

A helyi védettséget élvező Dercsényi-háznál, a Csányi krt. 35. sz. alatt találkoztak a tisztelők, 9.30-kor az ott elhelyezett emléktábla koszorúzásával kezdődtek az események. Az emléktáblánál Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke méltatta a műemlékvédelem nagy alakját. A koszorúk elhelyezését követően a Váci Értéktárban folytatódott a program, ahová Mészáros Balázs mb. igazgató invitálta házigazdaként a résztvevőket. 



Dr. Bóth János polgármester köszöntőjében külön üdvözölte a Dercsényi család megjelent tagjait, utalva arra, hogy e család három egymást követő generációja is olyat alkotott a maga szakterületén, amivel kivívta az utókor elismerését. Az ünnepelt tudós művészettörténész 1910. júl. 17-én született a Váci Hírlap főszerkesztő-kiadója, Dercsényi Dezső gyermekeként. 1987 nyarán bekövetkezett halálakor a szülőváros díszpolgárát, a Váci Múzeum Egyesület pedig elnökét gyászolta benne. A temetésen elhangzott váci búcsúszó „tőle kapott múltunkat”, a szülővárosában elvégzett feltáró munkát köszönte meg neki – fogalmazott a polgármester. 
H. Vladár Ágnes építészmérnök szakmai pályafutását a műemlékvédelemben Dercsényi irányításával kezdte, személyes hangú visszaemlékezése ennek apropóján fogalmazódott meg. A család nevében az egyik unoka, Dercsényi András szólalt meg az ülés első részének zárásaként, köszönő szavait a városnak és a szervezésben szerepet vállaló szervezeteknek címezte. A szünetben a résztvevők megtekinthették azt az alkalmi kamarakiállítást, amelyet családi dokumentumokból és Dercsényi Dezső könyveiből, írásaiból állítottak össze a rendezők. A szakmai előadásokkal folytatódó eseményen a Váci Múzeum Egyesület elnökségi tagja, dr. Gyarmati György történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója elnökölt. 
Entz Géza művészettörténésznek a Dercsényi Dezső és a magyar műemléki topográfia című előadása rendkívül érdekes és informatív összefoglalását adta annak a korszakos kezdeményezésnek, amit az ötvenes években közösen vittek sikerre. A műemlékvédelem korabeli nagy alakjai nem kevés diplomáciai érzékkel és hatalmas energiával tudták létrehozni a műemléki topográfia sorozatot, amely máig alapműve a szakterületnek. 

Szakács Béla Zsolt művészettörténész felidézte Dercsényi Dezsőnek a román kori művészet kutatása terén végzett munkáját, majd Mentényi Klára művészettörténész méltatta Dercsényinek a székesfehérvári prépostság kutatása terén elért eredményeit. A megszólalók megállapításai alapján elmondható, hogy a száz éve született, a váci piaristáknál, majd a budapesti tudományegyetemen végzett Dercsényi Dezső tevékenysége meghatározó a magyar műemlékvédelemben és e munka nemzetközi elismertetésében is. Életműve megkerülhetetlen a középkori magyar művészet kutatása, valamint a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései kapcsán. 
A konferencia vendégei a program zárást követően megnézhették a helyszínen, a Váci Értéktárban egy nappal korábban megnyílt „Volt egyszer egy gyár - a Kodaktól a Fortéig” című kiállítást, és szinte mindannyian éltek a másik fakultatív programlehetőséggel is, megtekintették az Egyházmegyei Gyűjtemény kiállítását a Nagypréposti palotában. |