

A Nyíregyházán már sikeresnek bizonyult program lehetőséget adna, hogy ép iskolás gyerekek megismerkedhessenek különféle problémákkal élő társaikkal, ezáltal elősegítve az ő elfogadásukat. Jelenleg a különböző társadalmi csoportok (pl. fogyatékosok) külön intézményekbe járnak, így nincs lehetőségük megismerni ép társaikat. Ez az ismeretlenség később, felnőtt korban már társadalmi szakadékot képezhet a csoportok között. Így a jövőbeni társadalmi feszültségeket csak olyan módon lehet enyhíteni, ha még abban a korban megismerik a gyerekek a másságot, amikor még fogékonyak a probléma iránt. A Mindenkinek becsöngettek elnevezésű program keretében fogyatékossággal élő (pl. Down-szindrómás) gyerekek vesznek részt több héten át általános iskolai közösségekben heti egy-két alkalommal. A készségtárgyakra „épülő” tanórákon együtt eltöltött idő alatt valamilyen közös produktumot hoznak létre a gyerekek (ez lehet tánc, műsor, rajz, egyéb alkotás, vagy színpadi produkció), amelyet május 8-án a programzárását jelentő nagyszabású gálán mutathatnak be, illetve állíthatnak ki. Ez a program lényege, amit Kisari Károly, a Down Egyesület ismertetett szerdán a váci oktatási intézmények képviselőivel. A sérült gyerekeket gyógypedagógusok, illetve adott esetben gyógypedagógus hallgatók kísérik a programban résztvevő általános iskolákba, előre egyeztetett időpontokban, és természetesen a foglalkozások alatt is jelen lesznek. 




Az önkormányzat fenntartásában működő általános iskolák közül három, a Petőfi Sándor, a Juhász Gyula és az Árpád fejedelem igazgatói mellett a váci Waldorf Általános Iskola és a Simon Antal Többcélú Közoktatási Intézmény, valamint a Zrínyi utcai bölcsőde képviselője vett részt a szerdai megbeszélésen. Mindegyik intézmény jelenlévő képviselője pozitívan állt a közeljövőben induló projekt megvalósításához. A program koordinátora a Pest Megyei Esélyek Háza vezetője, Maczkay Zsaklin lesz Vácon, míg a párhuzamosan Budapesten is zajló program a Down Egyesület koordinálásával valósul meg. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól elnyert forrásból valósul meg a program. A váci oktatási intézmények képviselői egy rövidfilmet is megtekinthettek, amely a nyíregyházi program végét jelentő záró rendezvényről készült.  |