DR. BAGDY EMŐKE LESZ A VENDÉG AZ ÁPRILISI VÁCI POLGÁRI ESTEN

DR. BAGDY EMŐKE LESZ A VENDÉG AZ ÁPRILISI VÁCI POLGÁRI ESTEN

Jövő héten következik a hónap negyedik csütörtökje, amikor is újra Váci Polgári Estnek ad helyet a mára a város legfontosabb közéleti fórumhelyszínévé vált Piarista Kilátó Központ. Fábián Fédra, az estek háziasszonya, Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a sorozat kezdeményezője és Imre Zsolt, a társszervező Váci Polgári Fórum vezetője, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármesterjelöltje ezúttal Dr. Bagdy Emőke…

KÉZILABDA: A VÁCI KUCZORA CSENGE ÉS BORDÁS RÉKA IS NAGYBAN HOZZÁJÁRULT A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KIJUTÁSÁHOZ

KÉZILABDA: A VÁCI KUCZORA CSENGE ÉS BORDÁS RÉKA IS NAGYBAN HOZZÁJÁRULT A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KIJUTÁSÁHOZ

Harmadik ellenfelét, Japánt is legyőzte, ezzel megnyerte a debreceni selejtezőcsoportot, és kijutott a párizsi olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott, mindez pedig azt is jelenti, hogy két évtized után lesz ott újra az ötkarikás játékok kézilabda küzdelmeiben mindkét nemzeti csapatunk. A jelenleg a Praktiker-Vácot erősítő Kuczora Csengét és Bordás Rékát is a soraiban tudó válogatottunk a…

MUCSI LÁSZLÓ: CÉLOM, HOGY A VÁLASZTÓKERÜLET TÖBB ANYAGI FORRÁSHOZ JUSSON

MUCSI LÁSZLÓ: CÉLOM, HOGY A VÁLASZTÓKERÜLET TÖBB ANYAGI FORRÁSHOZ JUSSON

Mucsi László a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 10. egyéni választókerületben.  „Mucsi László vagyok, 59 éves, 30 éve nős, egy nagylány édesapja. Két felsőfokú diplomám van: sporszervező és humán menedzser szakon. Szerszámkészítő és repülőgépszerelő szakmunkás végzettséggel is rendelkezem. Vácon élek, váci vagyok, szívvel-lélekkel. Keresztyén, konzervatív, polgári értékeket vallok és vállalok. Az élet sok területén kipróbálhattam magam, voltam…

MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK CELEBRÁLJA A KÓRHÁZLELKÉSZSÉG HÁLAADÓ MISÉJÉT

MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK CELEBRÁLJA A KÓRHÁZLELKÉSZSÉG HÁLAADÓ MISÉJÉT

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálata 2024-ben ünnepli alapításának 20. évfordulóját, ennek apropóján szombaton jubileumi szentmisét és konferenciát tartanak, előbbi helyszíne az Irgalmasrendi Kórház, utóbbié a PüspökVác Látogató és Rendezvényközpont. 2004-ben dr. Beer Miklós megyéspüspök kezdeményezésére az országban elsőként a Váci Egyházmegyében indult el a kórházi lelkigondozói szolgálat, amely ma az egyházmegye területén működő…

KOMMUNISTA MÓDSZEREK: LECSERÉLTÉK MATKOVICH FOTÓJÁT AZ ÚJRAINDULÁSRÓL, ÍGY LEKERÜLTEK A FOTÓRÓL A PEDOFIL ÉS NÁCI ÜGYEK ÉRINTETTJEI

KOMMUNISTA MÓDSZEREK: LECSERÉLTÉK MATKOVICH FOTÓJÁT AZ ÚJRAINDULÁSRÓL, ÍGY LEKERÜLTEK A FOTÓRÓL A PEDOFIL ÉS NÁCI ÜGYEK ÉRINTETTJEI

Matkovich Ilona ma délután jelentette be újraindulását a polgármesteri székért egy olyan fotóval, amin a két váci náci, Tótváradi-Nagy Bence és Fehér Zsolt is mögötte állnak; ráadásul utóbbi pedofilbotrányáról beszél most az egész város. Később lecserélték a képet és a két említett képviselő is eltűnt szem elől. Vélhetően időközben Matkovich Ilona is rájött, mennyire kínos,…

ELKÉPESZTŐ: MATKOVICH ILONA A PEDOFIL CIKK SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLTTAL A HÁTA MÖGÖTT JELENTETTE BE ÚJRAINDULÁSÁT

ELKÉPESZTŐ: MATKOVICH ILONA A PEDOFIL CIKK SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLTTAL A HÁTA MÖGÖTT JELENTETTE BE ÚJRAINDULÁSÁT

Újraindul a polgármesteri posztért Matkovich Ilona, amit a pedofil cikk szerkesztő Fehér Zsolttal a háta mögött jelentett be.  A hírről a város honlapján számoltak be hétfő délután. A cikkhez egy olyan képet csatoltak, amin Matkovich Ilona mögött áll a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsolt is. Matkovich Ilona ennél egyértelműbben nem tudta volna bizonyítani, hogy kiáll a…

EZREKET VONZOTT SZOMBATON AZ ANZELM-KERTBEN A HONVÉDELMI NAP

EZREKET VONZOTT SZOMBATON AZ ANZELM-KERTBEN A HONVÉDELMI NAP

Délelőttől késő estéig összességében több ezren látogattak ki szombaton a Piarista Kilátó Központ melletti Anzelm-kertbe, ahol ezúttal nagyszabású honvédelmi nap várta az érdeklődőket a HM és más rendvédelmi szervek közreműködésével, hagyományőrző csoportok bemutatóival, több zenei formáció fellépésével, zárásként a három váci taggal (Berczelly Csaba, Retzler Péter, Toldi Tamás) felálló Varga Miklós és a Band koncertjével.…

LABDARÚGÁS: SZOROS GYŐZELEM A SEREGHAJTÓ FELSŐPAKONY ELLEN

LABDARÚGÁS: SZOROS GYŐZELEM A SEREGHAJTÓ FELSŐPAKONY ELLEN

Tovább tart a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület csapatának veretlenségi, sőt többnyire nyerő szériája a Pest megyei első osztályú bajnokságban (abszolút negyedosztály), miután szombaton, hazai pályán a sereghajtó Felsőpakonyt is sikerült legyőzni, igaz csak igen szűkösen, de ez a lényegen semmit nem változtat. Jegyzőkönyv Vác VLSE – Felsőpakonyi KSE 2-1 (1-0) Gólszerzők: Török N. (17. perc,…

LAST MINUTE BALOLDAL – A KAMPÁNY ELŐTT EGY HÉTTEL SINCSENEK BALOLDALI JELÖLTEK

LAST MINUTE BALOLDAL – A KAMPÁNY ELŐTT EGY HÉTTEL SINCSENEK BALOLDALI JELÖLTEK

Maholnap kezdődik a kampány, de még mindig nincs hivatalos polgármesterjelöltje a váci baloldalnak, illetve azt is sűrű homály fedi, hogy kiket indítanak képviselőknek. Hónapok óta nyílt titok, hogy Matkovichék egymást között marakodnak a pozíciókért, de azt talán senki sem gondolta volna, hogy egy héttel a kampány kezdete előtt nem tudnak előrukkolni egy listával. Még mindig…

KÁRPÁTI-KELEMEN KATALIN: CÉLOM, HOGY FIATALOS LENDÜLETET VIHESSEK A VÁCI VÁROSVEZETÉS MUNKÁJÁBA

KÁRPÁTI-KELEMEN KATALIN: CÉLOM, HOGY FIATALOS LENDÜLETET VIHESSEK A VÁCI VÁROSVEZETÉS MUNKÁJÁBA

Kárpáti-Kelemen Katalin a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 9. egyéni választókerületben.  „Kárpáti-Kelemen Katalin vagyok, 1984-ben születtem Vácon, gyermekként Nógrádban nevelkedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Váci Madách Imre Gimnáziumban végeztem, majd az érettségi után a Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási karon közgazdász diplomát szereztem idegenforgalmi és szálloda szakon. 2008-ban helyezkedtem el az államigazgatásban, ügyfélszolgálati, hatósági és ellenőrzési területen. Vezetőim elégedettek…