ELHUNYT LAKATOS CSABA KOLLÉGÁNK, LAPSZERKESZTŐ ELŐDÜNK

ELHUNYT LAKATOS CSABA KOLLÉGÁNK, LAPSZERKESZTŐ ELŐDÜNK

A váci újságírók iparoscéhéből megint újabb áldozatot szedett a világon átsöprő járvány: 42 esztendős korában elhunyt Lakatos Csaba kollégánk – számos szakmai kihívásai közül többek között –, a VácOnline egykori alapító-főszerkesztője. Tíz esztendőn át ő vitte vállán azt a lapot, amely olvasóközönségének egy jelentős részét ma neki köszönhetjük. A sérült emberek iránti közös szolidaritásunk és…

LAPSZEMLE – A VÁCI POLGÁR DECEMBERI SZÁMÁBÓL SZEMEZGETTÜNK

LAPSZEMLE – A VÁCI POLGÁR DECEMBERI SZÁMÁBÓL SZEMEZGETTÜNK

          Marton Zsolt püspök úr az idei, rendhagyó karácsony kapcsán Jézus egyértelmű üzenetét közvetíti számunkra: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek!” Ez a biztatás ránk fér az elkövetkező, új esztendőre is. Megint el kellett búcsúzni egy igazi, lokálpatrióta váci orvostól. Dr. Simon Józsefről Pinke József barátja emlékezik meg, az…

ALABAMA-KERINGŐ CÍMMEL MEGJELENT PAPP OLIVÉR TIZENHARMADIK KÖNYVE

ALABAMA-KERINGŐ CÍMMEL MEGJELENT PAPP OLIVÉR TIZENHARMADIK KÖNYVE

A Vácott született Papp Olivér író legújabb, tizenharmadik könyve hírmondójaként – többé-kevésbé lakhelyét is megjelölve – néhány napja elárulta a közösségi médiában, hogy az Alabama-keringő az ünnepek utáni újabb szállításig még legszűkebb pátriája fő könyves kincsesbányájában, a Verőcei Kincsellátóban is hiánycikk, magyarán úgy tűnik, hogy híre ment és sokan keresik. VO: Könyve ajánlójában is felsejlik…

MINDEN KARÁCSONYKOR MEGSZÜLETIK A VILÁGNAK VIRÁGA, VIRÁGNAK VILÁGA

MINDEN KARÁCSONYKOR MEGSZÜLETIK A VILÁGNAK VIRÁGA, VIRÁGNAK VILÁGA

A firenzei Uffizi Galéria A Kisjézus imádása című festményét Gerard van Honthorst 1619-1620-ban alkotta. A kép azt a Betlehem-éji pillanatot jeleníti meg, amikor éppen az Istenszülő Édesanya bepólyázza újszülött gyermekét. Mária válla mögül József függeszti tekintetét a gyermekre, balról két angyal hajol a bölcső fölé… A derengő  fény visszatükröződik az arcokon, mintha maga a Kisded…

ÉJFÉLI MISE A SZÉKESEGYHÁZBAN

ÉJFÉLI MISE A SZÉKESEGYHÁZBAN

A Székesegyházban december 24-én az éjféli szentmise látogatása csak előzetes regisztrációval lehetséges. A maximális megengedett létszám: 150 fő Név szerinti bejelentkezéseket a +3630-883-2330 telefonszámon legkésőbb december 24-én 15:00-ig lehet megtenni. Igazán örömteli és megtisztelő, hogy a Duna televízió idén székesegyházunkból közvetíti a karácsonyi éjféli misét. A szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond Marton Zsolt váci megyéspüspök.…

ELHUNYT FURUCZ ZOLTÁN, A VÁCI NAPLÓ FŐSZERKESZTŐJE

ELHUNYT FURUCZ ZOLTÁN, A VÁCI NAPLÓ FŐSZERKESZTŐJE

Kollégánk, Furucz Anita a közösségi oldalán értesítette a város lakosságát, hogy elhunyt édesapja, Furucz Zoltán, a Váci Napló főszerkesztője.  Megrendülten tudatjuk, hogy  váci kollégánk, Zoltán eltávozott. Az újságíró céh tagjaként a Váci Napló szerkesztőségének, a családnak együttérzésünket fejezzük ki! Zoltán nyugodjon békében! „Az emlékezés e helyén egész bensőnk hallgatásra vágyik. Csöndre, mert nincsenek megfelelő szavaink…

LS, AVAGY EGY MAGYAR KONTEÓ – MILLER JEPPE TOLLÁBÓL

LS, AVAGY EGY MAGYAR KONTEÓ – MILLER JEPPE TOLLÁBÓL

„Hajlamos vagyok hinni az összeesküvés elméletekben. No persze nem elvakult konteó hívőként, de érdekel a téma. Olyannyira, hogy gyártottam egy sajátot” – adja hírül honlapján első könyve megjelenése kapcsán Vác és a régió egyik legaktívabb, legsokoldalúbb krónikása, médiamunkása, Molnár J. Péter, alias Miller Jeppe. A regény A könyv keletkezéstörténetét így foglalja össze a tévéhíradós szerkesztő-riporter,…

UZSALYNÉ PÉCSI RITA NEVELÉSKUTATÓ KÖNYVÉT MUTATTÁK BE A VÁCI PIARISTA GIMNÁZIUM DIÁKJAI

UZSALYNÉ PÉCSI RITA NEVELÉSKUTATÓ KÖNYVÉT MUTATTÁK BE A VÁCI PIARISTA GIMNÁZIUM DIÁKJAI

Fejleszt vagy rombol? címmel a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió készített egy műsort a váci főiskola docensének, Pécsi Ritának azonos című új könyvéről, amely az okoseszközök veszélyeire hívja fel a figyelmet. A téma igen aktuális, ezért is született meg Uzsalyné dr. Pécsi Rita új könyve a „Fejleszt vagy rombol?” azzal a szándékkal, hogy kulcsot adjon a…

EGY VÁCI FOTÓPÁLYÁZAT LEGSZEBB KÉPEI

EGY VÁCI FOTÓPÁLYÁZAT LEGSZEBB KÉPEI

A váci Tourinform iroda által szervezett a We Love Vác Fotópályázaton (#welovevác) a zsűri egyhangú döntése alapján, a beküldött összes pályamű közül Gerengay Gusztáv két képe nyerte el a profi kategóriában az első és a második helyezést, a harmadik helyezett pedig Ocskay Márton fotója lett.

JÓT TENNI JÓ! – VALLJA A KDNP HELYI CSOPORTJÁNAK NŐI KÖZÖSSÉGE

JÓT TENNI JÓ! – VALLJA A KDNP HELYI CSOPORTJÁNAK NŐI KÖZÖSSÉGE

A FIDESZ–KDNP pártszövetség tagjainak – a járvány második hulláma idején is – kiemelten fontos a rászorulók megsegítése. Ez a tény még inkább igaz karácsony közeledtével. Ezért Rétvári Bence országgyűlési képviselő megbízásából, egyrészt telefonon igyekszünk mindenkivel kapcsolatot tartani, másrészt igyekszünk adekvát támogatást nyújtani azoknak, akik élethelyzetük miatt segítséget igényelnek – írta meg a KDNP váci szervezetének…