ELÖNTÖTTE A VÍZ VÁCOT – VIDEÓ

ELÖNTÖTTE A VÍZ VÁCOT – VIDEÓ

Több váci lakos is a közösségi médiában számolt be arról, hogy a hajnalban kezdődő vihar hogyan öntötte el Vác utcáit. A Tölgyfa utca teljes hosszában víz alá került. A Tölgyfa utcai esetről egy váci lakos videóját a Facebook-on nézhetik meg. Az alábbi képeken pedig az látszik, hogy a város több pontján is fennakadásokat okozott a…

A BÖLCSŐDE-ÜGY MATKOVICHÉK MÉLYGARÁZS-ÜGYE

A BÖLCSŐDE-ÜGY MATKOVICHÉK MÉLYGARÁZS-ÜGYE

Hosszú éveket kellett várniuk a váciaknak arra, hogy elkészüljön a mélygarázs a városközpontban, amit Bóth helyett Fördős fejezett be. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát és a Bauer Mihály utcai bölcsődét a következő városvezetésnek kell majd átadnia Matkovichék helyett. Decemberben lejár a Bauer Mihály utcai bölcsőde kivitelezési határideje, amire korábban két részletben 570 millió forint…

ELTÁVOLÍTOTTA A FACEBOOK A FIDESZ-VÁC OLDALT

ELTÁVOLÍTOTTA A FACEBOOK A FIDESZ-VÁC OLDALT

Először korlátozta, majd eltávolította a Facebook a váci Fidesz közösségi oldalát. Érdemi indoklás vagy figyelmeztetés nem volt. Több mint egy hete nem fér hozzá a “FIDESZ-VÁC” Facebook-oldalhoz Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke. Megkeresésünkre elmondta: meglepetésként érte őt, amikor bejegyzését nem tudta közzétenni még napokkal ezelőtt. Először arra gondolt, hogy a Facebook átmenetileg nem működik.…

VASÁRNAP ÉJFÉLIG LEHET PÓTFELVÉTELI JELENTKEZÉST BEADNI AZ AVKF KÜLÖNBÖZŐ KÉPZÉSEIRE IS

VASÁRNAP ÉJFÉLIG LEHET PÓTFELVÉTELI JELENTKEZÉST BEADNI AZ AVKF KÜLÖNBÖZŐ KÉPZÉSEIRE IS

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is lehetőséget biztosít az érdeklődőknek pótfelvételi jelentkezésre augusztus 6-án éjfélig. Mint arra Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, főiskolai szakfelelős külön is felhívta a figyelmet közösségi média oldalán, a kántor BA levelező szakra is lehet még pályázni az AVKF-en. A jelentkezésre a főiskola honlapján nyílik lehetőség. Bővebb információ és jelentkezés: https://avkf.hu/potfelveteli https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/aktualis…

ESŐS LESZ A HÉTVÉGE

ESŐS LESZ A HÉTVÉGE

Nem kedvez az időjárás a szabadtéri programoknak, hétvégén sokfelé esőre kell számítani. Vasárnap délután kezd majd felszakadozni a felhőzet. Egy hullámzó hidegfront hatására szombatra virradó éjszaka, majd szombat napközben sokfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként erős viharokra. Élénk, erős; zivatarok környezetében viharos lehet a szél. 20 és 34 fok között alakulnak a maximumok. Nyugaton lesz hűvösebb, keleten…

SZIGORODNAK A HAZAI MÉZJELÖLÉSI SZABÁLYOK

SZIGORODNAK A HAZAI MÉZJELÖLÉSI SZABÁLYOK

Magyarország évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás-jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást. Mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenő sorrendben – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető emlékeztetett, a…

AUGUSZTUSBAN ÖSSZEFOGNAK A HONTALAN ÁLLATOKÉRT

AUGUSZTUSBAN ÖSSZEFOGNAK A HONTALAN ÁLLATOKÉRT

Pedagógusok, szülők és gyerekek csatlakozását várják a szervezők az Állatbarát Kihíváshoz, amely augusztusban a hontalan állatok örökbefogadásának népszerűsítéséről szól – közölte az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság. A közleményben idézik Ovádi Pétert, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztost, aki hangsúlyozta: az állatvédelem fontos ügye mindenkit érint, ezért pedagógusok,…

LAKÓHÁZAK KÖZÖTT SZEMÉTDOMB – VAJON ERRE GONDOLT MATKOVICH ILONA, AMIKOR OSZTRÁK KISVÁROST ÍGÉRT?

LAKÓHÁZAK KÖZÖTT SZEMÉTDOMB –  VAJON ERRE GONDOLT MATKOVICH ILONA, AMIKOR OSZTRÁK KISVÁROST ÍGÉRT?

Rengeteg negatív reakciót váltott ki a városlakókból az egyik váci közösségi média csoportban néhány kép arról, hogy a Rácz Pál utcában rengeteg szemét a földön szétdobálva hever. Sokak szerint az eset nem egyedi, “sajnos Vác egy koszos város”. “T. területi képviselő úr, mikor születik eme Balkáni állapotra egy civilizált, Nyugat Európai megoldás? Vagy csak engem…

ÜZENET MATKOVICHNAK: A BUKI NEM HÁTRÁL MEG!

ÜZENET MATKOVICHNAK: A BUKI NEM HÁTRÁL MEG!

Fűnyíróktól volt hangos múlt hétvégén a Kőhíd utca környéke. A lakók ugyanis megelégelték, hogy a baloldali önkormányzat elhanyagolja az itt lévő közterületeket és kezükbe vették az irányítást. A családok ahelyett, hogy pihenéssel töltötték volna a hétvégéjüket, összefogtak és Matkovich Ilonáék helyett lenyírták a füvet.  A polgármester fiának építkezésétől nem messze, a garázssoroknál már mindent benőtt…

EGY VÁCI RENDŐR FÉKEZTE MEG AZ ÁMOKFUTÓT AZ M2-ESEN

EGY VÁCI RENDŐR FÉKEZTE MEG AZ ÁMOKFUTÓT AZ M2-ESEN

„Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom” – emlékszik vissza a kedd reggeli eseményekre Gál Zsombor őrmester, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. Bevallotta, jól estek kollégái és főnökei elismerő szavai, számára azonban fontosabb, hogy tudja, rajongásig szeretett édesanyja büszkén tekint le rá az égből. Sokan láthatták azokat a képsorokat, amelyeket az M2 autóúton rögzítettek…