GYŰJTÉST SZERVEZ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT A VIHARKÁROSULTAKNAK

GYŰJTÉST SZERVEZ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT A VIHARKÁROSULTAKNAK

Az Európa számos pontját hetek óta sújtó extrém időjárás múlt héten Magyarországot is elérte. A károk milliárdos nagyságrendet tesznek ki a biztosítók szerint. A Magyar Vöröskereszt adományvonala, a 1359 egész évben működik. Jelenleg az erre a számra indított hívásokkal, illetve az ide küldött ADOMÁNY szövegű üzenetekkel bárki támogathatja a viharok, extrém időjárás miatt bajba jutott…

A SZAKKÉPZÉS IS VÁRJA A TOVÁBBTANULÓKAT

A SZAKKÉPZÉS IS VÁRJA A TOVÁBBTANULÓKAT

Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre – hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az érettségi után a diákok akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, emellett ösztöndíjban is részesülhetnek. A duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak. Az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben résztvevők rövid ágazati alapoktatás…

MATKOVICHÉKNAK EGY BUSZMEGÁLLÓ TÁBLÁT IS HETEKIG TART ÁTHELYEZNI

MATKOVICHÉKNAK EGY BUSZMEGÁLLÓ TÁBLÁT IS HETEKIG TART ÁTHELYEZNI

A közösségi média egyik váci csoportjában napok óta az a téma, hogy a baloldaldali önkormányzat a Deákvári főúton vajon miért nem oda épített buszvárót, ahol tábla jelzi a megállót, vagy miért nem helyezik át a táblát, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hol áll meg a busz. A Deákvári főút egyik forgalmas buszmegállóját vélhetően áthelyezik Matkovich…

KIEMELT ÉVFORDULÓ LEHETETT VOLNA A VÁCI HAJÓGYÁR LÉTREJÖTTÉNEK JUBILEUMA, DE EZ A HAJÓ (IS) ELMENNI LÁTSZIK…

KIEMELT ÉVFORDULÓ LEHETETT VOLNA A VÁCI HAJÓGYÁR LÉTREJÖTTÉNEK JUBILEUMA, DE EZ A HAJÓ (IS) ELMENNI LÁTSZIK…

Mindenféle megemlékezés híján is fontos helyi érdekeltségű ipartörténeti évforduló az idei esztendő, hiszen hetven évvel ezelőtt, 1953-ban jött létre a Váci Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalatból megalakult Dunai Hajógyár, majd beolvadt a Magyar Hajó- és Darugyárba, még később a Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége lett. Induláskor a gyár jól használta ki a magyarországi bauxittermelésre épülő…

MEGSZŰNT A TŰZGYÚJTÁSI TILALOM PEST VÁRMEGYÉBEN IS

MEGSZŰNT A TŰZGYÚJTÁSI TILALOM PEST VÁRMEGYÉBEN IS

Az egész országban megszűnt a hetekkel ezelőtt elrendelt tűzgyújtási tilalom. Innentől kezdve minden településen a helyi önkormányzat rendelete érvényes.  Minden önkormányzat saját hatáskörben engedi vagy tiltja meg a lakosoknak a kerti égetést. Amennyiben van rá lehetőség, az önkormányzat a napot és azon belül a pontos időintervallumot is kijelöli, amit a lakosoknak be kell tartaniuk, máskülönben…

CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK A NAGY IPOLY-TAKARÍTÁS

CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK A NAGY IPOLY-TAKARÍTÁS

Augusztus 10-13. között rendezik meg idén önkéntesek bevonásával a Nagy Ipoly-takarítást.  A programhoz önkormányzatok és civil szervezetek csatlakoznak határon innen és túl azzal a szándékkal, hogy emberi erővel eltávolítsák a vízből az emberi hanyagság miatt odakerülő hulladékot. Az ipolyviski híd lábánál augusztus 12-én, szombaton 10 órától gyűjtik a szemetet. A kiírás szerint a szervezők a…

HOSSZÚ PÁLYAFUTÁSA UTÁN ÁTADJA A STAFÉTABOTOT A VÁCI TERÜLETI VÉRELLÁTÓ FŐORVOSA

HOSSZÚ PÁLYAFUTÁSA UTÁN ÁTADJA A STAFÉTABOTOT A VÁCI TERÜLETI VÉRELLÁTÓ FŐORVOSA

Hosszú pályafutás után nyugdíjba vonul Dr. Niegreisz Mária, az Országos Vérellátó Szolgálat Váci Területi Vérellátó főorvosa, tehát átadja a stafétabotot egy fiatalabb kollégának. A szakembert a vérellátóval értelemszerűen nagyon szoros kapcsolatban álló Pest vármegyei Vöröskereszt szervezet kollektívája is köszöntötte. „A Pest vármegyei véradások során több területi szervezettel dolgozott együtt, összefogta, koordinálta, segítette a vöröskeresztes területi…

ÚJABB BUDAPESTI KERÜLET KEZDETT VASÚTELLENES AKCIÓBA – CÉLKERESZTBEN A VERESEGYHÁZ-VÁC VASÚTVONAL

ÚJABB BUDAPESTI KERÜLET KEZDETT VASÚTELLENES AKCIÓBA – CÉLKERESZTBEN A VERESEGYHÁZ-VÁC VASÚTVONAL

“Újabb budapesti kerület kezdett vasútellenes akcióba: ezúttal a XV. kerület a 71-es, Veresegyház – Vác vasútvonal ellen indított környezetvédelmi pert, melyet első körben sikerrel meg is nyert, egészen hihetetlen hivatkozásokkal” – számolt be róla közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési szakember, korábbi államtitkár. Vitézy Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány 2021-ben döntött a veresegyházi…

A JÁRÁSI- ÉS A FÖLDHIVATALI ÜGYEKET IS EGY HELYEN, A VOLT CEMÜ SZÉKHÁZBAN INTÉZHETIK AZ ÜGYFELEK

A JÁRÁSI- ÉS A FÖLDHIVATALI ÜGYEKET IS EGY HELYEN, A VOLT CEMÜ SZÉKHÁZBAN INTÉZHETIK AZ ÜGYFELEK

Pár hónappal korábban megszűnt a kormányablak a volt CEMÜ székházban, de immár újra teljes kapacitásra kapcsolt itt az ügyintézés, miután ide költözött mind a Váci Járási Hivatal, mind a Váci Járási Földhivatal. Tehát mostantól egy helyen tudják intézni a helyi és környező településeken élő lakosok a földhivatali, hatósági, gyámügyi, népegészségügyi, élelmiszerlánc biztonsági, állategészségügyi járási hivatali…

VÁCI FOTÓRIPORTER FELVÉTELE IS FELKERÜLT A FORMA1 HIVATALOS KÖZÖSSÉGI MÉDIA OLDALÁRA

VÁCI FOTÓRIPORTER FELVÉTELE IS FELKERÜLT A FORMA1 HIVATALOS KÖZÖSSÉGI MÉDIA OLDALÁRA

A váci Szaniszló Róbert fotóriporter és saját hírügynökségének munkatársi csapata egyre több sport világeseményre kap külön meghívót, akkreditációt, ami bizony komoly rangot jelent ebben a szakmában, mi pedig rendszeresen közölhetünk tőlük riportokat. Most csak egy képet emelünk ki a nemrégiben rendezett F1 magyar nagydíjról, amely az utazó cirkusz hivatalos fb oldalára is felkerült, nagy sikert…