|
Bővülnek a távolsági busszal utazók jogai |
|
|
A távolsági autóbusszal utazók egész Európában azonos védelemben fognak részesülni, miután az Európai Parlament február 15-i ülésén megszavazta az erről szóló jogszabályt. A rendelet értelmében legkésőbb négy éven belül minden tagállamban biztosítani kell bizonyos alapszolgáltatásokat valamennyi 250 kilométernél hosszabb buszos utazásnál. Évente több, mint hetven millióan utaznak távolsági busszal Európában, uniós jogszabály azonban eddig még nem rögzítette ezen utasok jogait. Háromévi tárgyalássorozatot követően született megállapodás a kérdésben. |
|
A távolsági autóbuszjáratok utasait a jövőben járattörlések, túlfoglalás és két óránál hosszabb késés esetén is kártérítés illeti meg az Európai Unióban. A rendelkezéseket két év múlva már alkalmazni kell, bizonyos esetekben azonban a tagállamok még négy évig mentességet kaphatnak a szabályok teljes átültetése alól. A jogszabály a 250 kilométernél hosszabb utak esetében megszabja a távolsági busztársaságok számára, hogy milyen problémás esetekben jár kompenzáció az utasoknak. A jogszabály kiemelten védi a mozgáskorlátozottakat és a fogyatékossággal élőket. Amennyiben a mozgásukat segítő eszköz, például kerekesszék megrongálódik az út során, az ezért járó kártérítésnek nem lesz felső határa. A jogszabály tiltja az utasokat érő diszkriminációt is: a végállomásokon és megállókban a járatot üzemeltető társaság köteles a szükséges segítséget megadni a mozgáskorlátozott utasoknak. A hátrányos megkülönböztetés tilalma előírja a mozgást megkönnyítő felszerelések díjmentes szállítását is. A jogszabály ezeket a kötelezettségeket a 250 kilométernél rövidebb utaknál is előírja, ahogyan az utasok teljes körű tájékoztatásának szükségességét, valamint a panasz benyújtásához való jogát is. Miután a repülővel, vonattal és hajóval utazók jogairól már korábban sikerült jogszabályt elfogadni, hamarosan minden közlekedési eszközön széles körű jogok illetik meg az Európában utazókat. A rendelet az alábbi jogokat fogja biztosítani a távolsági busszal utazók számára: Kártérítés és segítség balesetek esetén (élelmiszer, ruházat, legfeljebb két éjszakára szállás személyenként 80 euróig). Több, mint két órás késés vagy túlfoglalás esetén, a jegy árának visszatérítése vagy az úti cél elérésének más útvonalon történő biztosítása. Ha a társaság csak a költségek visszatérítését ajánlja fel, akkor az utas a jegyérték felének megfelelő kártérítésre is jogosult. Három óránál hosszabb menetidő esetén, ha legalább másfél órát késik a járat, az üzemeltető köteles az utasoknak ételt és üdítőt biztosítani. Bizonyos késéseknél vagy járattörléseknél az utas szállodai költségét is köteles fedezni a busztársaság, legfeljebb két éjszakára. E kötelezettségek alól szélsőséges időjárás és természeti katasztrófák esetén mentesülnek a társaságok. Segítség a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű utasoknak. Az utasok a poggyász elvesztése vagy sérülése esetén is kompenzációra számíthatnak. A csomagokat ért kárt a busztársaság 1200 euró értékig lesz köteles megtéríteni. Forrás: www.euvonal.hu |