Kisebb tűz volt egy váci lakásban

Kisebb tűz volt szombaton, éjfél előtt nem sokkal Vácon, a Budapesti főúton, egy ötlakásos családi társasház egy lakásában. – Az érintett épület két helyiségében nagy mennyiségben felhalmozott hulladék és egyéb eszközök, tárgyak kaptak lángra, illetve füsttel telítődött minden helyisége – nyilatkozta szerkesztőségünknek az esettel kapcsolatban Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ők nyertek italkupont Bank Presszós játékunkon

A VácOnline.hu szerkesztősége és a váci Bank Presszó csapat ismét egy kis Facebook-os játékra invitálta az Olvasókat. A játék lényege az volt, hogy mindazon Olvasóink között, akik 2018. március 3-án, szombaton 12 óráig LIKE-olják a VácOnline.hu Facebook oldalán megjelenő Bank Presszós posztot, kisorsolunk 3 darab, egyenként 1000 forint értékű italkupont.

Elfogadták a város 2018-as költségvetését

Elfogadták a város 2018-as költségvetését

A februári képviselő-testületi ülésen elfogadásra került Vác város 2018-as költségvetése. A költségvetés bevételi és kiadási főösszege kerekítve 8 milliárd 967 millió forint. Felújítási kiadásokra 53 millió 195 ezer forint szerepel az elfogadott költségvetésben – derül ki a város hivatalos honlapján (www.vac.hu) nyilvánosságra hozott, a februári testületi ülésről készült összefoglalóból, amelynek további részleteit az alábbiakban olvashatják.

Melyik általános iskola felvételi körzetébe tartozunk?

Hamarosan megkezdődnek az általános iskolai beiratkozások Vácon. Bizonyára sok szülőben felmerül ilyenkor a kérdés: Melyik általános iskola felvételi körzetébe tartozunk? Erre a kérdésre ad választ az ide kattintva elérhető tájékoztató, amelyben a váci általános iskolák 2018/2019-es tanévre kijelölt felvételi körzeteit ismerteti. A beiratkozások időpontjáról hamarosan egy külön írásban tájékoztatjuk Olvasóinkat.

Két személygépkocsi ütközött Vácon, a Rádi úton – Egy üzlet kirakata is megrongálódott

Két személygépkocsi ütközött Vácon, a Rádi út és a Magyar utca kereszteződésében található körforgalomban ma, az esti órákban. A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították. Sérülésének fokáról nincs információnk. Az egyik gépjármű egy közúti jelzőtáblát is elsodort, majd egy üzlet kirakatát is betörte az ütközést követően.

Városi megemlékezés március 15-én

Az ország számos városa mellett – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is megemlékeznek az 1848/49-es szabadságharcról Vácott. A városi ünnepség tradicionálisan március 15-én, csütörtökön 9 órakor kezdődik a váci Juhász Gyula Általános Iskola diákjainak "Föltámadott a tenger…" című műsorával a Báthori utcai Petőfi-emléktáblánál. Az említett helyszínen koszorúzással záródik az ünnepség. A folytatásban, 10…

Múzeumi séta

A váci Tragor Ignác Múzeum 2018. március 17-én, szombaton 10 órai kezdettel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc váci emlékhelyeit bemutató ingyenes múzeumi sétára hívja és várja az érdeklődőket. A séta a váci vasútállomástól indul, időtartama mintegy 2 óra. A sétát vezeti: Forró Katalin történész, múzeumigazgató.

Jubileumi beszélgetés a Váci Irodalmi Szalonban

Jubileumi beszélgetés a Váci Irodalmi Szalonban

Március 9-én Bereményi Géza érkezik a Váci Irodalmi Szalonba. Az író- és dalszövegíró-óriás a harmincadik vendége lesz az ötödik évadát záró programsorozatnak. A beszélgetés mellett ezúttal Cseh Tamás-Bereményi Géza dalokat hallhatnak a vendégek Farkas Péter, Fazekas László és Misik Zoltán előadásában.