A VÁLASZTÓKNAK JOGUK VAN MEGISMERNI MATKOVICH ILONA EDDIG REJTEGETETT CÉGELTÜNTETÉSÉNEK MÚLTJÁT

A VÁLASZTÓKNAK JOGUK VAN MEGISMERNI MATKOVICH ILONA EDDIG REJTEGETETT CÉGELTÜNTETÉSÉNEK MÚLTJÁT

Amióta Matkovich Ilona vezette városban oly szépen beindultak a váci vállalkozások (lásd például Hangyavár építkezések és a Lujza és Koriander – a polgármester családtagjaihoz köthető cégek), érdemesnek látszik felelevenítenünk, hogy miképpen dőltek be sorra még a váci közéleti pozíciója megszerzése előtt a Matkovich vezette üzletek. Egy interjúban elmondta, hogy cégvezetőként tekint a városvezetésre is, úgyhogy…

LEMONDOTT JAKAB PÉTER AZ ELNÖKI TISZTSÉGÉRŐL – A VÁCI NÁCI FEHÉR ZSOLT ÉS SLEPJE MIKOR KÖVETI ŐT?

LEMONDOTT JAKAB PÉTER AZ ELNÖKI TISZTSÉGÉRŐL – A VÁCI NÁCI FEHÉR ZSOLT ÉS SLEPJE MIKOR KÖVETI ŐT?

Hosszas politikai tévelygés és az azt követő kudarcok után a Jobbik szerdai rendkívüli választmányi ülése előtt lemondott Jakab Péter, a Jobbik eddigi elnöke. Anélkül, hogy posztunk lenne Jakab politikai bukásának okát keresnünk, annyit azért biztosan elmondhatunk, hogy a Jobbik „parizerkapitánya” a szélsőjobbról navigálta be egy olyan kikötőbe a pártja hajóját, amely a hatpárti kötelékben hajózó…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – NEM, EZ MÁR NÁPOLY

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – NEM, EZ MÁR NÁPOLY

– A szemétügyben úgy is fogalmazhatnék, hogy hosszú idő óta már némi szemétségek vannak  – kezdte a telefonos megkeresésünkre a beszámolóját Vogel Csaba, Berkes András utcai lakos. A Lajostelep körzetében a normál szemétszállításban már hosszabb idő óta többnapos csúszások is előfordultak, most azonban immár egy hete leállt a kommunális szemét elszállítása. Ezen túlmenően a zöldhulladék-szállítás…

SZÁDOCZKI IMRE: MATKOVICH ILONA ELVEIT MEGTAGADÓAN HALLGAT, HA CSALÁDJA ELŐREMENETELÉRŐL ÉS HA VÁROSI TOLLNOKÁRÓL VAN SZÓ

SZÁDOCZKI IMRE: MATKOVICH ILONA ELVEIT MEGTAGADÓAN HALLGAT, HA CSALÁDJA ELŐREMENETELÉRŐL ÉS HA VÁROSI TOLLNOKÁRÓL VAN SZÓ

A VácOnline immár rendszeres rovatában Szádoczki Imrével, a Fidesz váci elnökével folytatjuk a heti események értékelését. Ezúttal is újra arra kérjük, hogy a helyi jobboldal szemszögéből tolmácsolja olvasóinknak az előző hét közéleti történéseit! VO: A Fidesz váci szervezete pünkösdkor részt vett a Csíksomlyón, a búcsún. Hogyan élte meg a váci zarándokcsoport az utat? A sok…

BESZÉLGETÉS ÖT EGYKORI VOLT BALOLDALI MEGYEI VEZETŐVEL KISS ZSOLTRÓL ÉS A KÖZBEN „KFT.-VÉ ÁTALAKULT” MSZP-RŐL

BESZÉLGETÉS ÖT EGYKORI VOLT BALOLDALI MEGYEI VEZETŐVEL KISS ZSOLTRÓL ÉS A KÖZBEN „KFT.-VÉ ÁTALAKULT” MSZP-RŐL

Kiss Zsolt váci baloldali alpolgármester, volt egykori MSZP megyei irodavezető 2019. február 11. óta, azaz majdnem 3 és fél (!) éve, egész pontosan 1212. napja nem hajlandó bevallani a váciaknak, hogy valóban zajlik-e még pártpénz sikkasztás ügyében nyomozás vele szemben, vagy ha mégsem, akkor annak lezárultát hitelt érdemlően tudja-e bármivel is igazolni? Ezért megkérdeztünk négy…

HIRDETŐOSZLOPOS VÁDIRAT A KULTURÁLIS ÉLET HANYATLÁSÁRÓL

HIRDETŐOSZLOPOS VÁDIRAT A KULTURÁLIS ÉLET HANYATLÁSÁRÓL

Ez az utcai hírmondó egy valóságos vádirat Vác jelenlegi szivárványos önkormányzatának kulturális teljesítményéről a nyári fesztiváli kínálatra vonatkozóan: négy plakát három másik helyszínről, jobbnál-jobb programkínálattal, miközben sehol egy tacepaó a Váci Világi Vigalomról. Hát igen, 2020 előtt csaknem negyed századon át egyre csak bővült, gazdagodott a Váci Világi Vigalom programja, a mostani városvezetői garnitúra városrombolása…

EGYRE MÉLYEBBRE ZUHAN MATKOVICH NÉPSZERŰSÉGI INDEXE

EGYRE MÉLYEBBRE ZUHAN MATKOVICH NÉPSZERŰSÉGI INDEXE

A polgármester-jelölti indulásakor magát civilként, a nép „leányaként” pozicionáló Matkovich Ilona hatalomra jutva hamar elkezdte kimutatni a foga fehérjét, napról-napra, hétről-hétre egyre több jelét adva hatalmi mámorának. Kezdetben még ellébecolhatott egyféle bájolgással, a CukIca stílussal, egy darabig kitartott az új vezető érkezését szinte törvényszerűen fogadó örömködés, buzdítás, dörgölőzés különböző tőle függő zsíros állásokért, de ennek…

KIPIPÁLT VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁN

KIPIPÁLT VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁN

Vác város önkormányzata – a látszat alapján – afféle kötelező feladatként június 3-án délután letudta a Nemzeti Összetartozás Napja helyi megemlékezését a Duna-parti országzászlós emlékműnél. A Himnusz elhangzása után előbb elhangzott egy szavalat, aztán a valószínűleg erős ráhatás nyomán a feladatot elvállaló szónok felolvasott néhány bekezdést a nemzetcsonkító trianoni békediktátum elfogadásának körülményeiről, amúgy történelemkönyv ízűen,…

VÁCNAK VALÓJÁBAN MÁR STRANDJA SINCS, KI AKAR EGY FELTÚRT MUNKATERÜLETEN EJTŐZNI?

VÁCNAK VALÓJÁBAN MÁR STRANDJA SINCS, KI AKAR EGY FELTÚRT MUNKATERÜLETEN EJTŐZNI?

Ha úgy vesszük, nagy szerencséje volt a városvezetésnek és a strandot üzemeltető önkormányzati társaságnak a június 4-ei esős, inkább őszelői, semmint nyári időjárással. Miért is? Hát mert így nem kellett hangos, esetleg trágár elégedetlenkedő, hüledező, felháborodott megnyilvánulásokat hallaniuk annak kapcsán, hogy momentán nincs gyerekmedence. A pancsoló ugyanis egyelőre – a város- és strandvezetés bőszítő dilettantizmusa…

VICSEK FERENC ELSZÁMOLTATÁSÁT ÉS TÁVOZÁSÁT KÖVETELI A VÁCI JOBBOLDAL

VICSEK FERENC ELSZÁMOLTATÁSÁT ÉS TÁVOZÁSÁT KÖVETELI A VÁCI JOBBOLDAL

Vicsek Ferenc elfogadhatatlan módon lerasszistázott több tízezer magyar gyereket,  ezért a Fidesz és KDNP váci szervezetei felszólítják Matkovich Ilona polgármestert, hogy hozza nyilvánosságra, hány millió forint közpénzt kapott Vicsek Ferenc, illetve a város azonnal mondjon fel minden szerződést a botrányos újságíróval! Vicsek Ferenc minden jóérzésű magyart felháborító módon azt írta az 1:0-ás magyar győzelemmel végződő…