Idén nyolcadik alkalommal került sor delegáció fogadására. A 15 fős, 13, 14 és 15 éves diákokból álló csapatot két felnőtt, Andó Dzsun, a Jurihondzsó Városi Oktatási Bizottság Közoktatási Csoportjának vezetője, és Murakami Maszami középiskolai angoltanár kísérte. Hétfő (2010. július 26.) kora délután érkeztek meg Vácra, majd dr. Molnár Lajos alpolgármester úr köszöntője után szétszóródtak az őket türelmetlenül váró fogadócsaládokhoz, és megkezdődött az egész héten át tartó izgalmas programok sorozata. A hét folyamán sor került váci, budapesti és visegrádi városvezetésre, iskolalátogatásokra az Európa 2000 Iskolában és a Boronkay György Mûszaki Középiskola, Gimnáziumban, melyek során a japán diákok és tanáraik is betekinthettek egy magán, és egy közintézmény működésébe. Ezen kívül lehetőségünk nyílt egy közös bográcsozásra is a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium és Gyakorlóiskola floch-pusztai tangazdaságában, ahol a magyar állatfajták megismerése mellett bemutathattunk néhány igazi magyar gasztronómiai remekművet.
A program visszhangja a delegáció részéről több, mint kielégítő, egyértelmű sikerként könyvelhető el. Külön köszönet jár dr. Váradi Iván Attila, Csontos Csaba és Kiss Janos képviselő uraknak, akik az elvi támogatás mellett képviselői keretükből anyagilag is hajlandóak voltak támogatni a programot. Az elmúlt hét, és az előkészületekkel töltött hónapok széleskörű civil támogatottságról árulkodnak, bár a legjelentősebb felajánlás amire a program számított, Lajtai István úr 500 ezer forintos hozzájárulása sajnos nem jutott el a csoporthoz. Az esemény így egyértelműen a fogadócsaládok kedvességének, bőkezűségének; a Vendégvárók Váci Egyesületének és több váci vállalkozó felajánlásának köszönhetően valósult meg. Köszönjük a segítséget és közreműködést a következő támogatóknak: Arcus Galéria, Barlang étterem, Camelot étterem, Floch Cukrászda, Fónagy és Walter Vendégház, Giuseppe Pizzéria, Lions Club és a Kőkapu étterem, Megcsi-Pipi gyorsétterem, Penomit Kft, Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium és Gyakorlóiskola Váci Remete Pince, Dunakanyar Kistérségi Televízió, VácOnline és az ES Tv. Kiemelendő a Váci Magyar-Japán Baráti Társaság tagjának Hlavka Bacsó Zsuzsannának rengeteg önzetlen háttérmunkája, Fónagy István, a Fónagy és Walter Vendégház tulajdonosának, a Vendégvárók Váci Egyesületének Elnökének határtalan vendégszeretete, és Szottfried Ákos, a Magyar-Japán Diák- Barátság Egyesület Elnökének, és az egyesület tagjainak (kiváltképp Vonderviszt Anna alelnöknek, Pápa Alexandrának, Kovács Anikónak, Baranyai Péternek) szakértő segítsége. A programok színesítése érdekében több önkéntes segítő, és régebbi programok résztvevői is csatlakoztak. 
A mozgalmas hét elteltével vasárnap (2010. augusztus 1.) könnyes búcsút vettünk japán vendégeinktől. Úgy gondolom, az ilyen programok nem csak az érkező diákoknak, hanem az őket vendégül látó családok számara is rendkívül tanulságos. A vasárnap hajnali elváláskor egyetlen fogadócsalád sem volt, aki könnyű szívvel engedte volna el egy hétre fogadott gyermekét, és minden bizonnyal életre szóló kapcsolatok is kötődtek. Az ehhez hasonló programok a két ország együttműködését mindenképp elősegítik, hiszen a két kultúra legfrissebb generációinak közelítésével megalapozhatjuk a jövendőbeli barátságos magyar-japán kapcsolatokat, és megerősíthetjük a jelenlegieket. Egy ilyen kiváló program végeztével mindnyájunkban felmerülhet a folytatás kérdése. A program minden kétséget kizárólag folytatódni fog politikától függetlenül is. A váciak elhivatottsága, a fogadócsaládok szeretete, és a program szervezőinek szakértelme mind bebizonyították, hogy a legcsekélyebb politikai támogatottság mellett is működhet a cserekapcsolat. A Magyar-Japán Diák- Barátság Egyesület Kapcsolódó anyag: 関連物質:
w A japán delegáció a hazautazás előtti napon is számos élménnyel gazdagodott w A japán delegáció negyedik Vácott töltött napja a kapcsolaterősítés jegyében telt w A japán diákok fát ültettek a Duna-parton, de Budapesten is jártak w Japán diákok érkeztek városunkba |