A jelöltek - akik két kivétellel már voltak legalább egy önkormányzati ciklusban képviselők – számos konkrét problémát szeretnének orvosolni, ha bizalmat kapnak a választóktól. Dr. Jakab Zoltán, aki a kisváci 1-es körzetben száll ringbe a voksokért részben munkájából eredően az egészségügy fejlődését tartja a leglényegesebbnek, de az árvízvédelem és a közlekedési problémák lehetőség szerinti megoldása is hangsúlyt kap programjában. A nagyobb költségű beruházások megvalósulása mellett a kisebb anyagi ráfordítással járó, de szűkebb pátriárkájában élők számára fontos beruházások megvalósulásáért is kíván lobbizni, ha ismét önkormányzati képviselő lesz. A belvárosi körzetben (2-es) induló Lukács Ilona, korábbi városanya céljai között is prioritást élvez a közlekedési problémák lehetőség szerinti megoldása, valamint a közbiztonság és a köztisztaság terén is lenne mit tennie a képviselő-testület tagjaként. Utóbbi kettő területen szerinte a korábban elfogadott rendeletek szigorú betartatásával lehetne eredményeket elérni – derült ki szavaiból. Emellett a turizmusban rejlő lehetőségek minél nagyobb kiaknázásában és a kereskedők támogatása is szerepet kap programjában.

A szavazatokért első alkalommal induló ifj. Lengyel László a 3. választókörzetben élők voksaira számít. Céljai között szerepel a Rózsa-kert további fejlesztése és a korábban nagy lendülettel folyó útfelújítási program folytatása. A fiatal városatya-aspiráns a Duna-parton létesítene egy kutyafuttatót, ami hiánypótló beruházásnak minősülhetne. A 4-es választókörzetben induló Krauze István közgazdászként szerzett tapasztalatait szeretné ismét latba vetni a város fejlődése érdekében. Ismét, hiszen korábban, 2002 és 2006 között ő volt a gazdasági bizottság elnöke. Részben gazdasági szempontok miatt az értékóvást tartja kiemelten fontosnak, de a térfigyelő-rendszer bővítése, a társasházak karbantartása, fűtésük korszerűsítése, a parkőr-rendszer továbbfejlesztése, illetve a Törökhegyi úton lévő sportpálya hasznos célra való fordítása is fellelhető a teendőket felvonultató, képzeletbeli listáján. Lényegében az eddigi tevékenységét szeretné folytatni a testületben dr. Váradi Iván Attila, aki tizenhatodik esztendeje a városvezetői grémiumnak. A testvérvárosi kapcsolatok ápolása, az oktatási intézmények fejlesztése, a civil szervezetek támogatása eddig is a szívügye volt és ezután is így lesz. A következő ciklusban – ha felhatalmazást kap választóitól a folytatásra – szeretné létrehozni a város első szociális boltját a Földváry téren, amely áruház gyakorlatilag egy erre szakosodott hálózat tagja lenne. 
Kiss Zsolt, aki a kicsit kibővített alsóvárosi, külterületi körzetben folytatná édesapja, Kiss János munkáját. A gazdasági élet fellendítését, továbbfejlesztését, a fiatalok számára évek óta tervezett extrémsportpálya létrehozását illetve a közvilágítás és a járdák, utak fejlesztése, kiépítése áll cselekvési terve középpontjában. Az ifjú képviselő közvetlenül szeretné tartani a kapcsolatot a váci polgárokkal, ezért a jövőben is feltűnik a város útjain egy riksán ülve. A választók bármikor megállíthatják, ha egy-egy problémára szeretnék felhívni a figyelmét. Véleménye szerint a kis ügyek a nagy ügyek, amelyek felkarolásában szeretne részt venni, ha mandátumot szerez a következő választási ciklusra vonatkozóan. Tóth Árpád, korábbi alpolgármester, majd polgármesteri kabinetvezető a deákvári templom környékén élők bizalmára számít. A körzetében fontosnak tartja az utak felújítását, valamint Törökhegy és Bácska dűlő infrastrukturális fejlesztését. Ugyancsak a város vasúton túli részeként említett Deákváron küzd meg a választók voksaiért a városfejlesztési bizottság korábbi elnöke, dr. Kármán Ferenc, aki már ebben a minőségében is, majd később, már területfejlesztési politikai tanácsadóként részt vett a belváros újjászületését célzó Főutca-főtér program előkészítésében. A projekt folytatása azóta is fontos számára. Felújítaná a deákvári Ambró Ferenc utcát, ismét működésbe hozatná a Deákvárt belvárossal összekötő Naszály utcán korábban felállított sebességmérőt, s reméli, hogy végre valóban elkészül rövidesen a Telep utca-Kosdi út kereszteződésében a régóta tervezett körforgalom. A város közéletében különböző tisztségeket betöltő jelenlegi polgármester, dr. Bóth János huszonhárom éve képviseli a deákvári főtéren és a közelében lévő, választókörzetéhez tartozó területen élők érdekeit a testületben. A térfigyelő kamera rendszer bővítését, már kialakított parkolóhelyek további bővítését tartja kiemelkedően fontosnak, hogy lépést lehessen tartani a motorizációból keletkezett hiányosságok megszüntetése érdekében. A Deákvári főtér egyfajta városrész-központ funkció betöltése és ezzel összhangban tervezett átalakítása, felújítása is a teendői között foglal helyett. Bár e cél megvalósulásán már évek óta dolgozik. Utolsóként Eigen Józsefné mutatkozott be a közönségnek. Az MSZP indulói korábban nem szerepelt hölgy eddig is részt vett a párt munkájában. Karitatív tevékenységet végzett az elmúlt időszakban, ezt változatlanul fontosnak tartja akárcsak a közbiztonság javítását. Mindegyik szocialista jelölt elkötelezett a város fejlődése tekintetében és bíznak a voksoláson résztvevők józan ítélőképességében, s így rájuk szavaznak a politikai nagyra törők helyett. S a jelöltek közül többen is kiemelték a belvárosban létesülő mélygarázs mihamarabbi befejezésének és átadásának fontosságát. A polgármesteri posztért harmadik alkalommal induló dr. Bóth János és csapata a meghirdetett: Biztonságos várost építünk, hitelességgel, hozzáértéssel, odaadással szlogennek megfelelően kívánják munkájukat végezni, ha felhatalmazást kap a választóktól az elmúlt évek sikereinek folytatására. A biztonságot gyakorlatilag az élet minden területén szeretné megteremteni a városvezető. Az egészségügyben, a szociális ellátás terén, az idősügyi gondozás területén, az oktatásban, a lakhatásban, a munkahelyek megőrzésénél és fejlesztésénél, illetve a közbiztonság tekintetében is. Ehhez persze szükség van a költségvetés olyan összeállítására is, amely biztonságot teremt a városi büdzsében, hiszen ez az alapja mindennek. A polgármester a jövőben is szeretné folytatni Vácott a fejlesztéseket a kreatív ötletek, gondolatok megvalósítása jegyében, melyhez közvetlen módon, egyenesen Brüsszeltől juthatna forrásokhoz az önkormányzat. Az egyik elképzelés, hogy Vác intelligens, korszerű, európai várossá váljon egy úgynevezett digitális közmű-rendszer kiépítésével. Ha ennek feltételeit biztosítani tudja a város, az komoly fejlődést jelentene. Gyakorlatilag egy olyan rendszer jöhetne létre, amelynek összehangolásával a közlekedés, az egészségügyi riasztási rendszer és a kommunikáció is hatékonyabb költségráfordítással, és egyszerűbben működhetne. A rendszer ráadásul bővíthető a levegőellenőrzési és közvilágítási hálózat s nem utolsósorban az internetes hozzáférés irányába. Ez a rendszer néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, de a XXI. századnak ez egy jelentős mérföldköve lehet. E rendszer kialakítására, majd működtetésére is jelentős forrásokat biztosít az unió, ahol szintén felértékelődött a biztonság kérdése. A polgármester az intelligens várossá válás mellett legalább ennyire fontosnak tartja a kreatív településsé való fejlődést, amelyben lényeges helyett foglal el a kultúra. E tekintetben ugyan egyáltalán nincs ok a szégyenkezésre, de az eddig elért sikerek tovább bővíthetőek – fogalmazott a város első embere. A kultúra további fejlesztésével ugyanis – folytatta gondolatmenetét – idővel vonzza a tudás és műveltségiparban tevékenykedő kreatív, tettre kész ügyes embereket. Az egymásra épülő, egymásból logikusan következő lépések tekintetében a következő pedig a modern technológiák térhódítása Vácon, amely vonzza a befektetőket is és munkahelyteremtő funkciója is van. Ebből pedig következik, hogy a város bevételei növelhetőek az iparűzési adóból, amely összeg visszaforgatható lenne fejlesztésekre. A két ciklust maga mögött tudó polgármester, aki lassan negyedszázada van jelen a város közéletében, ezeket megvalósítható ötleteknek tartja. S ha rajta múlik, teljesíteni is fogja, mint ahogy az elmúlt nyolc évben tette a programjában vállalt pontokat, melyekkel Vác fejlődő pályára állt. 

A kampánynyitó keretében Zsigmond Emőke verssel és tánccal, míg Matos Rolando és Matos Denis marimbán való muzsikálásával szórakoztatta az érdeklődőket.  |