EGYRE INKÁBB KITÁRULKOZIK A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ FELÚJÍTÁSÁNAK ÉPÍTÉSZETI ÉS FESTÉSZETI CSODÁJA

EGYRE INKÁBB KITÁRULKOZIK A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ FELÚJÍTÁSÁNAK ÉPÍTÉSZETI ÉS FESTÉSZETI CSODÁJA

Idestova két és fél éve tart a Nagyboldogasszonyról nevezett váci dóm, székesegyház, vagy ha úgy tetszik nagytemplom csaknem két milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló történelmi léptékű belső felújítása, ami nemrégiben újabb szakaszához érkezett, miután a fő templomhajóból eltűnt a restaurátoroknak épített állványzat. A felújítás újabb szakaszához érve Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Varga Lajos segédpüspök és…

12 TIPP A RENDŐRÖKTŐL, HOGY ELKERÜLJÜK A BALESETEKET

12 TIPP A RENDŐRÖKTŐL, HOGY ELKERÜLJÜK A BALESETEKET

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága összeállított egy autópálya-viselkedési etikettet, hogy kevesebb legyen a baleset a sztrádákon. Lassan vége a nyárnak, ezzel együtt kisebb lesz a forgalom az autópályákon, de ennek ellenére akármelyik sztrádán bármikor kialakulhat zsúfoltság. A torlódások bármely napszakban kialakulhatnak, amire minden közlekedőnek számítania kell, és ennek megfelelően kell megválasztani a haladási sebességet…

SEGÍTSEN ÖN IS! – CIVIL VÉRADÁS LESZ HÉTFŐN VÁCON

SEGÍTSEN ÖN IS! – CIVIL VÉRADÁS LESZ HÉTFŐN VÁCON

Civil véradást szerveznek szeptember 11-én Vácon, a Vanyek Béla Sportcentrumban.  Aki segíteni szeretne, 10:00-14:00 óra között teheti meg. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy vigye magával a lakcímkártyáját, a TAJ-kártyáját és a személyi igazolványát. A véradóknak a helyszínen a “CIVIL” kód megadásával kell jelezniük, hogy a véradásra érkeztek. Egyetlen véradó 3 bajbajutott ember életét menti…

SZÁDOCZKI IMRE: GYURCSÁNY MEGLÁTOGATTA MATKOVICHOT

SZÁDOCZKI IMRE: GYURCSÁNY MEGLÁTOGATTA MATKOVICHOT

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is részt vett a Váci Lecsófesztiválon a múlt hétvégén, ahol a helyi baloldal az Összefogás Vácért 2024 Egyesület színeiben főzött. Ez az az egyesület, amit Matkovich Ilonáék a dollárok begyűjtésére hoztak létre a jövő évi választásokhoz. “A képlet egyszerű: Matkovich folyamatosan Gyurcsány kottájából játszik” – erről beszélt a VácOnline-nak…

ELŐSZÖR ÖSZTÖNDÍJ, KÉSŐBB AKÁR MUNKABÉR IS JÁR A SZAKKÉPZÉSBEN TANULÓKNAK

ELŐSZÖR ÖSZTÖNDÍJ, KÉSŐBB AKÁR MUNKABÉR IS JÁR A SZAKKÉPZÉSBEN TANULÓKNAK

Az idei tanévtől duplájára nőnek az ösztöndíjak a dobbantó programban és műhelyiskolában tanulók számára. A végzős évfolyamon tanulók pedig akár 300 ezer forint pályakezdési juttatásban is részesülhetnek – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Felidézték: 2020-ban a szakképzés megújításával az ösztöndíjrendszer is átalakult. Az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló…

JÖVŐ HÉT KÖZEPÉIG BIZTOSAN KITART A SZEPTEMBERI NYÁR

JÖVŐ HÉT KÖZEPÉIG BIZTOSAN KITART A SZEPTEMBERI NYÁR

A szeptemberi nyár legalább jövő hét közepéig kitart, ugyanis Európa időjárását egy nagy kiterjedésű, úgynevezett omega-anticiklon alakítja száraz, meleg késő nyárias időjárást biztosítva – írja az időkép. Felhők alig lesznek az égen, csapadék sehol sem várható, a napsütésé lesz a főszerep. A légmozgás is csak helyenként élénkülhet majd meg. Az előrejelzések szerint a hajnalok különösen…

A HÓNAPFORDULÓN ÉRKEZIK A KÖZMÉDIA CSATORNÁIRA A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA

A HÓNAPFORDULÓN ÉRKEZIK A KÖZMÉDIA CSATORNÁIRA A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA

Alig több mint fél évvel az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díszbemutató után e hónap végén és a következő legelején a közmédia két csatornáján is láthatják a nézők a Memento mori – A váci legenda című filmet. A film producer-rendezője Kiss Stefán Mónika, operatőre Vecsernyés János, vágója Király István, főbb szereplői Trokán Nóra, Reviczky Gábor, Kamarás…

MEGÚJÍTOTTA ZÁSZLAJÁT ÉS ÚJRA FIATALOKAT TOBOROZ A FAMÍLIA GLADIÁTORIA HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET

MEGÚJÍTOTTA ZÁSZLAJÁT ÉS ÚJRA FIATALOKAT TOBOROZ A FAMÍLIA GLADIÁTORIA HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET

Vác egyik legnagyobb múltú legújabb kori egyesülete a római kort, annak viseleteit és birodalmi harcmodorát megidéző Família Gladiátoria, amelynek folyamatosan sikerül megújulnia, újabb és újabb generációk tagjait bevonva ebbe a különleges, olykor harcias hagyományápolásba. Most újra toborzót hirdetett a Weixelbaum János alapította, s töretlenül az ő vezetésével tevékenykedő egyesület, ezúttal 12 – 15, illetve 16…

A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET A PARAATLÉTIKA EGYIK LEGFONTOSABB HAZAI BÁZISA, MÁR EDZŐUTÁNPÓTLÁS NEVELÉSBEN IS

A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET A PARAATLÉTIKA EGYIK LEGFONTOSABB HAZAI BÁZISA, MÁR EDZŐUTÁNPÓTLÁS NEVELÉSBEN IS

Amióta világ a világ a már 101 éves múltú Váci Reménység Egyesülettel, azóta a klub a paraatlétika egyik legfontosabb hazai bázisává vált, és immár nem “csupán” sportolók trenírozása és versenyeztetése terén, de az edzőutánpótlás vonatkozásában is. Vegyük alapul a VRE paraatlétáinak legutóbbi versenyeredményét a csehországi Olomoucban rendezett nemzetközi speciális versenyről. Ezen a rangos sporteseményen a…

NAGYON MAGAS A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSA

NAGYON MAGAS A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSA

Országos szinten nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, a héten jelentős változás nem várható – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Azt írták: az elmúlt héten az esőzések és a lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja jelentősen csökkent, azonban az időjárás felmelegedésével ismét felerősödött a pollenterhelés. Az aerobiológiai hálózat mérési eredményei alapján az idei parlagfű-pollenszezon a…