A BALOLDALNAK MÁR ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁNAK IDŐPONTJÁT SEM SIKERÜLT ELTALÁLNIA

A BALOLDALNAK MÁR ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁNAK IDŐPONTJÁT SEM SIKERÜLT ELTALÁLNIA

„Advent első vasárnapja pedig jövő hétvégén, november 26-án lesz” – hangzott el a váci baloldal televíziójának egyik – múlt heti – riportjában. Az ES TV örömmel számolt be arról, hogy egy váci lakos felajánlásából megérkezett a főtérre a város idei karácsonyfája, egy hatalmas ezüstfenyő. Az összeállításban megemlítették továbbá, hogy díszítik a közterületeket. Emellett elhangzott az…

SZÁDOCZKI IMRE: POTENCIÁLISAN CSALÁS – FELHÍVOTT MATKOVICH ILONA

SZÁDOCZKI IMRE: POTENCIÁLISAN CSALÁS – FELHÍVOTT MATKOVICH ILONA

Nem ismer határt a váci balliberális önkormányzat, ha félretájékoztatásról van szó, telefonos közvélemény kutatásba kezdtek. Azonban olyan embereket is felhívnak, akik soha nem járultak hozzá a telefonszámuk kiadásához. Közéjük tartozik Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke is, akit nem csak a saját, hanem a céges telefonszámán is felkerestek. „Meglepetésemre a telefonom azt írta ki, hogy…

SZABÓ CSABA: ÚJABB SZABÁLYTALANSÁG MATKOVICHÉKNÁL

SZABÓ CSABA: ÚJABB SZABÁLYTALANSÁG MATKOVICHÉKNÁL

Az építésfelügyeleti hatóság eljárást indított a Lujza és Koriander üvegkalitkája miatt. A Duna parti reggeliző a Matkovich Ilona polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő épület előkertjében áll – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Szabó Csaba a közösségi oldalára feltöltött videójában részletezte: „az építtető a hatósági ellenőrzés során azt állította, hogy településképi bejelentést…

A TESTÜLETI ÜLÉS MARGÓJÁRA: CSENGETÉS, MIKROFONKIKAPCSOLÁS A POLGÁRMESTER VÁLASZA, HA NEM TETSZIK NEKI EGY FELSZÓLALÁS

A TESTÜLETI ÜLÉS MARGÓJÁRA: CSENGETÉS, MIKROFONKIKAPCSOLÁS A POLGÁRMESTER VÁLASZA, HA NEM TETSZIK NEKI EGY FELSZÓLALÁS

A stílus maga az ember – tartja a mondás, ahogyan a stílustalanságra is igaz ez – tehetjük hozzá, és itt most konkrétan Matkovich Ilona polgármesternek a testületi üléseken bemutatott produkcióira utalunk elsősorban. A város első számú (félre)vezetőjének bevett szokása, hogy ha egy képviselő bármilyen témában neki (mármint őnagyságának) kényelmetlen mondandóba kezd, ő bizony fennhangon belevág,…

RÉTVÁRI BENCE: VÁC NEM LEHET TÚSZ!

RÉTVÁRI BENCE: VÁC NEM LEHET TÚSZ!

Példátlan zsarolási akciót indított Karácsony Gergely. Azzal fenyegeti a váci családokat, hogy elzárja előlük a vízcsapot, ha a kormány nem ad neki többletforrásokat – közölte Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a közösségi oldalán közzétett videójában elmondta: Karácsony „az érvényes szerződést felrúgva 12 agglomerációs településen állítaná le a vízszolgáltatást, ha nem…

MATKOVICHÉK FOLYAMATOSAN HERGELIK A LAKOSSÁGOT

MATKOVICHÉK FOLYAMATOSAN HERGELIK A LAKOSSÁGOT

Folyamatosan próbál védelmező szerepben tetszelegni a váciak előtt a balliberális önkormányzat, miközben hergelik a lakosságot. Három kérdést szegeznek lépten-nyomon az emberek fejéhez Matkovichék. Akkumulátorgyár és munkásszálló építésről kérik ki a váciak véleményét, ami puszta riogatás a részükről, ugyanis nincsenek tervben ilyen beruházások Vácon. Emellett kitérnek arra is, hogy a lakosok elegendőnek tartják-e a Váci Rendőrkapitányság…

VÁCLIGETI CSŐTÖRÉS – VÁCI FIDESZ: MATKOVICHÉK FEJEZZÉK BE A HISZTÉRIAKELTÉST!

VÁCLIGETI CSŐTÖRÉS – VÁCI FIDESZ: MATKOVICHÉK FEJEZZÉK BE A HISZTÉRIAKELTÉST!

A Fidesz Váci Szervezete közleményben felszólította Matkovich Ilona polgármestert és a város vezetőit, hogy fejezzék be a hisztériakeltést a szerda esti václigeti csőtörés kapcsán.  „Tegnap este egy sajnálatos csőtörés történt Václigeten és a polgármester a helyi képviselővel, Kiss Zsolttal azonnal ott termettek és élő adásban számoltak be arról, amiről fogalmuk sincs. Nem várták meg a…

ITT AZ IDEJE A RABTEMETŐI EMLÉKTÁBLÁK FELÚJÍTÁSÁNAK, A NEVEK ÚJRAVÉSETÉSÉNEK ÉS FESTÉSÉNEK

ITT AZ IDEJE A RABTEMETŐI EMLÉKTÁBLÁK FELÚJÍTÁSÁNAK, A NEVEK ÚJRAVÉSETÉSÉNEK ÉS FESTÉSÉNEK

Csereklye Károly képviselőnek és a munkában segítő mesterembernek köszönhetően megújult a város északi határában lévő rabtemetőben a sírkert közös emlékkövének állításáról, az emlékhely kialakításának hátteréről tájékoztató tábla, amely bizony teljesen tönkrement, jóformán olvashatatlanná vált az évek során. Az októberi testületi ülésen a képviselő azzal egészítette ki a tábla megújításáról szóló tájékoztatóját, hogy itt lenne az…

ÖSSZESEN KÖZEL 5 MILLIÓ FORINTTAL RÖVIDÍTETTÉK MEG A VÁCI AUTÓSOKAT MATKOVICHÉK EGYETLEN HÓNAP ALATT

ÖSSZESEN KÖZEL 5 MILLIÓ FORINTTAL RÖVIDÍTETTÉK MEG A VÁCI AUTÓSOKAT MATKOVICHÉK EGYETLEN HÓNAP ALATT

Októberben megdöntötte az idei rekordot az egy hónap alatt kiszabott parkolási büntetések mértéke Vácon.  A közterület-felügyelet helyszíni bírságolással kapcsolatos tájékoztatója szerint szeptember 30. és október 27. között összesen 4.734.550 forint büntetést kaptak a váci autósok.  Időarányosan ekkora büntetést idén még nem szabtak ki a közteresek. A 2023-as bírságok összértéke pedig már meghaladja a 29 millió…

BŐR A KÉPEKEN, AVAGY A FELELŐS ALPOLGÁRMESTER SZERINT NEM AKÁRHOL ÜGYELHETNEK A KÖZBIZTONSÁGRA TÉRFIGYELŐ KAMERÁK

BŐR A KÉPEKEN, AVAGY A FELELŐS ALPOLGÁRMESTER SZERINT NEM AKÁRHOL ÜGYELHETNEK A KÖZBIZTONSÁGRA TÉRFIGYELŐ KAMERÁK

Az októberi képviselő-testületi ülésen döntés született a közterületi térfigyelő kamerarendszer bővítési lehetőségéről is. A testület – háromkerekű jobbikos defektes oldalkocsival megtámogatott – balliberális többsége, még konkrétabban Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt és egyben bólogató János alpolgármester eredeti határozati javaslata alapján az önkormányzat hozzájárulását adja a Csendesréti lakóparkban, illetve a Kastélyliget lakóparkban összesen 5 darab, a Körtvélyesi dűlő…