HA KICSIT LANKAD A SZIVÁRVÁNYOS VÁROSVEZETŐI FIGYELEM, MÁRIS ÚJRA INDUL A VÁCI RONCSDERBI

HA KICSIT LANKAD A SZIVÁRVÁNYOS VÁROSVEZETŐI FIGYELEM, MÁRIS ÚJRA INDUL A VÁCI RONCSDERBI

A nagyon nehezen körülírható munkaköri szerepben kártékonykodó harmadik sorszámú alpolgármester, Ferjancsics László pár hónappal ezelőtt azzal is próbált villantani egyet, hogy eltűnőben vannak útról-útfélről a lepukkant négykerekű vasak, na de most újra feltűntek, tehát folytatódik a váci roncsderbi. Matkovich Ilona polgármester harmadik sorszámú csicskája a ciklus egyik nagy eredményeként emlegette korábban, hogy lakossági észrevételek alapján…

KÉT EMBERCSEMPÉSZT ÉS 19 MIGRÁNST KAPCSOLTAK LE A RENDŐRÖK VÁCON

KÉT EMBERCSEMPÉSZT ÉS 19 MIGRÁNST KAPCSOLTAK LE A RENDŐRÖK VÁCON

A váci rendőrök szlovák kollégáikkal és a Készenléti Rendőrség munkatársaival rutinszerű igazoltatást végeztek, amikor lebukott a két embercsempész. Az egységek egy magyar forgalmi rendszámú tehergépkocsit állítottak meg. A sofőrt és az  anyósülésen utazó élettársát is igazoltatták, amikor kiderült, hogy a járművet vezető férfi egy jogerős határozat szerint szeptember végéig el van tiltva a vezetéstől. Amikor…

RÉTVÁRI BENCE: ÉRKEZNEK A TANKÖNYVEK AZ ISKOLÁKBA, RENDBEN ELKEZDŐDIK A TANÉV

RÉTVÁRI BENCE: ÉRKEZNEK A TANKÖNYVEK AZ ISKOLÁKBA, RENDBEN ELKEZDŐDIK A TANÉV

Augusztus elején kezdődött meg mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása mintegy 4200 iskolába. Azok az iskolák, amelyek a múlt hétre kérték a tankkönyveket, már megkapták. Az erre a hétre kért tankönyvek is rendben megérkeznek – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Benceközölte, hogy a tanárok létszámában sem történt “semmi rendkívüli változás”, így szeptember elején elkezdődhet a…

NŐI KÉZILABDA: SZOMBATON ELKEZDI A BAJNOKI SZEREPLÉST A PRAKTIKER-VÁC CSAPATA

NŐI KÉZILABDA: SZOMBATON ELKEZDI A BAJNOKI SZEREPLÉST A PRAKTIKER-VÁC CSAPATA

Vége a felkészülési meccsek sorozatának, a hétvégén már bajnoki mérkőzést játszik a Praktiker-Vác csapata. Pénteken a Vasas vendégeként lépett pályára városunk csapata, s 19-11-es első félidő 29-28 lett a végeredmény. A Praktiker-Vác gólszerzői: Kuczora 8 (6), Such 7, Ferenczy 5, Tyiskov-Helembai 3, Marincsák 3, Ballai A. 1, Ballai B. 1, Csire 1. Városunk csapata látogatóként…

SZEPTEMBER 8-22. KÖZÖTT LEHET JELENTKEZNI A 60 ÉVES CEMENTGYÁR HÓNAP VÉGI NYÍLT NAPJÁRA

SZEPTEMBER 8-22. KÖZÖTT LEHET JELENTKEZNI A 60 ÉVES CEMENTGYÁR HÓNAP VÉGI NYÍLT NAPJÁRA

Szeptember végén, egészen pontosan 29-én ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt az alapítása 60 éves jubileumát ünneplő Váci Cementgyár, a részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. A szeptember 29-re tervezett eseményen a résztvevők betekintést nyerhetnek egy európai színvonalon működő cementgyár mindennapjaiba. Kreatív, interaktív és érdekes programok során ismerhetik meg a cementgyártás folyamatát, az alkalmazott technológiákat és…

KIEMELKEDŐEN SOKAN JELENTKEZTEK PEDAGÓGUSKÉPZÉSRE A PÓTFELVÉTELIN

KIEMELKEDŐEN SOKAN JELENTKEZTEK PEDAGÓGUSKÉPZÉSRE A PÓTFELVÉTELIN

A pótfelvételi eredményeinek hétfői kihirdetésével lezárult az elmúlt 10 év legsikeresebb felsőoktatási felvételije – közölte az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. Hankó Balázs elmondta: 106 691-en nyertek felvételt “a megújult, versenyképes, vonzó magyar felsőoktatásba.” Hozzátette: a Pont Ott Partin már hírt adtak arról, hogy 28 százalékkal nőtt a felvettek száma július végén. Köszönhetően annak, hogy…

BIZTONSÁGPOLITIKAI FÓRUMNAK ADOTT OTTHONT A VÁCI HÍRADÁS CENTRUM ROBERT C. CASTELLEL

BIZTONSÁGPOLITIKAI FÓRUMNAK ADOTT OTTHONT A VÁCI HÍRADÁS CENTRUM ROBERT C. CASTELLEL

Kétségtelen, hogy a múlt hét legnagyobb érdeklődésre számot tartó helyi közéleti eseménye az Ultrahang youtube csatorna biztonságpolitikai konferenciája volt, aminek a Hit Gyülekezete Váci Híradás Centruma adott helyet Robert C. Castel szakértővel a főszerepben, Cs. Király Tamás moderálásával. Selmeci György, a szervező Váci Közéleti Egyesület elnöke megköszönte a helyszínt a Hit Gyülekezetnek, váci lelkészüknek, Surjányi…

VILÁGBAJNOKSÁGI VÁCI KÉPESLAP AZ IMPOZÁNS NEMZETI ATLÉTIKAI CENTRUMBÓL

VILÁGBAJNOKSÁGI VÁCI KÉPESLAP AZ IMPOZÁNS NEMZETI ATLÉTIKAI CENTRUMBÓL

Az magától értetődő, hogy a Váci Reménység Egyesület atlétikai szakágának számos tagja ott volt a Nemzeti Atlétikai Centrum lelátóin a vasárnap zárult világbajnokság nézőjeként, de a keddi napon a Vác Városi Evezős Club kis delegációja ugyancsak felülhetett a lelátóra, és ki tudja, milyen sokan látogattak még el városunkból az arénába, hogy csodát lássanak. Az élményről…

SZEPTEMBER KÖZEPÉRE ELKÉSZÜL TOLDI TAMÁS SZÖVEGÍRÓ-ÉNEKES RÉGÓTA VÁRT SZÓLÓALBUMA

SZEPTEMBER KÖZEPÉRE ELKÉSZÜL TOLDI TAMÁS SZÖVEGÍRÓ-ÉNEKES RÉGÓTA VÁRT SZÓLÓALBUMA

Ahogy korábban ő maga fogalmazott, csúcs esztendő az idei Toldi Tamás szövegíró-énekes pályafutásában, amit még inkább emlékezetessé tesz majd régóta várt első szólóalbumának megjelenése. A napokban már egy klip is leforgott a lemezhez, erre az alkalomra ugyancsak hosszú-hosszú évtizedeket várt a többek között a „Vác, a szívem városa” című dalt is jegyző szerző-előadó. Így ír…

AUGUSZTUS VÉGÉIG LEHET JELENTKEZNI ÖNKÉNTES KATONAI SZOLGÁLATRA

AUGUSZTUS VÉGÉIG LEHET JELENTKEZNI ÖNKÉNTES KATONAI SZOLGÁLATRA

Augusztus 31-ig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A programra azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat. Azok a személyek, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen, 16 pluszpontot szerezhetnek a…