Beszédében a rendőrkapitány pozitívumként értékelte, hogy több évre visszamenőleg csekély számú életellenes bűncselekmény történt az illetékességi területen, és megállapítható továbbá az is, hogy ezen cselekmények döntően családon belül történtek, melyek megelőzése, megakadályozása rendészeti eszközökkel lehetetlen. A kapitányság illetékességi területén továbbra sincs közterületi prostitúció a maga hozadékaival, továbbra sincs jelen a szervezett bűnözés minden kritériumával rendelkező csoport, és az országos tapasztalatokkal szemben nem történt nagy sajtóvisszhangot, vagy közfelháborodást kiváltó pénzintézeti rablás, vagy ATM-automata eltulajdonítás. A kapitányság bűnügyi mutatóit figyelembe véve Magyari Sándor megemlítette, hogy a bázisévként szolgáló 2008-as esztendő az elmúlt 20 év rendőri szempontból egyik legeredményesebb éve volt, ezért a 2009-es év bizonyos mutatókban nem tükrözi az azt megelőző évet. „Az ismertté vált bűncselekmények számát tekintve 35,8%-os emelkedés történt, mely annak köszönhető, hogy egy váci székhelyű cég sorozatjellegű bűncselekménye miatt, mely egy ügyben került felderítésre, de több száz bűncselekményt tett ki, nálunk jelentkeztek ezen bűncselekményszámok. Ha ezt levonjuk, akkor megállapítható, hogy az előző évihez közel azonos ismerté vált bűncselekmény történt a Váci Rendőrkapitányság illetékességi területén. Példaként említhető, hogy a lopások, zsarolások, rongálások, súlyos testi sértések száma is csökkenő tendenciát mutat és minimális emelkedés észlelhető a rablások és betöréses lopások számát tekintve.” – hangzott el a rendőrkapitány úrtól. Magyari Sándor évértékelőjéből kiderül az is, hogy a 2009-es év újabb átszervezést hozott a közrendvédelmi szolgálati ág vonatkozásában, ugyanis a letkési székhelyű Határrendészeti és Közbiztonsági Osztály átminősítésre került és Határrendészeti Alosztály néven betokozódott a Közrendvédelmi Osztályba. A közterületi szolgálattal kapcsolatosan elhangzott, hogy annak ellenére, hogy sok elvonó tényező volt a 2009-es esztendőben is, de az intézkedési aktivitás - még ha nem is mindegyik egységnél - emelkedő tendenciát mutat. „A közlekedésrendészettel kapcsolatban az országos tapasztalatokkal szemben illetékességi területen nőtt a halálos balesetek száma minden erőfeszítés ellenére, a folyamatos elemző-értékelő munkával sem volt konkrét baleseti gócpont meghatározható, mert halálos eredményű balesetek a terület minden részén előfordultak.” – hangzott el a rendőrkapitány beszédében. Az évértékelő állománygyűlésen elhangzott továbbá, hogy a fluktuáció továbbra sem állt meg. „Sajnos évtizedes tapasztalatokat visznek a kollégák vagy nyugdíjba, vagy más szolgálati helyre. A helyükbe lépő és az iskolából frissen kikerült rendőrök még a kellő rutinnal és tapasztalattal nem rendelkeznek.” – hangsúlyozta ki Magyari Sándor. Az állománygyűlésen jelenlévő elöljáró Papp Péter rendőr ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a Váci Rendőrkapitányság beszámolójával egyetértett, a kapitányság 2009. évi munkáját eredményesnek és jó színvonalúnak ítélte meg, egyben meghatározta a 2010-es esztendő legfontosabb feladatait és célkitűzéseit. |