|
Tanévkezdés Vácon iskolafelújítással és -bővítéssel |
|
|
A szeptember elsején, szerdán rajtoló 2010/2011-es tanévben több önkormányzati oktatási intézményben is jelentős beruházás megvalósulását követően kezdődhet meg a nevelési munka. A Zrínyi, a Kölcsey és a Szegfű utcai óvodai-bölcsődei feladatot ellátó épületekben folytak jelentősebb felújítások, korszerűsítési munkák a közelmúltban. A felújítások befejeződtek, az épületek megszépülve várják a gyermekeket – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Molnár Lajos alpolgármester. |
|
A váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola a CENTROSZET Szakképzésszervezési Nonprofit Kft., vagyis a Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) tagiskolájaként mintegy hatszázhatvannyolc-millió forintot nyert a Közép-magyarországi Regionális Opertaív Program keretében meghirdetett pályázaton. A kilencven százalékos támogatásnak köszönhetően a szérűskerti intézmény területe mintegy 2336 négyzetméterrel bővült. Az új beruházás szerves részét képező iskolabővítés a végéhez ért. Az épület átadási ünnepsége augusztus 30-án, hétfőn lesz. A több mint negyedmilliárd forintnyi állami támogatásból két esztendő alatt gyakorlatilag teljesen újjászületett váci Árpád fejedelem Általános Iskola átadása szeptember elsején kilenc órakor lesz, tanévnyitó ünnepség keretében. A városi költségvetésből jelentős forrással kiegészített beruházás révén egy teljesen korszerű épületben folyhat a tanítás.
Kapcsolódó anyagok:
w Épület- és képzési kínálat bővítés a Boronkay-ban uniós forrásból w Tudásbázis épül a Boronkayban w Több, mint 300 millióból, 2 év alatt megújul az Árpád iskola w Árpád iskola: a hétvégeken is dolgoznak a kivitelezők |