|
Gólszegény váci győzelem a tavaszi bajnokság első fordulójában |
|
|
A sereghajtót fogadta hazai pályán a Dunakanyar-Vác a másodosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi nyitányaként vasárnap, március 7-én. Baktalórántháza legénysége és a házigazda csapat közötti helyezésbéli különbség nem látszott a mostani találkozó első félidejében. Mindkét együttes tagjai tétován poroszkáltak a pályán, láthatóan nem voltak tisztában azzal, voltaképpen mi is lenne eredeti feladatuk a ligeti stadion zöld gyepén. |
|
A meccs helyszínére a meglehetősen hideg időben ellátogató fociszurkolók azért a szünet utáni részben nyugtázhatták: csak érdemes volt jegyet váltani a bajnokság első viadalára. A hazaiak ugyanis a második félidő kezdete után négy perccel Páles Tamás (képünkön) révén gólt szereztek. A vendégek kapujától hét méterre álló váci játékos csapattársától, Nagy Tamástól kapott remek labdát, s a csodálatos passzt egy szép fejes góllal köszönte meg Páles Tamás. Néhány említésre méltó mozzanat volt a meccs hátralévő részében. Mindkét csapat térfelén alakultak ki olyan ziccerek, amelyekből születhettek volna még gólok, de a helyzetek maradtak helyzetek. Mint ahogy maradt a három pontot érő 1-0-ás váci győzelem is. A következő héten a REAC otthonában csatáznak a váciak. A találkozó vasárnap, március 14-én 15 órakor kezdődik. |