Az elmúlt évek hagyományainak folytatásaként december 16-án, a budapesti Megyeházán jutalmazták azokat a sportembereket, akik 2011-ben eredményesen szerepeltek a különféle országos, illetve nemzetközi versenyeken. A Pest Megyei Közgyűlés korábbi döntése értelmében ezúttal is több váci és Vác környéki személy, egyesület idei tevékenységét ismerték el. |
|
A Vác Városi Evezős Club sportolója, Galambos Péter harmadik lett a férfi felnőttek kategóriájában. A legjobb utánpótlás korú fiúk mezőnyében a Váci Hajó Sportegyesület kajakosa, Noé Bálint bizonyult a legjobbnak. A Váci Reménység Egyesület több elismeréssel is gazdagodhatott megyei sportkarácsonyi ünnepségen. A legjobb leány utánpótlás-korosztály sportolója az egyesület atlétája, Moravcsik Angéla harmadik lett a közgyűlés döntése értelmében. Az év legeredményesebb speciális sportszervezetének a Váci Reménység Sportegyesület bizonyult. Az egyesület két parasportolója, Molnár Klaudia és Kanyó Zsolt az év legjobb speciális sportolójának járó díjat vehette át. Zsolt a második, míg Klaudia az első helyezett lett.
Az általános iskolás korú fiúk legjobb diáksportolójának a Dunakeszi VSE atlétáját, Szilvás Bencét választották, mögötte, másodikként a Váci Vízmű Sportegyesület úszója, Kovacsics Márk, míg a harmadik helyen a Nagymarosi SE kajakosa, Szlávik Tamás végzett. A középiskolás lányoknál a Bácskai Dominika-Kurdi Laura alkotta evezős párosé lett az első hely. A Vác Városi Evezős Club két versenyzője mellett ugyanebben a kategóriában lett harmadik a Váci Hajó Sportegyesület kajakosa, Noé Zsombor, míg kettejük közé a képzeeletbeli dobogóra a Dunakeszi VSE atlétája, Rády Zoltán állhatott fel.
A legjobb edzőknek járó elismerést Nyilas Elek, a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület trénere érdemelte ki másik két társával, akik a megye más pontjain végzik eredményesen munkájukat. Az év legjobb utánpótláskorosztályú csapatai között az élen végzett a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület U-19-es csapata, míg ugyanebben a kategóriában a második a Boronkay György Műszaki Középiskola labdarúgó csapata lett. A díjakat a megyei közgyűlés vezetői adták át.
Képek forrása: www.pestmegye.hu
|