"Az egyház még a KDNP esetében sem foglalhat állást pártpolitikai kérdésekben"
2014. márc. 26.
Nyitottság, közvetlenség, hitelesség: ezek dr. Beer Miklós váci megyéspüspök legfőbb jellemzői. Vele készített interjút Gyarmati Orsolya. Az írás 2014. március 22-én, szombaton jelent meg az mno.hu-n. A cikk – amelyet az alábbiakban teljes egészében közlünk – foglalkozik a családok helyzetével, a tavalyi hit évével, az első világháborúval annak centenáriuma kapcsán, az egyház szükségszerű megújításának kérdésével és a választással is.
– 2013. a hit éve volt, de nem kellene mindegyiknek annak lennie?
– A katolikus egyház mindig kiemel egy-egy fontos témát és arra fókuszál egy éven át. Volt már család éve, Biblia éve, tavaly pedig a hité volt a főszerep. XVI. Benedek pápa egész gondolkodásmódját ebbe a fogalomba próbálta összesűríteni: hogy a hitünk által a teremtő Isten szemével látjuk a világot. A fény hozzásegít, hogy észrevegyünk értékeket, szépséget, összefüggéseket. A hitben való látás is ilyen. A természettudományos ismereteket meg lehet tanulni, de a hit egy emelkedett látásmód: nem a tapasztalati világ kiterjesztése, hanem egy egészen új perspektíva, aminek segítségével a dolgok valós értékét ismerhetjük fel.
– Mostanában – különösen, amióta Ferenc pápa az egyházfő – sok szó esik a megújulás szükségességéről, arról, hogy az egyház próbáljon meg a mai ember nyelvén szólni. Vajon fel tudják mérni, értik-e az emberek, elsősorban a fiatalok az egyház üzenetét? Működik a kommunikáció a papság és a hívek között?
– Amikor 2012 októberében megkezdődött a hit éve, a váci egyházmegyében zsinatot hirdettünk, aminek célja éppen az volt, hogy gyorsan változó világunkban mi, papok újragondoljuk magatartásunkat, beszédmódunkat, szókincsünket és kérdezzük meg magunktól: értenek-e bennünket az emberek? Képesek vagyunk-e érthetően közvetíteni Isten üzenetét – különösen a fiatalabb nemzedékek számára? Olyan kifejezéseket használunk, amit mi magunk között értünk, de a kívülállók már nem feltétlenül vannak így ezzel. Vallási szóhasználatunk lassabban változik, mint az élő beszéd. Egyik tanítványom, Pál Feri atya abban nagyszerű, hogy nem használja ezt a vallási „szaknyelvet”, hanem úgy tud beszélni, hogy azt a fiatalok is megértsék.
– Mennyire nyitottak a papok arra, hogy hosszú évtizedek óta bevett szóhasználatukat, kommunikációs eszközeiket megváltoztassák? Nem tiltakoznak?
– Nagyjából a papjaink fele érti ennek a törekvésnek a fontosságát, az idősebb generáció viszont nehezebben veszi tudomásul, hogy változtatni kell. Ők azt mondják: „hallgassanak meg minket az emberek és alkalmazkodjanak hozzánk!” Én azonban nem adom fel a reményt, hogy lassan azért mindenki megérzi ennek a változásnak a fontosságát. A zsinatunk mottója az, hogy bátorságot kell kérni az Úristentől, hogy változtassunk ott, ahol változtatni kell, kérjünk alázatot, hogy ne akarjunk változtatni ott, ahol örök értékekről van szó és adjon bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy mi a változó külső forma, és mi az örök érték.
– Sokat hangoztatjuk az erény, az érték fogalmakat, ezek a kifejezések azonban nem feltétlenül érthetőek mindenki számára. Ha például egy 15 éves fiatalnak kellene elmagyarázni ezek jelentését, aki esetleg nem is katolikus családban nőtt fel, hogyan fogna hozzá?
– Azt mondanám, hogy az az érték, ami valakinek a személyiségét, emberségét többé teszi – ami visszahat rá, amitől jobb és gazdagabb lesz. Ha valaki ezeket az értékeket megszerzi, általuk erényessé is válik.
– Nagyon sok hasonlóság van Ferenc pápa és ön között: mindketten rendkívül nyitottak, rugalmasak, emberközeliek – és rendkívül hitelesek. Ön mit tart Ferenc pápa legfőbb erényének?
– Kétségtelen, hogy nagyon közel érzem magam a Szentatyához éppen amiatt, mert meri átlépni a merev korlátokat. Az ő küldetésében mindig a másik ember a legfontosabb. Amikor valaki mereven ragaszkodik az örök értékek képviseletéhez, nem veszi észre, hogy ez a gondolkodásmód előbb-utóbb gáttá válik, mert éppen emiatt nem ér el a másik emberhez. Ferenc pápa magatartása pezsdítően hat a mi európai gondolkodásunkra. Ő azt mondja: ha elfelejtjük prófétai küldetésünket, a klerikalizmus béklyójába csúszunk és megszakad a kapcsolatunk az emberekkel.
– Hamarosan választás lesz. Jó-e, ha az egyház valamilyen mértékben beleszól a politikába?
– Egyrészről nagyon szomorú vagyok és nagyon bántanak ezek a politikai csatározások. Néha elképzelem, milyen szép is lenne, ha ennek vagy annak a pártnak a szószólói az ellentétes oldalon álló pártok felszólalásaira úgy reagálnának, hogy „nagyjából egyetértek az előttem szólóval, de egy kicsit árnyaltabban fogalmaznék”, nem pedig azzal kezdenék, hogy a másik hazudik, rosszat akar... Aggódva gondolok arra, hogy fogjuk túlélni a választási kampányt és mennyi sebet fognak ejteni még egymáson az emberek. Az egyház pártpolitikai kérdésekben nem foglalhat állást, még a KDNP esetében sem, mert nekünk minden emberhez szólni kell. Ugyanakkor keresztény emberként és egyházi vezetőként is azt mondom, hogy tessék elmenni a választásra, mert ez állampolgári kötelesség. Egy keresztény, vallásos ember ugyanakkor gondolja meg, milyen pártra adja a szavazatát: olyanra-e, amelyik a család, az élet értékeit, a vallásszabadságot elfogadja, vagy olyanra, amelyik támadja ezeket? Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, nem beszélve olyan aktuális problémákról, mint az abortusz, vagy az egyneműek házassága. Ezekben a kérdésekben az egyház nem köthet kompromisszumot. Nagy csapda, amikor ezekre a kérdésekre azzal reagálnak, hogy nem élünk már a középkorban. Az ember természetéből fakadó értékeket nem népszavazással fogjuk eldönteni, és ezeket nekünk el kell mondani.
– Száz éve tört ki az első világháború, amely sok-sok generációra, gyerekre, felnőttre, családra pusztító hatással volt.
– Otthon, a családban mindig emlegették a nagypapát, akit én nem ismertem, mert a második világháborúban halt meg édesapámmal együtt. Az első világháborúban hosszú hónapokig harcolt a szerb fronton, miközben a nagymama otthon volt a négy gyerekkel. A család életét meghatározta az ínség, a nyomorúság és az aggódás, hogy hazajön-e. Ilyenkor mindig előkerülnek az örök kérdések, hogy mi értelme volt a háborúnak? Miért kellett oda elmenni a magyar katonáknak? Pár éve végigmentünk néhány barátommal az Isonzo partján Doberdóig. Borzasztó volt azzal szembesülni, hogy majdnem három évig állt ott a front és hány katona halt ott meg – értelmetlenül. Háborúk azóta is vannak – gondoljunk csak akár a szíriai, akár a dél-szudáni helyzetre. A gyűlölködés valahol mindig felüti a fejét. Ferenc pápa éppen erre hívta fel a figyelmünket most: hogy mindannyian testvérek vagyunk, ugyanannak a teremtő Atyának a gyermekei és az Úristen egymásra bíz bennünket. Nemrég Gáncs Péter evangélikus püspök úgy fogalmazott: ne egymás torkát, hanem egymás kezét szorongassuk!
– Ferenc pápa erre az évre püspöki szinódust hirdetett, amelynek fő témája a család.
– A család olyan egyértelmű értéke az életünknek, hogy ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A pápa a szinódust előkészítendő, a világ minden országába kérdéseket küldött, amelyek azt feszegetik, hogyan látjuk a család mai helyzetét? Milyen körülmények között élnek a világ különböző területein a családok? Mi az, ami feltétlen feladata a katolikus egyháznak, hogy segítsük őket? Mit tehetünk a fiatalokért, hogy előttük legyen a szép családi élet példája. Látjuk, hogy az egész európai társadalom, a magyar is, válságban van. Egyre többen félnek az elköteleződéstől, ezért nem kötnek házasságot és egyre nagyobb a válások száma. Az emberek nagy részének nincs lelki tartaléka. Persze ok mindig van a válásra, de éppen ezen kell túllépni, és alkalmazkodni egymáshoz, hiszen ez is saját magunk gazdagodására szolgál. Aki képtelen a másikért áldozatot hozni, nagyon szegény lelkű ember. Valójában nem a család, a házasság intézménye van válságban, hanem az emberek!
– 2013. igencsak kedvezett az egynemű pároknak – számos országban engedélyezték, hogy összeházasodhassanak. Önnek mi a véleménye erről a jelenségről?
– Ha valakinek valamilyen fogyatékossága van, arról nem mondhatjuk azt, hogy az normális. Márpedig a homoszexuálisoknál erről van szó. Az abnormális szexuális irányultság valaminek a következménye. Persze, sajnáljuk őket, de ezt nem szabad elfogadni – ebből nem lehet programot, divatot, politikai kérdést csinálni. Amikor meleg párok örökbefogadási jogáról van szó, mindnyájan tudjuk, hogy egy olyan gyerek, akit nem heteroszexuális szülőpár nevel fel, nagyon komolyan sérül lelkileg. Nem mondhatjuk, hogy a melegeknek joguk van örökbe fogadni, mert akkor ki védi a gyerek jogát? Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor az abortuszról beszélünk: fel vagyunk háborodva, ha valaki megöli a gyerekét, miközben sokan teljesen elfogadhatónak tartják, ha mindez akkor történik, amikor az a gyerek még az anyaméhben van...
Nyitottság, közvetlenség, hitelesség: ezek dr. Beer Miklós váci megyéspüspök legfőbb jellemzői. Vele készített interjút Gyarmati Orsolya. Az írás 2014. március 22-én, szombaton jelent meg az mno.hu-n. A cikk – amelyet az alábbiakban teljes egészében közlünk – foglalkozik a családok helyzetével, a tavalyi hit évével, az első világháborúval annak centenáriuma kapcsán, az egyház szükségszerű megújításának kérdésével és a választással is.
