- Nagy megtiszteltetés a kitüntetés, ugyanakkor el kell mondanom, hogy a munkánk csapatmunka; az elismerés egy része a kollégáimat illeti. Szerencseként élem meg, hogy olyan közegben dolgozhatok, ahol mindenki magáénak érzi a feladatot, ráadásul nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó a kapcsolat közöttünk. Ez természetesen nagyban köszönhető a mindenkori vezetőnek. Sokan évtizedek óta együtt dolgozunk, illetve a közelmúltban néhány kollégánk nyugdíjba vonult, az ő helyükre fiatal, tehetséges munkatársak jöttek. A könyvtárosi munka, szolgálat, a legfontosabb visszajelzés mégis csak az olvasók elégedettsége – kezdte a beszélgetést Herczeg Miklósné. - Mindig könyvtárosi pályára készült? - Nem, eredetileg vegyész szerettem volna lenni, aztán a sors másképp alakította; a főiskolán könyvtár-népművelési szakon végeztem. A könyv mindamellett meghatározó szereplője volt az életemnek. Hatalmas könyvtárunk volt otthon, a szüleim és a testvéreim is nagyon szerettek olvasni. Édesapám orvos volt, az édesanyám pedagógus, öten vagyunk testvérek. A testvéreimtől is rengeteg gyerek – és ifjúsági könyvet örököltem. Aztán jött a Verne-sorozat és persze Jókai, akinek – Komárom szülötteként – még gyerekként olvastam a regényeit. Mellette az osztálytársaimmal jártam a városi könyvtárba, ami nagyon meghatározó élmény volt. Amikor visszavittem a köteteket, a könyvtáros néni sosem mulasztotta el megkérdezni, hogy tetszett az olvasmány. Sokszor felidéződött bennem ez a jelenet, mikor egy-két évtizeddel később, immár könyvtárosként én kérdezgettem ugyanígy a gyerekeket. Harminchét éve vagyok a könyvtárosi pályán, ennek jelentős részét gyermek-könyvtárosként töltöttem. 1970-ben, amikor Vácra költöztem, épp megüresedett egy hely a könyvtárban. Idejövetelemkor az intézmény még a Káptalan utcában működött, a mai Hincz Gyula Helytörténeti Gyűjtemény helyén. Családias légkörben, mindössze nyolcan dolgoztunk (beleértve a takarító és karbantartó munkatársakat is). Nagyon sokat tanultam az idősebb kollégáktól, akik pártfogásukba vettek, én pedig lelkesen belevetettem magam a munkába. Akkoriban még nem volt számítógép, video; lassabb volt a világ. Járási könyvtárként gyakran jártunk vidékre, és rendeztünk gyerekprogramokat. Sakkozni tanítottam a gyerekeket, aztán kitaláltuk a Bölcs baglyot, amelyhez jeligésen írhattak a kis olvasók, én pedig esténként otthon megválaszoltam a kérdéseket. Nagyon szerettem ezt a munkát; a gyerekkönyvtár külön világ; az életem nagyon szép időszakát töltöttem ott. Gyerek-könyvtárosnak lenni különösen felelősségteljes munka, hiszen ők a jövő olvasóit nevelik.
Herczeg Miklósné: "A könyvtári munka, szolgálat" - Mikortól lett a könyvtár igazgató helyettese? - 1986-ban. Igazából félve vállaltam el, mivel az új munkakör egy kicsit elszakított az olvasóktól. Persze ennek is megvan a maga szépsége. - A könyvtár életéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a havonta nyíló képzőművészeti kiállítások. Úgy tudom, ez a feladatkör a mindenkori igazgatóhelyettesé. - Az új könyvtár – az egykori laktanya, majd tiszti klub átépítése után – 1980 novemberében nyitotta meg kapuit, majd rá két-három hónapra megnyílt a galéria is. A mai galéria azelőtt lépcsőházként funkcionált, az kikerült az átalakítás után. A munkánkat kezdetben Bakonyvári Ágnes művészettörténész segítette, de hamarosan a kiállítások elkezdték „szervezni magukat”, a művészek megkedvelték a galériát, és egymásnak ajánlották. Szívesen vállaltam fel egyéb szakmai teendőim mellett a kiállítással kapcsolatos feladatokat, egyrészt, mert nagy örömmel fogadták az olvasók, másrészt pedig kiváló emberekkel ismerkedhettem meg ezen keresztül. Kezdetben alapvető célkitűzés volt a fiatal művészek felkarolása, később azonban – idomulva az igényekhez – teret adtunk ismert, nagynevű művészeknek is. Éveken keresztül sikerrel rendeztük meg a diáktárlatot. Szeptemberben meghirdettünk egy pályázatot a középiskolások körében, majd májusban kiállítást rendeztünk a legjobb alkotásokból. Mindig örömmel vállalunk fel fiatal, pályakezdő művészeket. - Hogyan változott Ön szerint a könyvtár és a könyv szerepe az elmúlt időszak alatt? - Az emberek egy része előszeretettel emlegeti a Gutenberg galaxis végét; én ebben nem hiszek. A világ felgyorsult, és az embereknek valóban kevesebb idejük jut az olvasásra. Másrészről biztos vagyok abban, hogy a könyv és a könyvtár örök. Hiába fejlődik a technika, a számítógép, a televízió és a video nem pótolhatja az olvasás élményét. Az olvasás segít kibontakozni és fejleszteni az ember végtelen képzelőerejét, ezért különösen fontos a gyerekeknél. Nem vagyok technika ellenes, de fontos, hogy a mai ember megtalálja a helyes egyensúlyt ezek között. Az, hogy van igény az olvasásra, mutatja például a könyvtár olvasóinak száma is, amely négyezer körül mozog. Úgy gondolom, az olvasásra nevelésben fontos szerepe van és lesz a könyvtárnak, többek közt ezt a célt szolgálják különböző kulturális rendezvényeink. Maczkay Zsaklin Fotó: Cservenák Péter |