VÁCI POLGÁRI EST: DR. BAGDY EMŐKE LESZ A VENDÉG OKTÓBER 26-ÁN A KILÁTÓ KÖZPONTBAN

VÁCI POLGÁRI EST: DR. BAGDY EMŐKE LESZ A VENDÉG OKTÓBER 26-ÁN A KILÁTÓ KÖZPONTBAN

Október 26-án következik a hónap negyedik csütörtöki napja, tehát újra Váci Polgári Estnek ad helyet a Piarista Kilátó Központ. Vác első számú közéleti fórum helyszínén (hiszen ebből a szempontból mind a városháza irányított matkovichi álfórumok helyszínévé züllesztett díszterme, mind a művelődési központ, mind a színház eljátszotta korábbi jelentőségét) ezúttal Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta,…

MME: NE ETESSÜK A VÍZIMADARAKAT!

MME: NE ETESSÜK A VÍZIMADARAKAT!

A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges. Éppen ezért ennek semmi köze a madarak segítéséhez, éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Mint írják, a vízimadarak életmódja, különösen a…

EVEZÉS: A HAGYOMÁNYOS CSEPELI HOSSZÚTÁVÚ REGATTÁVAL BEFEJEZŐDÖTT AZ IDEI VERSENYSZEZON

EVEZÉS: A HAGYOMÁNYOS CSEPELI HOSSZÚTÁVÚ REGATTÁVAL BEFEJEZŐDÖTT AZ IDEI VERSENYSZEZON

A dobogót tekintve egy-egy első- és harmadik, továbbá két második helyezést értek el a Vác Városi Evezős Club sportolói a Magyar Evezős Szövetség idei utolsó regattáján, az őszi hosszútávú versenyen, ahol az indulók zömének 6 kilométer, a legfiatalabbaknak pedig 4 km a versenytáv egy fordítóval. A felnőtt PR3ID2X (parasportoló kétpárevezős) versenyszámban a Bostyán Roland –…

LÁTNI ÉS LÁTSZANI – INGYENES JÁRMŰÁTVIZSGÁLÁST BIZTOSÍT A RENDŐRSÉG

LÁTNI ÉS LÁTSZANI – INGYENES JÁRMŰÁTVIZSGÁLÁST BIZTOSÍT A RENDŐRSÉG

Október 18-tól december 3-ig tart a Látni és látszani 2023 elnevezésű közlekedésbiztonsági akció az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezésében. Az őszi időszak jellemzője a későbbi napkelte és az egyre korábbi sötétedés, a nyárinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok, amelyek együtt rontják a biztonságos közúti közlekedés feltételeit. Nehezíti a helyzetet, hogy a forgalomban részt vevőknek is időre van…

SZEPTEMBERBEN TÖBB MINT 4 MILLIÓ FORINTOT ZSEBELT BE MATKOVICH ÖNKORMÁNYZATA A PARKOLÁSI BÜNTETÉSEKBŐL

SZEPTEMBERBEN TÖBB MINT 4 MILLIÓ FORINTOT ZSEBELT BE MATKOVICH ÖNKORMÁNYZATA A PARKOLÁSI BÜNTETÉSEKBŐL

Nem hagy alább a váci balliberális önkormányzat pénzéhsége és a közterület-felügyelők szorgalma. Egyetlen hónap alatt ismét több mint 4 millió forintra bírságolták a váci autósokat.  A Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság októberi ülésén ismét ismertették a közterület-felügyelet helyszíni bírságolással kapcsolatos tájékoztatóját. A dokumentumban leírtak szerint 2023. szeptember 1. és szeptember 29. között 4.252.000 forint parkolási büntetést…

KÉZILABDA: FONTOS HAZAI GYŐZELEM A NAGY RIVÁLIS ALBA FEHÉRVÁR KC ELLEN

KÉZILABDA: FONTOS HAZAI GYŐZELEM A NAGY RIVÁLIS ALBA FEHÉRVÁR KC ELLEN

Hosszabb szünet után szombaton újra bajnoki mérkőzést vívott a Praktiker-Vác csapata, az Alba Fehérvár KC volt az ellenfél a szérűskerti sportcsarnokban. Hosszú évek óta közvetlen rivális a két csapat, mostani találkozójuk is igen éles, szoros küzdelem volt, a végeredmény pedig 28:26 lett. A Praktiker-Vác legközelebb, október 28-án a Vasas vendégeként lép pályára. Városunk csapata 25…

PLÉBÁNIAI KARITÁSZ-CSOPORT ALAKÍTÁSÁHOZ VÁRJÁK ÖNKÉNTESEK JELENTKEZÉSÉT

PLÉBÁNIAI KARITÁSZ-CSOPORT ALAKÍTÁSÁHOZ VÁRJÁK ÖNKÉNTESEK JELENTKEZÉSÉT

A Vác Alsó- és Felsővárosi Egyházközség plébániai karitász-csoport szervezésébe kezdett. Az önkéntes szolgálat iránt érdeklődőknek kezdő lépésként ki kell tölteniük egy kérdőívet, amely arra vonatkozik, hogy mely tevékenységi körökben (pl.: adománygyűjtés szervezése, adományok célba juttatása, egyedül élő idősek, betegek látogatása, idősek, mozgáskorlátozottak szentmisére és a miséről hazaszállítása, kísérése, délutáni gyermekfelügyelet, gyermekfoglalkozások vezetése, stb.) tudnának közreműködni.…

CSILLAGHULLÓS ÉJSZAKA LESZ A MAI

CSILLAGHULLÓS ÉJSZAKA LESZ A MAI

Vasárnap éjjel láthatjuk a legtöbb hullócsillagot, ha a felhők is úgy akarják – írja az időkép. Közeleg az Orionidák meteorraj csúcspontja. Mint minden évben, idén is a Nap körüli pályán keringve kétszer keresztezzük a Halley-üstökös törmelékfelhőjét. A májusi Éta Aquaridák és az októberi Orionidák meteorraj ezen törmelékekből származó csillaghullással ajándékoz meg bennünket. Idén, ahogy általában…

ÚJ PROPAGANDAOLDALA VAN A MATKOVICH ILONA VEZETTE ÖNKORMÁNYZATNAK

ÚJ PROPAGANDAOLDALA VAN A MATKOVICH ILONA VEZETTE ÖNKORMÁNYZATNAK

Híroldal lett Vác hivatalos weboldala, a vac.hu. Aki a közügyekre kíváncsi, külön rá kell kattintania az önkormányzat menüpontra. Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke szerint ez totális önkormányzati propaganda. Ismét bővült azon online felületek száma, ahol a váci baloldal kommunikálhat. A napokban híroldallá változtatták a vac.hu weboldalt. Így aki a közügyekre kíváncsi, kénytelen külön kikeresni…

NYOLC SZÁZALÉKKAL NŐTT A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOK ÁTLAGDÍJA

NYOLC SZÁZALÉKKAL NŐTT A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOK ÁTLAGDÍJA

A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot – közölte a biztosításközvetítő cég. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások száma  11 százalékkal majdnem 7600-ra emelkedett. Az éves átlagdíj 17 százalékkal 148…