BÖJTI KARIKÁZÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT ANZELM-KERTJÉBEN

BÖJTI KARIKÁZÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT ANZELM-KERTJÉBEN

Tizenegy környéki néptáncegyüttes hölgy tagjai jártak körtáncot Virágvasárnap délutánján a Piarista Kilátó Központ Anzelm-kertjében, éltetve a régmúltban gyökerező böjti karikázó hagyományát. Az esemény védnökeként Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum elnöke, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármester-jelöltje elmondta: kiváltképp öröm számára, hogy köszöntheti a hagyományteremtő szándékú kistérségi alkalmon résztvevő néptáncosokat, kísérőiket és az érdeklődőket, annál is inkább,…

KÖZÉPISKOLÁSOK SZÓNOKVERSENYE A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN

KÖZÉPISKOLÁSOK SZÓNOKVERSENYE A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN

Rangos eseménynek, a VIII. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokversenynek adott helyet szombaton a Piarista Kilátó Központ. Elsőként Gergely Zsolt, a verseny életre hívója, főszervezője köszöntötte a döntősöket és kísérőiket, illetve a díszvendégeket, így a fővédnök, Rétvári Bence országgyűlés képviselőt helyettesítő Molnár Karolinát, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárát, a zsűrit elnöklő Prof. dr. Jánosi Zoltánt,…

VIRÁGVASÁRNAPI BARKASZENTELÉS A SZÉKESEGYHÁZ ELŐTT

VIRÁGVASÁRNAPI BARKASZENTELÉS A SZÉKESEGYHÁZ ELŐTT

A székesegyház előtt tartott hagyományos virágvasárnapi barkaszenteléssel elkezdődött a nagyheti püspöki alkalmak sorozata, a szertartást Dr. Varga Lajos segédpüspök mutatta be. – Kedves testvéreim! A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jó cselekedetekkel már előkészítettük. Ma azért gyűltünk össze, hogy az egész egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát. Ő ugyanis ezt a misztériumot…

TESTÜLETI ÜLÉS: VAJON OTT LESZ-E, S HA IGEN, HOGY SZEREPEL FEHÉR ZSOLT?

TESTÜLETI ÜLÉS: VAJON OTT LESZ-E, S HA IGEN, HOGY SZEREPEL FEHÉR ZSOLT?

Hosszú, a képviseleti demokráciát leépítő szünet után Matkovich Ilona polgármesternek a mögötte rogyadozó balliberális döntéshozó többség előírta menetrend szerint e hét szerdájára méltóztatnia kell összehívni a képviselő-testület idei második ülését. A még mindig nem ismert napirendi tervezet pontjai mellett különösen reflektorozott kérdés, hogy egyáltalán ott lesz-e a balliberális oldal padsorában a pedofil és náci tartalmakat…

ELKÉSZÜLT A NYUGATI PÁLYAUDVAR PERONFELVONÓJA AZ 1 – 9. VÁGÁNYOKNÁL

ELKÉSZÜLT A NYUGATI PÁLYAUDVAR PERONFELVONÓJA AZ 1 – 9. VÁGÁNYOKNÁL

Ettől a héttől már rendelkezésre áll az utasoknak a Nyugati pályaudvar új peronfelvonója, ennek köszönhetően immár akadálymentes összeköttetés is van az aluljáró és a WestEnd felőli, a Budapest – Vác – Szob vonal vonatait is indító és fogadó 1-9. vágányfertálynál. Tavaly augusztusban kezdődtek meg a munkálatok a Nyugati pályaudvar keresztaluljáró felújításához és a hozzá tartozó…

LAPSZEMLE: INTERJÚ MARTON ZSOLT PÜSPÖKKEL AZ APOSTOL MAGAZINBAN

LAPSZEMLE: INTERJÚ MARTON ZSOLT PÜSPÖKKEL AZ APOSTOL MAGAZINBAN

Az Apostol Televízió nyomtatott magazinjának márciusi számában interjú olvasható Marton Zsolt váci megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferens püspökével. A Rajkai Eszter jegyezte interjúban többek között a nagyböjt, a böjtölés jelentőségéről is kifejti gondolatait Marton Zsolt megyéspüspök: „A nagyböjt nem véletlenül – a nevében is benne van – önmagunknak a megszorítását jelenti. A…

VÉRADÁS LESZ HOLNAP VÁCON

VÉRADÁS LESZ HOLNAP VÁCON

Március 25-én 8-17 óráig a Váci Területi Vérellátó Intézetben (Argenti Döme tér 1-3.) várják a véradókat. A szervező Országos Vérellátó Szolgálat felhívja a figyelmet, hogy a vér nélkülözhetetlen az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, csak véradással pótolható. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390…

NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI PÜSPÖKI SZERTARTÁSOK

NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI PÜSPÖKI SZERTARTÁSOK

Március 24-én, Virágvasárnap 9 óra 30 perctől kezdődik a barkaszentelés a Székesegyház előtt, innen együtt is meg lehet érkezni a Barátok templomába, ahol a szertartás szentmisével folytatódik tovább (kb. 10 órától). Nagycsütörtökön, március 28-án 10 órakor kerül sor a krizmaszentelési misére a Piarista templomban. Ugyanezen a napon 18 órakor a Barátok templomában lesz az esti…

TÖBB MINT TÍZEZER SOFŐR NEM KAPCSOLTA BE A BIZTONSÁGI ÖVET

TÖBB MINT TÍZEZER SOFŐR NEM KAPCSOLTA BE A BIZTONSÁGI ÖVET

Több mint tízezer olyan autóvezető volt, aki nem kapcsolta be a biztonsági övét – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a március 11-17. között zajlott országos ellenőrzés eredményéről beszámolva. A közlemény szerint a Roadpol Operational Group (az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a magyar rendőrség egy héten át a passzív biztonsági eszközök…

INDEX: A FIDESZ-KDNP LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL A VÁCI POLGÁRMESTERT

INDEX: A FIDESZ-KDNP LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL A VÁCI POLGÁRMESTERT

A Fidesz–KDNP lemondásra szólította fel az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt és a város polgármesterét egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében – számolt be róla az Index. Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje közölte, Fehér Zsolt – aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke – városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi…