Nyerje meg a Széchenyi ABC 3 db vásárlási utalványának egyikét!

A VácOnline.hu szerkesztősége és a Széchenyi ABC csapata ezúttal közös játékra invitálja az Olvasókat! A történet lényege, hogy: 2018. december 9-én, vasárnap 18 órakor kisorsolunk három főt, akik fejenként 1-1 db 2.000 (azaz kétezer) forintos vásárlási utalványt kapnak, amely a Széchenyi ABC-ben (Vác, Széchenyi utca 42/C) levásárolható. A sorsolás azok között zajlik majd, akik Like-olják…

Jótékonysági Adventi Vásár a Búzaszemben

Jótékonysági Adventi Vásár a Búzaszemben

2018. december 9-én, Advent második vasárnapján Jótékonysági Adventi Vásárt rendeznek a gödi Búzaszem Iskolában. Az immáron kilencedik alkalommal megvalósuló illatos, színes, ünnepváró vásári forgatagban egyedi kézműves portékákkal, teaházzal és forralt borral, mesesarokkal és élő zenével várják az érdeklődőket.

Ónos eső várható – a közlekedők hosszabb menetidővel számolhatnak a hétfő reggeli csúcs idején

Az előrejelzések alapján Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vasárnap estétől hétfő reggelig kisebb mennyiségű ónos eső hullhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban dolgoznak majd a síkosságmentesítési munkákon, de a közlekedőknek érdemes lesz fokozott óvatossággal vezetniük az ónos esővel érintett területeken. A…

Mikulás a PRCOMP-nál!

Mikulás a PRCOMP-nál!

Partnerünk a PRCOMP INFORMATIKA 2018. december 5-én 15 és 18 óra között – immáron hagyományosan – vendégül látja a Mikulást Vácon, a Kötő utca 13. szám alatt található üzletében. A Mikulással bárki találkozhat, aki a fenti időpontban ellátogat a PRCOMP-hoz. A Télapóval természetesen érkezik egy kedves Krampusz is, aki ezúttal is segítségére lesz az ajándékozásában.…

Időszakos éjszakai lezárásokra kell számítani a 2-es számú főúton, Dunakeszi és Göd között

Időszakos éjszakai lezárásokra kell számítani a 2-es számú főúton, Dunakeszi és Göd között

A 2-es számú főút felett épülő felüljáró gerenda beemelési munkálatai miatt a Dunakeszi-Göd szakaszon a forgalmat mindkét irányban ideiglenesen 10 perces időtartamokra lezárják 2018. december 3-ától 7-éig, éjszakánként 22 és 5 óra között – derül ki a NIF Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. minapi, szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményéből, melynek további részleteit az alábbiakban tárjuk Olvasóink elé.

Az első gyertya

Az első gyertya

Az Advent, Adventus latin eredetű szó – jelentése: eljövetel, megérkezés. Az ünnep eredete egészen az V-VI. századra nyúlik vissza. Advent a Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére való felkészülés időszaka. Tágabb értelemben: Advent a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje is. Az adventi időszak a december 25-e előtti negyedik vasárnappal (idén december 2-án, tehát a mai napon)…

Legyél Te is tűzoltó!

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre. Minden érdeklődő jelentkezését várják, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt.

Az Orbit immár harmadszor támogatta az SOS Gyermekfalvakat

Az Orbit immár harmadszor támogatta az SOS Gyermekfalvakat

Minden gyermek megérdemli, hogy mosolyoghasson! Ennek okán az Orbit már harmadik alkalommal csalt mosolyt a rászoruló gyerekek arcára. A Gyermekmosoly kampány során idén 11 243 788 Ft gyűlt össze az SOS Gyermekfalvaknak, amely a vér szerinti szüleik nélkül élő hátrányos helyzetű gyerekekről gondoskodik. A kezdeményezés célja az adománygyűjtés mellett nemcsak a megfelelő szájhigiénia fontosságának népszerűsítése,…