Az egész napos rendezvényen délelőtt 10 órától került sor a hagyományos, analóg diaporámák vetítésére, míg délután digitális diaporámákkal ismerkedhettek meg a résztvevők.

Elsőként Kocsis Iván fotóművész, a Dunakanyar Fotóklub elnöke köszöntötte a vendégeket, röviden ismertetve e különleges audiovizuális műfaj jellegzetességeit és hazai történetét.

A diaporáma, pontosabban az áttűnéses vetítés a 60-as évek elején, Franciaországban vette kezdetét. Kocsis Iván igyekezett a külföldön látott, akkor teljesen újszerűnek számító műfajt itthon is meghonosítani, így a diaporáma elsőként Vácott, az általa vezetett Dunakanyar Fotóklubban talált követőkre a hazai berkeken belül. A műfaj csakhamar elterjedt Magyarország egyéb régióiban, fesztiválokat rendeztek Szegeden, Pécsett, Miskolcon, újabban pedig Győrött és Budapesten is. A térhódítással párhuzamosan a diaporáma hazai képviselői kialakították a sajátos, bizonyos nemzeti jellegzetességekkel is bíró arculatot. A magyar diaporámákban például - a nyugati mintákhoz viszonyítva - ritkább a verbális (nyelvi) megfogalmazás, a kísérő szöveg. Ez feltehetően összefügg azzal a ténnyel, hogy a magyar nyelv nem tartozik a sokak által ismert, világnyelvek közé. A diaporáma a 70-es 80-as években élte fénykorát. Ebben az időszakban hazánk is komoly, nemzetközi fesztiváloknak volt színtere, a magyar művészek pedig rangos díjakat, elismeréseket szereztek az európai fesztiválokon. A 90-es évek elejétől fogva azonban a műfaj - összefüggésben a televízió, a video stb. rohamos terjeszkedésével - hanyatlásnak indult, és egyre kevesebbek rétegművészetévé változott. Kocsis Iván ugyanakkor úgy véli, hogy a digitalizáció, az új technikai vívmányok segítségével a diaporáma ismét képes megfelelni a „modern kor” kihívásainak, és ez remélhetőleg a műfaj újjáéledését eredményezi. Az idén 41 éves a Magyarországi Diaporáma Mozgalom.

A diaporáma lényege, hogy két vetítőgéppel egyetlen vászonra vetítenek képeket, s azokat az ún. úsztatásos technikával egymásra montírozzák. Az egyik kép fokozatosan halványul el, míg a másik fokozatosan kivilágosodik. Ezáltal - noha egyszerre egy kép látható - a néző nem statikusnak, hanem mozgásban lévőnek, némiképp filmszerűnek érzékeli. A képeket - azokkal szervesen összetartozó - zene és/vagy szöveg egészíti ki. A diaporáma tehát két művészeti ág, illetve kifejezési mód (a fotó és a zene) szintéziseként születik. Mondanivalóját, tartalmát a kép és a hang asszociatív viszonyával, a kettő együttes hatásával éri el, hiszen ha egy művészeti alkotáson belül több művészeti ág találkozik, ott sajátos többletjelentés keletkezik. A diaporámának dramaturgiai íve van. A mozgás illúzióját kelti fel, a mozgás viszont időbeli előrehaladás; az egymás mellé illesztett képek, időben zajló történetet mesélnek el.

A vetítést a július 21-i gálán Dobóczky Zsolt és Zsila Sándor valósította meg.

A gálán bemutatott, technikai megoldásaiban, tematikailag és hangulatilag is igen sokrétű alkotások révén a nézők bepillantást nyerhettek a mai diaporáma művészet törekvéseibe, illetve az egyes alkotók sajátos kifejezési módjaiba. A teljesség igénye nélkül, néhány szó a látottakról:
Zsila Sándor Sanyi bácsi c. diaporámája egy letűnt világnak állít emléket. Gyönyörű természeti képeivel a tanyasi élet, a természettel összhangban élő ember mindennapjainak szépségét idézi meg.

Dobóczky Zsolt Csöpp-csap c. humoros alkotásával minden idők legrövidebb, mindössze három képből összeállított diaporámáját készítette el, mely játékosságát éppen a meglepő rövidségnek köszönheti.

Ismét más hangot szólaltatnak meg Seregély István irodalmi inspirációkból merítő alkotásai. (Oly korban éltem...; In memorian Pilinszky) A korszak emblematikus motívumaira épülő diaporámák a század emberének szenvedéseit, a létértelmezésért folytatott, parttalan harcokat és a végeláthatatlan történelmi sorstragédiákat eleveníti meg.

Maczkay Zsaklin


További fotók:

Megosztás