|
Téli Tárlat: hagyományos seregszemle advent idején |
|
|
Megközelítőleg ötven helyi és környékbeli alkotóművész mutatta be a nagyközönségnek alkotását, a hagyományos, több, mint két évtizedes múlttal rendelkező Téli Tárlaton. A Madách Imre Művelődési Központ tükörtermében látható műveket a Németh Árpád, Orvos András, Zubovits Győrkös Erzsébet és dr. Feledy Balázs művészeti író értékelte. Utóbbi volt a zsűri elnöke is, emellett a megnyitót is ő mondta. Ebben méltatta a városban és a térségben élő művészek tevékenységét. Fördős Attila polgármester köszöntőjében a Magyar Kultúra Városa címhez méltónak nevezte a váci művészeti életet, melyben kiemelkedő szerepe van a zene- és a képzőművészetnek egyaránt. |
|
A tradicionális téli, művészeti seregszemlének tekinthető, szombaton, december 10-én megnyílt kiállítás is nagyban hozzájárul, hogy a térség kulturális életének központjává váljék Vác. A január 8-ig látható, amatőr alkotók és fotóművészek közös kiállításának megnyitóján Cs. Nagy Ildikó zongoraművész és Dónusz Katalin énekművész közös produkciókkal járultak hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Az önkormányzat és a művelődési központ minden évben díjazza a legjobbnak ítélt alkotásokat. A Madách Imre Művelődési Központ különdíját Ziman Lajos szobrász vehette át Szabóné Laczi Sarolta igazgatóhelyettestől. A zsűri döntése nyomán harmadik helyezettnek járó elismerést Kiss Dávid vehette át Fördős Attila polgármestertől. A második helyezett Koltai-Dietrich Gábor lett, a képzeletbeli dobogó legtetejére Bodor Zoltán állhatott fel, hiszen övé lett a Téli Tárlat fődíja. Az elismerést a művész fia vette át.
A megnyitó résztvevőit a Fónagy &Walter Vendég- és Borház, valamint a Barangoló Teaház látta vendégül az állófogadáson, melyen Fördős Attila mondta a pohárköszöntőt. |