„ÖT, NÉGY, HÁROM, KETTŐ, EGY RAJT…” – VÁCUP VIDEÓ A MÁRIA MARATON CSALÁDI FUTÓVERSENYRŐL

„ÖT, NÉGY, HÁROM, KETTŐ, EGY RAJT…” – VÁCUP VIDEÓ A MÁRIA MARATON CSALÁDI FUTÓVERSENYRŐL

A Mária útvonalat gondozó közhasznú egyesület április 15-én szombaton egy családi futóversenyt rendezett Vácott. Az esemény starthelye, és bázisa a Hétkápolna kegyhely volt. A rendezvényről lapunknak ez az alábbi VácUp videó számol be. A Mariazell és Csíksomlyó között kapcsolatot teremtő Mária Út 2023-ban újra megszervezte a Mária Maratont, az egynapos futóeseménynek ezúttal Vác Hétkápolna kegyhely adott…

VASÁRNAP NÉPES MEZŐNY VETT RÉSZT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENYEN

VASÁRNAP NÉPES MEZŐNY VETT RÉSZT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENYEN

Bár még csak másodszor hirdette meg a Váci Reménység Egyesület a legendás edző, Szikora Gyula előtt tisztelgő súlylökő emlékversenyt, máris elmondható, hogy a megmérettetést fontos találkozási és erőfelmérő lehetőségnek könyvelik el a klubok, ezúttal már félszáznál több induló nevezett a különböző kategóriákban. A résztvevőket köszöntve Magyari József, a VRE atlétikai szakosztályának vezetője felidézte, hogy csaknem…

A BUGYI UTÁN A TÖKÖLT IS SIKERÜLT LEGYŐZNIE A VÁC VLSE CSAPATÁNAK, JÖHET A PILISI LEGENDA

A BUGYI UTÁN A TÖKÖLT IS SIKERÜLT LEGYŐZNIE A VÁC VLSE CSAPATÁNAK, JÖHET A PILISI LEGENDA

Egy hosszan tartó rossz sorozat, az egész eddigi szezont jellemző mélyrepülés után immáron másodszor győzött egymás után két mérkőzésen a Vác VLSE csapata a Pest megyei első osztályú bajnokságban. Ezúttal látogatóként lépett pályára Kovács Péter legénysége, a Tököl vendégeként igyekeztek minél jobb eredményt elérni, és a próbálkozásnak nem nyögés lett a vége, hanem 2:1-es győzelem.…

VASÁRNAP LESZ A VRE-PÁLYÁN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENY

VASÁRNAP LESZ A VRE-PÁLYÁN A II. SZIKORA GYULA EMLÉKVERSENY

A Váci Reményég Egyesület tavaly új hagyományt teremtett az atlétikai szakosztály korábbi vezetője, Szikora Gyula emléke előtt tisztelegve, s a súlylökés szakágat a középpontba állítva – az idén április 16-án rendezik az eseményt a Vanyek Béla Sportcentrumban. A VRE mindenkit szeretettel vár a II. Szikora Gyula Emlékversenyre – 9.30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, a verseny…

TOVÁBBRA IS BELÁTHATATLAN, HOGY MIKOR JÖN IGAZI FELTÁMADÁS A VÁCI FOCIBAN

TOVÁBBRA IS BELÁTHATATLAN, HOGY MIKOR JÖN IGAZI FELTÁMADÁS A VÁCI FOCIBAN

Újonnan készíttetett molinók ugyan jelenleg jótékonyan elleplezik a ligeti stadion bejárati „cégértábláinak” korábbi gyászos kopottságát, s ez is számíthat valamit hangulatjavítás szempontjából, azért az továbbra is meglehetősen beláthatatlan, mikor lesz igazi feltámadás a váci fociban. Mindenesetre a napokban helyzetértékelő és a közeli jövőképet vázoló sajtótájékoztatót tartott a Vác Városi Labdragó Sportegyesület (VVLSE) vezetése. A részben…

HÁROM VERESÉG ÉS EGY DÖNTETLEN UTÁN VÉGRE ÚJRA GYŐZNI TUDOTT A VVLSE CSAPATA

HÁROM VERESÉG ÉS EGY DÖNTETLEN UTÁN VÉGRE ÚJRA GYŐZNI TUDOTT A VVLSE CSAPATA

A Pest megyei első osztályú bajnokság húsvéti fordulójában végre újra győzni tudott a Vác VLSE csikócsapata, négy gólt pakoltak be a Bugyi-hálóba, miközben egyet sem kaptak. Ezzel a három ponttal azonnal reményt keltőbb lett a tabella képe az alsóházban, a VVLSE úgymond virtuálisan ellépett a kieső helyről, és a játék képe alapján a hátralévő pár…

VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB: SIKERES SZEZONKEZDET, IMMÁR A VÍZEN

VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB: SIKERES SZEZONKEZDET, IMMÁR A VÍZEN

A 2023-as szezon első vízi megmérettetésén, a csepeli evezőspályán megrendezett hosszútávú versenyen remekeltek a Vác Városi Evezős Club sportolói. A klub versenyzőinek kimagasló eredményei: Férfi felnőtt egypár III. hely: Ács Kristóf, VII. hely: Szklenka Bence Női felnőtt könnyűsúlyú egypár III. hely: Csepel Zsófia Férfi felnőtt könnyűsúlyú egypár VII. hely: Fenyődi Tamás Férfi ifjúsági egypár III.…

A DVSC VALÓSZÍNŰLEG A VÁCI RÉVEN HAJÓZHAT(OTT) BE A NŐI KÉZILABDA BAJNOKSÁG DOBOGÓS KIKÖTŐJÉBE

A DVSC VALÓSZÍNŰLEG A VÁCI RÉVEN HAJÓZHAT(OTT) BE A NŐI KÉZILABDA BAJNOKSÁG DOBOGÓS KIKÖTŐJÉBE

Több mint ötszáz néző szurkolt a csapatoknak a sportcsarnokban szombaton, a női kézilabda NB I-es bajnokság PRAKTIKER-VÁC – DVSC SCHAEFFLER összecsapásán, ami a látogatók 20:22-es győzelmével zárult. Jegyzőkönyv PRAKTIKER-VÁC–DVSC SCHAEFFLER 20–22 (10–12) Vác, 550 néző. V: Hargitai G., Markó G. VÁC: CSIZMADIA – Diószegi 3, Ballai B. 1 (1), KUCZORA 8 (3), HELEMBAI 6, Marincsák,…

SZOMBATI DÖNTETLENJÉVEL VÉGRE ÚJRA PONTOT TUDOTT SZEREZNI A BAJNOKSÁGBAN A VVLSE CSAPATA

SZOMBATI DÖNTETLENJÉVEL VÉGRE ÚJRA PONTOT TUDOTT SZEREZNI A BAJNOKSÁGBAN A VVLSE CSAPATA

Elkeserítő mélyrepülés után 21. mérkőzésén ismét villantott egy kis reményt a szurkolóknak a VVLSE csapata a Pest megyei első osztályú bajnokságban, a Gödöllő elleni szombati összecsapás ugyanis pontosztozkodással zárult. Az úgy volt, hogy az első félidőben városunk csapata megszerezte a vezetést, sőt, tíz perccel a lefújás előttig tartani is tudta az előnyt, de a 81.…

A 2002-ES ÉVAD LEGSIKERESEBB VERSENYZŐIT, EDZŐIT, ÉVFORDULÓT ÜNNEPLŐ TAGJAIT KÖSZÖNTÖTTE A MESZ

A 2002-ES ÉVAD LEGSIKERESEBB VERSENYZŐIT, EDZŐIT, ÉVFORDULÓT ÜNNEPLŐ TAGJAIT KÖSZÖNTÖTTE A MESZ

Az új versenyévad sűrűjéhez érkezve a Magyar Evezős Szövetség köszöntő ünnepséget rendezett a 2002-es év sikeres versenyzői, edzői és a kerek évfordulót ünneplő sportolók, szakvezetők tiszteletére, az eseménynek a Sportok Háza adott helyet. A Vác Városi Evezős Club díjazottjai: Szklenka Bence (U23 világbajnoki VIII. hely), edzője: Mácsik Miklós. Vácy Sára (Sport XXI versenysorozat női serdülő…