|
Ékszereket loptak bosszúból, gyorsan elfogták a tetteseket |
|
|
A Rétsági Rendőrkapitányságra tett bejelentést egy Diósjenőn lakó nő augusztus 17-én a késő esti órákban, mivel a nap folyamán lakóházának ajtaját ismeretlen tettes befeszítette ott kutatást végzett, majd a hálószobából százhuszonötezer forint értékű arany ékszereit, valamint húszezer forint készpénzét eltulajdonította. |
|
Az elkövetés időpontja körüli időben a helyszín közelében a Rétsági Rendőrkapitányság járőrei ellenőriztek egy személygépkocsit, annak vezetőjét és három utasát, akik közül két személy a sértettel haragos viszonyban volt és anyagi körülményeit is jól ismerték. A helyszíni szemle során beszerzett nyomokat, adatokat megvizsgálva megállapítást nyert, hogy a gépkocsiban utazó négy férfi a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A rendőrkapitányságra a harminc éves nagymarosi és huszonhat éves diósjenői férfit rövid időn belül előállították és kisebb értékre elkövetett betöréses lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.A rendőrök a rejtekhelyen elhelyezett arany tárgyakat felkutatták és lefoglalták, így a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a sértett kára részben megtérült. A nyomozás és a gyanúsítottak társainak felkutatása folyamatban van. |