Rétvári Bence: a kormánypártoknak fontos az emberek véleménye

Rétvári Bence: a kormánypártoknak fontos az emberek véleménye

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettesének TÉNYEKKEL alátámasztott áttekintése a koronavírus-járvány kezeléséről és a társadalmi-gazdasági újraindulás – a Nemzeti Konzultációban megfogalmazódó – kihívásairól.  A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, és mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti…

Ingyenes mentesítő hajójárat indul a nagymarosi földcsuszamlás miatt

Ingyenes mentesítő hajójárat indul a nagymarosi földcsuszamlás miatt

Ingyenes mentesítő hajójárat indul Nagymaros és Zebegény között, ahol az esőzések miatt három helyen megcsúszott a hegyoldal – mondta hétfőn Nagymaroson, a hegyomlás helyszínén az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az érintett települések polgármestereivel és a helyreállításban résztvevőkkel tartott bejárás után – azt mondta, hogy…

#nemvagyegyedül – a cyberbullying elleni világnap alkalmából kampány kezdődött az internetes zaklatás megfékezésére

#nemvagyegyedül – a cyberbullying elleni világnap alkalmából kampány kezdődött az internetes zaklatás megfékezésére

Műsorvezetők, youtuberek, zenészek, színészek, influencerek csatlakoztak a #nemvagyegyedül kampányhoz, hogy így emeljék fel a hangjukat egy olyan jelenség ellen, amely több millió gyerek és felnőtt életét keseríti meg világszerte.     A cyberbullying a mai kor egyik legveszélyesebb online „járványa”: származástól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül mindenkit érinthet, tragédiákat és rengeteg szenvedést okoz. Magyar celebek e…

Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását

Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását

Frissítés: 2020. június 20. szombat, 20:01-kor A vonatközlekedés egy vágányon várhatóan július második hetében indulhat újra Nagymaros és Szob között szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását, az akadályozó sérült, kidőlt fák és cserjék eltávolítását. A helyreállítást a MÁV leányvállalata, a MÁV-FKG végzi kétéltű földmunkagépekkel, jelentős munkaerővel, annak érdekében, hogy minél előbb újra…

Ki állhat a kamuprofilok mögött? – Internetes kútmérgezők!

Ki állhat a kamuprofilok mögött? – Internetes kútmérgezők!

A Facebookon sok kamu profillal találkozhatunk, melyek fő célja a viták generálása, az emberek lázítása. Sajnos manapság egyre gyakrabban fordul elő és egyre messzebbre mennek el ezek, a más arca mögé bújó, a sötétben rejtőzködő személyek. Ők a modern kor internetes kútmérgezői. Itt például két profilt is láthatunk Jenci Hámorit és Sógor Erikát, akik véletlenül…

Hosszabb ideig szünetelhet a vasúti közlekedés Nagymaros és Szob között – a jövő hét elejéig lezárják a 12-es főutat

Hosszabb ideig szünetelhet a vasúti közlekedés Nagymaros és Szob között – a jövő hét elejéig lezárják a 12-es főutat

Június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomások között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az alábbiakban a friss információk alapján a térség közlekedésnek…

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség – Sikeres volt a védekezés

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség – Sikeres volt a védekezés

A csütörtöki nappal megszűnt a veszélyhelyzet, ugyanakkor a kormány kihirdette a járványügyi készültség bevezetését – az erről szóló kormányrendeletek megjelentek a Magyar Közlönyben. Csütörtöktől megszűnt a 65 év felettiek vásárlási idősávja, de egyelőre kötelező marad a maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben.   Járványügyi készültség bevezetése A járványügyi készültség bevezetését a kormány szükségesnek…

Nagymaros és Szob között pótlóbuszok közlekednek – bizonytalan ideig

Nagymaros és Szob között pótlóbuszok közlekednek – bizonytalan ideig

Nagymaros és Szob között a 12-es főút lezárása miatt a pótlóbuszok kerülő útvonalon (Kóspallag-Márianosztra felé) közlekednek, menetidejük irányonként általában 40-45 perc ezen a szakaszon. A közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb menetidő is előfordulhat. A buszok Nagymaroson és Szobon is a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik. Szob és…

Jó hír a Dunakanyar bringásainak – kerékpárral az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig

Jó hír a Dunakanyar bringásainak – kerékpárral az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig

A kerékpározás a modern társadalmak közlekedésének egyik alappillére. Magyarország Kormánya a XXI. századi elvárásokkal és trendekkel összhangban fejleszti tovább az EuroVelo 6 kerékpáros útvonalat, mellyel azonos kerékpáros infrastruktúra fejlesztésre itthon még nem volt példa – írta meg a Dunakanyar Régió. A jelenlegi állapotokról, valamint a beruházás idei legfontosabb állomásairól tartottak sajtótájékoztatót 2020. június 12-én, Dunakeszin.…

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nyári Tábora – 2020

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nyári Tábora – 2020

A tavalyi sikeres táborhoz hasonlóan az Apor Vilmos Katolikus Főiskola idén is meghirdeti és megszervezi nyári táborát, melyre szeretettel várnak minden 7–15 év közötti gyermeket – olvasható a Váci Egyházmegye honlapján. Jelentkezési határidő: június 20. Tábor ideje: 2 0 2 0 . J Ú L I U S 2 7 – 3 1. A részletes…