SZEPTEMBER 9-ÉN LESZ MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉJE VÁCON, A BARÁTOK TEMPLOMÁBAN

SZEPTEMBER 9-ÉN LESZ MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK EZÜSTMISÉJE VÁCON, A BARÁTOK TEMPLOMÁBAN

Szeptember 9-én (szombat) 11 órára hálaadó szentmisére hív majd a harang a Barátok templomába, ahol Marton Zsolt megyéspüspök ezüstmiséjén vehetnek részt a hívek, a főpap tisztelői. A Váci Egyházmegye főpásztora korábban a fővárosban, egykori szeminarista társaival együtt is megemlékezett pappá szentelése 25. évfordulójáról, de természetesen a püspöki székvárosban is elkövetkezik ez az ünnepi alkalom. A…

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMRE IS RÁIRÁNYÍTOTTA A FIGYELMET A LIBRETTÓ CSÜTÖRTÖK ESTI ADÁSA

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMRE IS RÁIRÁNYÍTOTTA A FIGYELMET A LIBRETTÓ CSÜTÖRTÖK ESTI ADÁSA

Az M5 csatorna Librettó című műsorának augusztus 31-ei adásában (és péntek reggel ismétlésben) kis portréfilmet láthattak a nézők Kiss Stefán Mónikáról, a Memento mori – A váci legenda című, tudományosan is megalapozott fikciós nagyjátékfilm producer-rendezőjéről. A műsor bevezetőjében a  házigazdák így ajánlották az érdeklődők figyelmébe az aktuális adás főszereplőit: “A csütörtöki Librettó vendége lesz Gárdonyi…

30 FOK LESZ AZ ŐSZ ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN

30 FOK LESZ AZ ŐSZ ELSŐ HÉTVÉGÉJÉN

Szeptember első napjaira visszatér a napos idő, a meteorológiai ősz első hétvégéjén nem lesz ritka a 30 fok – írja az időkép. A jelentős lehűlést okozó hullámzó frontrendszer lassanként kelet, északkelet felé távozik, dél-délnyugat felől száraz, ismét melegebb levegő érkezik fölénk. Szeptember első napjai így igazi nyári időt hoznak, az ősz első hétvégéjén 30 fok…

700 EZER KIADVÁNY SEGÍTI A DIÁKOK PÉNZÜGYI NEVELÉSÉT AZ ÚJ TANÉVBEN

700 EZER KIADVÁNY SEGÍTI A DIÁKOK PÉNZÜGYI NEVELÉSÉT AZ ÚJ TANÉVBEN

162 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei című munkafüzetek a 8. és 12 évfolyamos diákok számára. Emellett 545 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből – közölte a Pénziránytű Alapítvány. Az alapítvány jelezte, hogy…

A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET, A CSERKÉSZ SZAKOSZTÁLY IS CSATLAKOZIK A IX. CIVIL VÉRADÁSHOZ

A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET, A CSERKÉSZ SZAKOSZTÁLY IS CSATLAKOZIK A IX. CIVIL VÉRADÁSHOZ

Vért adni óriási segítség, jó cselekedet, hiszen a véradók nagyon sok élet megmentéséhez hozzájárulhatnak, ez pedig a cserkészetben is kiemelt érték, így tehát a Váci Reménység Egyesület és annak cserkész szakosztálya az idén is az élére állt a Civil Véradás kampánynak. A 90 évvel ezelőtti gödöllői cserkész dzsembori jubileumára is emlékezve a Pest Vármegyei Civil…

EMBERI ÜRÜLÉK A KÖZTEREKEN, FELHÁBORODOTT LAKÓK – EGYRE DURVÁBB A HAJLÉKTALANHELYZET MATKOVICH “OSZTRÁK KISVÁROSÁBAN”

EMBERI ÜRÜLÉK A KÖZTEREKEN, FELHÁBORODOTT LAKÓK – EGYRE DURVÁBB A HAJLÉKTALANHELYZET MATKOVICH “OSZTRÁK KISVÁROSÁBAN”

Hatalmas galibát okozott egy hajléktalan férfi a Széchenyi István utcában szerdán reggel. Először a rendőrök, majd a mentők is kivonultak a helyszínre a földön fekvő férfihoz, aki annyira ittas volt, hogy a világát sem tudta. Arról pedig, hogy mekkora mocskot hagyott maga után, az olvasóinktól kapott képek árulkodnak.  Szerdán reggel lakossági bejelentés után érkeztek ki…

NEM VANDALIZMUS TÖRTÉNT A VÁCI KERESZTNÉL

NEM VANDALIZMUS TÖRTÉNT A VÁCI KERESZTNÉL

Nem rongálták meg a Vác felett emelkedő Látó-hegyen lévő Szent Margit keresztet – írta meg a 0627.hu. A portál kiderítette: a keresztet az azt állító szervezet emelte ki a helyéről, mert egy teljesen újat helyeznek el a hegyen az eredetivel azonos méretben; vörösfenyőből, várhatóan októberben. Álhír kering a sajtóban és az interneten, amely szerint vandálok…

SŰRŰ NYÁRZÁRÓ NAPOK A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB HÁZA TÁJÁN

SŰRŰ NYÁRZÁRÓ NAPOK A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB HÁZA TÁJÁN

Szklenka Bence révén az U23-as Európa-bajnokságon is képviseltette magát a Vác Városi Evezős Club, több kezdő sportolójuk pedig egy csapatépítő alkalomnak is szánt, egy napos táborozással egybekötött tengeri evezős és futóversenyen szerezhetett maradandó élményeket. Augusztus 25-27-én a németországi Krefeldben rendezett U23-as Európa-bajnokságon Szklenka Bence képviselte a klubot a férfi kétpárevezős versenyszámban a BEE sportolójával, a…

EMLÉKTÁBLÁT KAPOTT NŐTINCSEN A DUNAKANYAR TÖBB ÚJ KAJAK-KENU EGYESÜLETÉNEK MEGALAKÍTÁSÁNÁL IS BÁBÁSKODÓ WICHMANN TAMÁS

EMLÉKTÁBLÁT KAPOTT NŐTINCSEN A DUNAKANYAR TÖBB ÚJ KAJAK-KENU EGYESÜLETÉNEK MEGALAKÍTÁSÁNÁL IS BÁBÁSKODÓ WICHMANN TAMÁS

Fontos vízparti eseményről adott hírt a Duna-Ipoly Sportegyesület, ugyanis a napokban emléktáblát helyeztek el a nőtincsi vízi telepük épületének falán a többszörös világbajnok legendás hosszú távú kenus, a több, még csak rövid múltú dunakanyari kajak-kenu-egyesület megalakulásánál is bábáskodó Wichmann Tamás tiszteletére. Hidvégi Vince klubelnök, vezetőedző az emléktábla elkészülte kapcsán köszönetet mondott Varga Árpád kőfaragó mesternek…

SZOMBATON RENDEZIK A FŐTÉREN A XIX. VÁCI LECSÓFESZTIVÁLT

SZOMBATON RENDEZIK A FŐTÉREN A XIX. VÁCI LECSÓFESZTIVÁLT

Már csaknem két évtizedes hagyomány Vácott a nyár végi lecsófesztivál, melynek életre hívója és fő szervezője a Vendégvárók Váci Egyesülete. A szeptember 2-án kora délelőttől késő délutánig tartó gasztronómiai és szórakoztató eseményen a hagyományokhoz híven a klasszikus lecsók mellett lecsó jellegű ételek is készülhetnek, külön kategóriában természetesen. Szép kezdeményezés, gesztus a szervezőktől, hogy az idei…