Lehet tájékozottságot fitogtatva stand up comedy-nek is nevezni, megemlíteni, hogy így kezdte például Jim Carrey vagy Woody Allen a pályáját, de az igazság, hogy a konferansz műfaja jóval előbb lett feltalálva a békebeli Budapesten. Az 1900-as évek Pestje híres volt szerzőiről, előadóiról. Napjainkra az igazi, a naprakész humor, az élő kabaré (Hofi Géza halálával) szinte teljesen eltűnt a palettáról.
Néhány évvel ezelőtt a Madách Imre úti Godot Galériát tulajdonosai egy kávéházzal toldották meg, a helyiségbe színpadot állítottak, a színpadra pedig kávéházi kabarét álmodtak (hely híján egyszemélyeset). Missziójuk az lett, hogy megpróbálják újjáéleszteni az igényes színpadi kabarét abban a városban, ahol annak idején a kicsi mulatókból hömpölygött a pesti vicc. A Godot Kávéházban megalapították tehát az első magyar Stand-up Comedy Clubot, azaz a Dumaszínházat, ahol minden este premier van, mindig új a műsor.A stand - up az egyik legnehezebb műfaj. Tulajdonképpen áll egy ember a pódiumon, és semmilyen más eszköze nincs arra, hogy félórán keresztül szórakoztassa a közönséget, csak a dumája és személyiségének esetleges varázsa. A magakellető, üres locsogás itt kevés, az előre megírt, rutinos jópofáskodás pedig kínos és visszatetsző. Vannak a fellépők között öreg szórakoztatóipari rókák, vannak fiatalabbak is, akik már ismeretséget szereztek bizonyos médiabeli tevékenységgel, és vannak olyanok, akik itt kezdték, és már felfigyelt rájuk a média is. 2009. október 25-én a fellépők között láthattuk: Szupkay Viktort, aki bevallása szerint amatőr fellépő, de profi alkoholista. A súlyponti kocsmarendszer élharcosa, az „Ország Torka” cím várományosa a szerinte hamarosan induló Megakorty versenyben. Előadásából megtudhattuk többek között azt, hogyan vegyüljünk el óvodai farsangon, szégyenmaszkban! 

Dombóvári Istvánt, aki 2005-ben jelentkezett az Esti Showder Fábry Sándorral című show-műsorba, ahol az volt a feladat, hogy belefojtsa a szót az ország legdumásabb showmanjébe. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a műsorvezető segítségével elindult humorista karrierje. Mára a Stand – up comedy egyik legnépszerűbb hazai képviselője. 


Kiss Ádámot, akinek hitvallása szerint, amely a szerencsi csokigyár szlogenjére megdöbbentően hasonlít: Az élethez kell egy szerencsi Kiss. Ha jellemezni kellene, úgy tudjuk a legjobban elképzelni, hogy a házibulikban a konyhában szórja a poénokat, a színpadon pedig osztja a celebeket, és nemcsak Kiszel Tünde az örökké hálás téma, a boldog gyermekévek, vicces szomszédok, némi magyarországi aktuálpolitikai helyzetkép. Övé az est legvaskosabb poénja is, amikor megemlékezik a nyíregyházi tájszólásról a „jauember” és a „nyaucas busszal saustaura” történetével. 





Írta: Sípos Adél Fotó: Ifj. Szaniszló Róbert |