A VÁCIVILÁG NÉGY ÚJABB ÍRÁSA A HELYI KÖZÉLETI BESTIÁRIUMRÓL

A VÁCIVILÁG NÉGY ÚJABB ÍRÁSA A HELYI KÖZÉLETI BESTIÁRIUMRÓL

A VáciVilág a már ismert, karcos hangnemében, tovább bővítette a helyi bestiáriumát, sorozatot indított Vác jelenlegi, kiemelten fontosnak vélt, közéleti gondjairól. Az általuk használt hang (Hiéna Párt=Összefogás és hasonló kifejezések) néhol sarkosan humorosan, de mindenképpen figyelemre méltóan komoly témákat vetnek fel pont azért, mert közéletünk súlyos anomáliáira hívják fel a figyelmet. Négy legutóbbi cikküket végigolvasva…

INOTAY INDÍTÁSÁVAL VÉGÉRVÉNYESEN SZÉTESETT AZ ÖSSZEFOGÁS

INOTAY INDÍTÁSÁVAL VÉGÉRVÉNYESEN SZÉTESETT AZ ÖSSZEFOGÁS

Inotay Gergely Ábel valójában nem az Összefogás nevében indul, mert ha az Összefogás jelöltje lenne, akkor bírnia kellene a Momentum támogatását is. A Momentum pedig a Juhász Béla mellett tette le a voksát, tehát nem állhat ki egyúttal Inotay mellett is. Igazából tudnia kell minden vácinak, hogy Juhász Béla, mint momentumos csinált Matkovichból polgármesterjelöltet, mert…

VISSZAFIZETTETHETIK JUHÁSZ BÉLÁVAL AZ ÖNMAGÁNAK ADOTT 1,6 MILLIÓS JUTALMAT

VISSZAFIZETTETHETIK JUHÁSZ BÉLÁVAL AZ ÖNMAGÁNAK ADOTT 1,6 MILLIÓS JUTALMAT

Juhász Béla a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli polgármesteri felhatalmazását arra használta fel, hogy 1,6 millió forintos jutalmat adott önmagának. Hasonló eset kapcsán a gyáli polgármesternek vissza kellett fizetnie az összeget, mivel a kormányhivatal törvénysértőnek találta, hogy a járvány miatti védekezésre vonatkozó felhatalmazást önjutalmazásra használja ki egy polgármester. A Momentumos Juhász Béla döntése sokakat felháborított Sződligeten…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – AKADOZNAK A FŰKASZÁK, LASSAN A MÁR MINDENHATÓ AUTOBOT MUNKAGÉP SEM BÍRJA A MELÓT

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – AKADOZNAK A FŰKASZÁK, LASSAN A MÁR MINDENHATÓ AUTOBOT MUNKAGÉP SEM BÍRJA A MELÓT

A közéletünkben aktív, valamint a munkája miatt naponta buszra váró egyik olvasónk küldött ma (kedden) néhány új képet a Rádi út és a Magyar utca találkozásánál lévő buszmegálló környezetéről. Megjegyzésében jelezte, hogy e helyen mostanában – a városháza hibájából – elmaradt az elvárható fűkaszálás. Dohogása szerint e dzsungel-füveken kell immár hosszú napok óta átgázolniuk a…

JUHÁSZ BÉLA A MOMENTUM ORSZÁGOS TÁMOGATÁSA ELLENÉRE IS KIKAPOTT A VÁCONLINE SZAVAZÁSÁN

JUHÁSZ BÉLA A MOMENTUM ORSZÁGOS TÁMOGATÁSA ELLENÉRE IS KIKAPOTT A VÁCONLINE SZAVAZÁSÁN

A VácOnline Facebook-oldalán elindítottunk egy szavazást, és arra kértük Önöket, hogy tippeljék meg, ki legyen a jelölt az őszi baloldali előválasztáson Pest 4. számú választókerületében. Már a kiírás utáni első napban látszott, hogy a hat lehetőség közül az emberek zömében a „Bárki, csak ne ők!”-re szavaznak. Már a legelejétől fogva e voksok száma meg is…

AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

Hétfő délelőtt jelentette be a közösségi oldalán Inotay Gergely Ábel, hogy az Összefogás nevében megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Pest megye 4. számú választókerületében. Olvasóinkat nem érhette hideg zuhanyként a hír, hiszen a VácOnline már hetekkel ezelőtt megírta, hogy a sződligeti momentumos Juhász Béla Róberttel szemben olyan politikai mozgások indultak el, amelyek már jó előre…

ÚJ VÁCI KONTEÓ TERJED: A TÖBBSZÁZMILLIÓS TÁMOGATÁSOKÉRT MATKOVICH HÁTTÉRALKUT KÖTÖTT

ÚJ VÁCI KONTEÓ TERJED: A TÖBBSZÁZMILLIÓS TÁMOGATÁSOKÉRT MATKOVICH HÁTTÉRALKUT KÖTÖTT

Egyre több kommentben merül fel egy feltételezés a Vácnak juttatott újabb és újabb százmilliós kormányzati támogatások kapcsán. Egyre többen írják, hogy a kormányzati pénzcsapok látványos megnyitása mögött a polgármester és a helyi jobboldal közötti titkos kiegyezés húzódhat meg. Szinte nincs olyan hét, amikor ne érkezne újabb és újabb többletforrás Vácra. A pénzeső számláló már 1,2…

CSAK SZÁNALMAS ÉS EREDMÉNYTELEN VERGŐDÉS A VÁCONLINE LEJÁRATÁSA – 10.000 FÖLÉ NŐTT AZ OLVASOTTSÁGUNK

CSAK SZÁNALMAS ÉS EREDMÉNYTELEN VERGŐDÉS A VÁCONLINE LEJÁRATÁSA – 10.000 FÖLÉ NŐTT AZ OLVASOTTSÁGUNK

Kis létszámú szerkesztőségünknek folyamatosan rendkívül sok, izgalmas, feldolgozandó témát dob fel a váci Összefogás uralta városháza, így csak nagyon ritkán van időnk rátekinteni a statisztikai adatainkra. A napokban azonban mégis érdekelt, hogy miképpen is állunk, és örvendetesen azt tapasztaltuk, hogy a 17 éve Huszár Károly által alapította lap olvasóközönsége és VácOnline közösségi-oldala kedvelőinek száma –…

MEGDÖBBENTŐ: A VÁCI BALOLDAL SZERINT KÁROSAN SOKAT KÖLTÖTT A KORMÁNY A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE

MEGDÖBBENTŐ: A VÁCI BALOLDAL SZERINT KÁROSAN SOKAT KÖLTÖTT A KORMÁNY A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE

A váci baloldal megdöbbentően szűklátókörű és gyűlölködő közleményt jelentetett meg. Ebben azt mondják, hogy Vácnak „károkat okozott” a kormány azzal, hogy – sok más központi költségvetési forrás mellett – a gépjárműadó bevételeket is a koronavírus elleni védekezésre fordította. De ugyanígy „károkat okozott” a baloldal szerint a kormány azzal, hogy helyi kis- és középvállalkozások iparűzési adójának a…

MOKÁNSZKY ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A DEÁKVÁRI JÁTSZÓTEREK BOTRÁNYOS ÁLLAPOTÁRÓL

MOKÁNSZKY ZOLTÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A DEÁKVÁRI JÁTSZÓTEREK BOTRÁNYOS ÁLLAPOTÁRÓL

A körzete választóinak bizalmát (7. számú) immár sokadszorra elnyert FIDESZ-KDNP képviselő a teljes váci sajtót meghívta a deákvári játszóterek botrányos állapotát kifogásoló sajtótájékoztatójára, de a baloldali sajtó csak a városházi sikerpropagandára fogékony, a deákvári szülők és gyermekek problémáira nem mutattak érzékenységet, a VácOnline-on kívül más nem vett részt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.   A Bimbó…