MEMENTO MORI: KISS STEFÁN MÓNIKA A VÁCI BEMUTATÓN MEGERŐSÍTETTE, HOGY VISSZATÉRNEK IDE, MERT ENNEK A FILMNEK FOLYTATÓDNIA KELL

MEMENTO MORI: KISS STEFÁN MÓNIKA A VÁCI BEMUTATÓN MEGERŐSÍTETTE, HOGY VISSZATÉRNEK IDE, MERT ENNEK A FILMNEK FOLYTATÓDNIA KELL

Április 18-án Vácott, a Piarista Kilátó Központban is bemutatták a Memento Mori – A váci legenda című filmet, ami, mint elhangzott, már számos nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott, magyarán valóra válhat a terv és vágy, hogy az alkotás révén szerte a nagyvilágban minél többen tudomást szerezzenek a Fehérek temploma múmiáinak csodájáról. A bemutató háziasszonyi szerepét…

LELKESEN GONDOZZÁK A MAGASÁGYÁSOKAT A VÁCIAK PETŐ CSILLA KEZDEMÉNYEZÉSÉRE

LELKESEN GONDOZZÁK A MAGASÁGYÁSOKAT A VÁCIAK PETŐ CSILLA KEZDEMÉNYEZÉSÉRE

Pető Csilla önkormányzati képviselő idén is vitt virág-és zöldségpalántákat azoknak a társasházi lakóközösségeknek, amik 2021 tavaszán vállalták, hogy magaságyásokat gondoznak. Két évvel ezelőtt két-két magaságyást kaptak a Nagymező utca 71., a Hattyú utca 51. és az Akácfa utca 2. szám alatti lakosok. Akkor elsőként alakultak közösségi kiskertek Pető Csilla ötlete nyomán.  Az önkormányzati képviselő abban…

MATKOVICHÉK KEZDHETNEK MAGYARÁZKODNI – VÉGÉRVÉNYESEN IS KUDARCBA FULLADHAT A BAUER MIHÁLY UTCAI BÖLCSŐDE ÉPÍTÉSE

MATKOVICHÉK KEZDHETNEK MAGYARÁZKODNI – VÉGÉRVÉNYESEN IS KUDARCBA FULLADHAT A BAUER MIHÁLY UTCAI BÖLCSŐDE ÉPÍTÉSE

„Hogyha nem tudjuk elkezdeni április közepéig az építkezést … akkor nagy bajban leszünk” – ezt Vác baloldali polgármestere mondta egy márciusi lakossági fórumon a Bauer Mihály utcai bölcsőde építésével kapcsolatban. Most április közepe van, ezért elmentünk a beruházás helyszínére, ahol nyoma sincs a munkálatoknak. Év végén minden határidő lejár, legkésőbb december 31-ig el kell készülnie…

A VÁROSHÁZI PROPAGANDASALÁTA LEGUTÓBBI CÍMLAPJA AZ ÉRTÉKVESZTÉS ÁRULKODÓ LENYOMATA

A VÁROSHÁZI PROPAGANDASALÁTA LEGUTÓBBI CÍMLAPJA AZ ÉRTÉKVESZTÉS ÁRULKODÓ LENYOMATA

A magát most Közéleti Margóként feltüntető rendszeres levelező olvasónk a városházi propaganda lap áprilisi címlapja alapján küldött újabb karcos véleménycikket, amit az alábbiakban közlünk. „Szivárványosék város(félre)vezetése óta nemigen veszem kézbe a hivatalos városi lapot, csak rápillantok a címlapokra a közös lépcsőházi újságos kosárban, most is így volt, de ez a látvány élből letaglózott. Azt hazudja…

„ÖT, NÉGY, HÁROM, KETTŐ, EGY RAJT…” – VÁCUP VIDEÓ A MÁRIA MARATON CSALÁDI FUTÓVERSENYRŐL

„ÖT, NÉGY, HÁROM, KETTŐ, EGY RAJT…” – VÁCUP VIDEÓ A MÁRIA MARATON CSALÁDI FUTÓVERSENYRŐL

A Mária útvonalat gondozó közhasznú egyesület április 15-én szombaton egy családi futóversenyt rendezett Vácott. Az esemény starthelye, és bázisa a Hétkápolna kegyhely volt. A rendezvényről lapunknak ez az alábbi VácUp videó számol be. A Mariazell és Csíksomlyó között kapcsolatot teremtő Mária Út 2023-ban újra megszervezte a Mária Maratont, az egynapos futóeseménynek ezúttal Vác Hétkápolna kegyhely adott…

ÚJABB NEMZETKÖZI SIKERT ÉRT EL VIDA JÓZSEF, A FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJA

ÚJABB NEMZETKÖZI SIKERT ÉRT EL VIDA JÓZSEF, A FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJA

Vida József fotográfus a napokban értesítést kapott arról, hogy több pályázott művét is beválogatta a zsűri a „CAPTURE THE MOMENT CIRCUIT 2023” nemzetközi fotópályázat elfogadott alkotásai közé. A „Pihenés” című kép az elfogadáson túl két úgynevezett szalon elismerés díjat is elnyert. A FIAP pályázatokat, úgynevezett nemzetközi fotós szalonokat ír ki a vele együttműködő helyi szervezeteken…

„LASSAN CSOMAGOLHATNAK” – MATKOVICHÉK LEVÁLTÁSÁT VÁRJÁK A VÁCIAK

„LASSAN CSOMAGOLHATNAK” – MATKOVICHÉK LEVÁLTÁSÁT VÁRJÁK A VÁCIAK

Van olyan váci lakos, aki még segítene is csomagolni a város balliberális vezetésének és van, aki egyenesen sittre vágná Matkovich Ilonát. Összegyűjtöttük a váciak véleményét, amit a cikkeink alatt fogalmaztak meg a városvezetésről. Az elmúlt napokban az egyik levitatottabb kérdés a város köztisztasága volt. Egy olvasói levél alapján számoltunk be arról, hogy amióta a Diadal…

KÖNYVBEMUTATÓ IRODALMI ESTNEK AD HELYET CSÜTÖRTÖKÖN A GÖNCÖL-HÁZ

KÖNYVBEMUTATÓ IRODALMI ESTNEK AD HELYET CSÜTÖRTÖKÖN A GÖNCÖL-HÁZ

Irodalmi estre, dr. Illés György: „Egy magyar a Gulágon” című könyve bemutatójára várják az érdeklődőket április 20-án csütörtökön 18 órai kezdettel a Göncöl Házba (Vác, Ilona u. 3.). A regény a Szibériába hurcolt magyarokról szól, főhőse 1945 – 1949 között sorra „járja” a Gulág lágereit. A program házigazdája Fodor Júlia lesz, közreműködik Szászvári Sándor viola…

VASÁRNAP NÉPES MEZŐNY VETT RÉSZT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENYEN

VASÁRNAP NÉPES MEZŐNY VETT RÉSZT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENYEN

Bár még csak másodszor hirdette meg a Váci Reménység Egyesület a legendás edző, Szikora Gyula előtt tisztelgő súlylökő emlékversenyt, máris elmondható, hogy a megmérettetést fontos találkozási és erőfelmérő lehetőségnek könyvelik el a klubok, ezúttal már félszáznál több induló nevezett a különböző kategóriákban. A résztvevőket köszöntve Magyari József, a VRE atlétikai szakosztályának vezetője felidézte, hogy csaknem…

A BUGYI UTÁN A TÖKÖLT IS SIKERÜLT LEGYŐZNIE A VÁC VLSE CSAPATÁNAK, JÖHET A PILISI LEGENDA

A BUGYI UTÁN A TÖKÖLT IS SIKERÜLT LEGYŐZNIE A VÁC VLSE CSAPATÁNAK, JÖHET A PILISI LEGENDA

Egy hosszan tartó rossz sorozat, az egész eddigi szezont jellemző mélyrepülés után immáron másodszor győzött egymás után két mérkőzésen a Vác VLSE csapata a Pest megyei első osztályú bajnokságban. Ezúttal látogatóként lépett pályára Kovács Péter legénysége, a Tököl vendégeként igyekeztek minél jobb eredményt elérni, és a próbálkozásnak nem nyögés lett a vége, hanem 2:1-es győzelem.…