó cég, négyemeletes (37 lakásos) társasházat épít erre a területre – közli a 0627.hu. Az itt lakók dühösek és elkeseredettek. A 0627.hu stábjának sokan hangot adtak a felháborodásuknak, mert féltik a nyugalmukat, és dühösek a zöld terület elvesztése miatt. A témával kapcsolatban korábban készített videót itt nézhetik meg:
ÖT NAP múlva, június 23-án indul a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amely ötven zenei programmal várja a látogatókat a nagymarosi Duna-parton. Mutatjuk, hogyan lehet legkönnyebben megközelíteni a helyszínt – ismerteti a 0627. Busz transzfer Budapestről Megállók: Dunakeszi, Göd, Sződliget, Vác Retúr jegyek 1500 Ft-ért kaphatóak a készlet erejéig itt: https://bit.ly/3H7IjbV KOMP június 24. péntek hajnal 02:30 június 25. szombat hajnal 01:00 és 02:30 június 26. vasárnap hajnal 01:00 és 02:30 június 27. hétfő hajnal 01:00 és 02:30 VONAT A Nyugati pályaudvarról induló zónázó vonatokkal a Nagymaros megállónál (NEM Nagymaros-Visegrád) leszállva, a vasút mentén további 1 km-t sétálva közelíthető…