|
Váci táncosok az ország élén |
|
|
A váci Bolero Táncsport Egyesület az idei évben halmozta a bajnoki sikereket. Táncosai az országos bajnokságok után, három utánpótlás kategóriában végeztek a budapesti és Pest megyei régió legjobbjaiként. A versenytánc latin ágával foglalkozó sportegyesület négy bajnokságra delegált kettőse, összesen két bajnoki címet, három ezüst, két bronzérmet, és további értékes helyezéseket gyűjtött - tudtuk meg Vörös Pétertől, a Bolero TSE vezetőjétől. |
|
Simon Gergő – Jeszenszky Anna az ifjúságiak C kategóriájában szerzett Budapest- és Országos Bajnoki címet. Ugyanebben a kategóriában a Boronkay György Középiskola két diákja, Ferenci Roland – Boros Noémi két bronzéremmel lett gazdagabb. A szintén boronkays Polgár László, Bűdi Viviennel az ifjúságiak D osztályában lett az ország második legjobbja, míg a juniorok közt – szintén D kategóriában – Glózer Gergő és Szalai Nikolett állhatott a dobogó második fokára a Budapest és Pest megye, valamint az ország legjobbjainak bajnokságán is.
A képen, balról-jobbra: Bűdi Vivien, Polgár László, Simon Gergő, Jeszenszky Anna, Boros Noémi, Ferenci Roland, valamint az edzők: Vörös-Suki Ágnes és Vörös Péter Cseresznyék Dávid – Zsigmond Emőke – akik szintén a Boronkay György Középiskola tanulói – Szabadkán világranglista versenyen álltak rajthoz. Majdnem 100 párost megelőzve, a hatodik legjobban helyezett magyar párként végeztek, 131 kettős közül a 34. helyen. Eredményükben az a különleges, hogy a magyar felnőtt ranglista 6. helyezett párosával végeztek holtversenyben, s a legjobb tízben nyilvántartott kettős közül négyet legyőztek - többek közt a „Szombat Esti Láz” című műsorból ismert Angyal Andrást és partnerét. 
Cseresznyék Dávid és Zsigmond Emőke |