Kezdjük a nőkkel, mivel úgyis ők játszottak hamarabb, meg hát amúgy is a nőké az elsőbbség... Azt már az idei év első Grand Slam tornája után lehetett sejteni, hogy a döntős Li Na-ról még sokat fogunk hallani. Egy kemény pályás versen után a Garros-on is döntőbe ütötte magát. Ott a tavalyi győztes az olasz Francesca Schiavone várt rá. A meccs érdekesség, az volt, hogy már az elején látszott, hogy az olasz hölgy nem nagyon találja a fogást kínai ellenfelén, aki nagyon harcos játékstílussal uralta az első játszmát és diktálta az iramot. Ezt követően a második játszmában ugyan sikeűlt Francesca-nak is felvennie a tempót, de ez csak egy Tie-Break kiharcolására volt elegnedő. Ott viszont olyan dolgo történt, amire nem igen számítottam, de gondolom senki sem. Li Na egy pontot sem engedett át ellenfelének és sima 7-0-s összesítéssel behúzta a rövidítés és így a mérkőzést is. Így Li Na első kínaiként jutott fel a csúcsra és nyert Grand Slam versenyt. Elképezstő stílus, elképesztő teljesítmény…. Gratulálunk neki.. !!!
Li Na (Chn) (6) vs. Francesca Schiavone (Ita) (5) 6/4, 7/6









A férfiaknál a jelenlegi világelső és a volt „ szerintem éppen most éppen motivációs problémákkal küzdő” világelső csapott össze. Azaz Nadal és Federer. Ő ketten már igen rég csaptak össze itt a Garros döntőjében, ugyan is az elöző két évben mindketten a svéd Soderlinget döngölték el a döntőben, mellesleg a svéd most idén csak a negyed-döntőig tudott csak menetelni. Na, de nem ez a lényeg, hanem az hogy ahogy azért van nálunk szerb para a vizilabdában, úgy igen is van „Nadal” parája Federernek. Most testközelből megtapasztalhattam, hogy ez nem vicc. Egy ilyen kaliberű játékos, aki az első játszmában elveszi ellenfele adogató játékát majd elmegy 5-2-re, ne tudja befejezni simán a szettet, sőt felhozza ellenfelét és hovatovább el is veszítse azt…. Jajjj….. A folytatás is inkább Nadal-ról szól, ahol a spanyol elgyre jobban feljavította magát, egyre pontosabban kezdett játszani, és szórta a nyerőket. A svájci sem hibázott, de nem tudott kellő képen felnőni a döntő feladathoz. Számomra ez azért is furcsa, mert nem semmi és nagyon meggyőző játékkal, verte az elődöntőben a szerb Djoko-t. A harmadik szettben, tudott 7/5-re nyerni a svájci, de a következőben Nadal 6/1-el esélyt sem hagyva behúzta a 6-ik Garros-os trófeáját…. És továbbra is ő marad a salakkirály.
A vége: Rafael Nadal (Esp) (1) vs. Roger Federer (Sui) (3) 7/5, 7/6, 5/7, 6/1







Fantasztikus mérkőzéseket, helyszíneket láthattunk, láthatott a kedves olvasó az elmúlt két hét alatt. Nem marad más hátra, mint hogy megköszönjem a kétheti figyelmet és kitartó szorgalmas olvasást! Találkozunk jövőre is és ha netán valaki kedvet érez, megírhatja, hogy jövőre kire/kikre fordítsunk több időt, nagyobb figyelmet.
Szép napot a viszont látásra!
Fotó és szöveg: Ifj. Szaniszló Róbert - Roland Garros |